A sikló saga: ördögtől való fantazmagória vagy az avasi turizmus csiszolatlan gyémántja?

S ez nem minden. A Rákóczy-

Torony, az se késik…

Nem adok egy évet neki

Kész lesz. A kis késit!

Tetejébe tűzjelző lesz,

Az aljában kocsma,

Mert az ember, ha idejön,

Csak nem lehet korcs ma.

(…)

És ez se minden. Lesz sikló is,

Hogy az öregebbek,

Ezen jőjjenek, ha másképp

Már fel nem jöhetnek.

A sikló két állomásán

Korcsma lesz majd szintén…

Nem lesz annak senki olyan

Törzsvendége, mint én.

Sassy Csaba: Az Avas jövője (részlet)

A minap futottam bele egy cikkbe egy helyi portálon, ahol “titkos” városházi forrásokra hivatkozva közölték, hogy a közelmúltban komolyan felmerült egy sikló építésének gondolata, amely a belvárosból utaztatná a turistákat és a helyieket az Avasra; a sikló ugyanis új alternatívaként bekapcsolódna a helyi tömegközlekedésbe. A cikk előveszi a sikló (bár a tervek alapján inkább lanovkának kinéző) 2010-es terveit is, alább ennek a látványtervét láthatjuk.

A jelenlegi elképzelések szerint a sikló “alsó” állomását épp annak a Papszer 2. szám alatti épületnek helyére tennék, ahol jelenleg egy, az Avas szépítéséért és fejlesztéséért törekvő alapítvány üzemel. A jármű a Latabár soron elhelyezett megállót követően a kilátótól keletre érné el a végállomását, a portál szerint így az ottani buszfordulót is áthelyeznék. Így a sikló vonalhossza 252 méter, 53 méter szintkülönbséggel, amelyen a 50 főre kapacitált jármű 10 km/h sebességgel közlekedne.

Bár önmagában a terveket annak pontos ismeretének hiányában nem minősíteném, míg a cikk alatt olvasott kommentek java minősíthetetlen. Sokan ugyanis az avasi sikló vízióját – nem éppen irodalmi stílusban – a 2010 előtti városvezetéssel, annak is az egyik hajdani alpolgármesterével azonosítják, holott a cikk kezdetén idézett verset mintegy száz évvel ezelőtt vetette papírra az Avas poétájának is nevezett Sassy.

Mivel egy nemrégiében elkészült könyvemben behatóbban is foglalkoztam az Avasra tervezett, ám ilyen-olyan okból meg nem valósult tervekkel, így nem kellett messzire mennem egy kis “siklótörténetért”. Régóta dédelgetett álom vagy az Avas kiaknázatlan attrakciója? A rövid történeti áttekintés után az olvasóra bízom a kérdés eldöntését.

Az 1930-as években vált szállóigévé a “Száz év múlva tavaszra, sikló megy az Avasra” strófa, a sikló létrehozásának gondolata már jóval hamarabb felmerült.  Az ötlet ugyanis egyidős a kilátóéval, ahogy az igény is hasonló volt rá a lakosság körében. Egyetlen „apró” különbség csupán, hogy amíg kilátóból az elmúlt 114 évben három is épült, addig a sikló (vagy későbbi elképzelések szerint drótkötélpályás felvonó) sohasem valósult meg, holott ezzel kapcsolatban is számos elképzelés látott napvilágot, annak szükségességét a legkülönfélébb indokokkal magyarázva.

A kilátó-sikló párhuzam amiatt is indokolt, mert többen a két beruházásra egymást szervesen kiegészítő elemként tekintettek: „És a sikló megépítése, fel, egyenesen a Rákóczi toronyig elodázhatlan szükség. Míg sikló nem lesz az Avasra, addig hiába is várjuk annak kellő értékelését. Mert hiába, lusták az emberek és nem szeretnek hegyet mászni. Némelyiknek valóságos áldozatszámba megy, semhogy kifárassza magát, mert hogy nem szokta meg a partot, hát az avasi séta neki egész tortura.” – tér ki az emberi tényezőkre Radó Sándor a Miskolczi Napló hasábjain, aki külföldi példákat is felhoz.

„Kérdem tehát, ha egy kétszáz szobás svájci hotel elbír egy siklót, hogyan van az, hogy egy hatvan ezer lakossal bíró város, Miskolcz nem képes az alig száz méter magasságú Avasra egy alig háromszáz méter hosszúságú siklót, annak aránylag kevés költsége dacára, felvezetni? Indolenciánk miatt és amiatt van az, mert fogalma sincs helyi társadalmunknak az Avas értékéről, becséről!” A cikk szerzője szerint a sikló nem csak szezonálisan lenne kihasználva, hiszen a turisták mellett az Avason lakók évszaktól függetlenül igénybe vennék. Valamint a turisztikai célok mellett logisztikai szempontból is praktikus lenne. „A bornak, különféle tárgyaknak a felszállítása milyen körülményes és költséges ma talyigákon, lovakkal. Építkezéseknél meg inso-facto nehéz és költséges a téglát, homokot, meszet, faanyagot felszállítani. Ha meg lesz a sikló bort, követ, homokot és mindent gyorsan és olcsón siklón felszállíthatnának s minthogy a siklónak minden utkeresztezésnél állomása lehet, az anyagokat rakhatnák ki, ahol legcélszerűbb és innen, ha kell, taligán, szekeren odavihetnék, ahova akarják.” – állítja Radó.

De nem csak a publicisták, hanem a lakosság is nagyon várta, hogy végre siklóval mehessen az Avasra. Voltak ugyanis, akiknek már koruktól fogva nem volt éppen kellemes a dombot megmászni. Volt, aki ezt versben énekelte meg, amelyet a Miskolci Estilap tett közzé. Álljon ebből itt egy részlet:

„Szerkesztő úr! Hát lesz-e sikló?

S mikor lesz sikló, hogyha lesz?

Megépül-e mostan? Vagy ősszel?

Életkérdésem nékem ez.

Lesz-e sikló? Mikor lesz sikló?

Úgy várom már a siklovat…

Mert eddig az energiámból

Pocsékká megy sok kilowatt…”

A sikló ötletével minden eddiginél komolyabban 1928-ban foglalkozott a Túry-féle Avasrendező Bizottság, amely memorandumban tudatta a polgármesterrel terveit. A tervezet a kilátó létesítése mellett bővebben kitér a dombon való közlekedésre is: „a személyi közlekedés megoldására már készülőben van egy sikló terv, mely az Erzsébet-térről, illetve az Avasra vezető lépcső baloldalán építendő kiinduló állomásról a toronyhoz vinné fel a közönséget. A sikló tervezete lehetővé tenné, hogy téli időben építőanyagot szállítson fel a tetőre az avasi építkezéshez. Létesítése, mely – a memorandum szerint – jó befektetés lesz, a város által, vagy részvénytársasági alapon történnék.” Ugyanígy tervezett a bizottság a leendő kilátóba váltott belépőkből származó bevételekkel, kiemelve, hogy annak tágas teraszán akár nagyobb rendezvényeket is lehetne tartani. A bizottság mindezek mellett új autó- valamint sétautak létesítésével is számolt, hiszen a domb többi részére nyaralókat, rózsalugasokat, szanatóriumot is álmodott. A legnagyobb víziójuknak pedig az a terv számított, hogy a domb Tapolca felé eső részén egy orvosi egyetemet létesítsenek. Ma már tudjuk, hogy mindezekből csak a kilátó valósult meg, az sem a tervezett formában. Pedig az 1920-as évek végén nem lehetett azt mondani, hogy ne lett volna a városnak anyagi kapacitása a tervek (legalább egy részének) végrehajtására, hiszen az amerikai Speyer-kölcsönnek hála ebben az időszakban valósultak meg olyan fejlesztések, amik nagyban alakították a város mai arcát.

Ennek ellenére az avasi sikló megépítésének gondolatát elvetették, hiszen azt nem tartották rentábilis beruházásnak, mondván, hogy kicsi a szállítókapacitása, így az avasi utak áthidalása, a pincék és lakóházak elbontása (egyes elképzelések még a temető felszámolásával is terveztek) túlságosan nagy költséggel járt volna. Bár a drótkötélpálya gondolata, mint alternatíva fennmaradt, de megrekedt a tervek szintjén.

1963-ban azonban újból feléledt a drótkötélpályás libegő gondolata, miután Hábel György MÁV-főmérnök két verziót is kidolgozott annak létesítésére. Az első megoldás szerint a Toronyalja utca elején lett volna az indító-, a jelenlegi kilátó keleti oldalán pedig a fogadóállomás. A kötélpálya hossza így 340 méter, a szintkülönbség pedig 82 méter lett volna. A kötélpálya nyomvonala az avasi harangtoronytól nyugatra 30 méterre haladt volna, közvetlenül a temető szélénél.

Mindkét esetben 2-3 lakóház elbontásával számolt Hábel, aki 20 méterenként tervezte elhelyezni a pálya tartóoszlopait, míg a nyitott ülőhelyek 10 méterre lettek volna egymástól. A tervező számításai szerint 7 perc menetidővel a nyári időszakban 300.000 ember mozgatását tudta volna a sikló megoldani. Hábel a turisztikai célok mellett számba vette azt is, hogy az Avas déli oldalán telepítendő bérházak lakóinak alternatív közlekedési eszközeként is szolgálhatott volna a libegő.

Csak ezt követték a bevezetőben már felemlegetett tervek, amik tulajdonképpen a már több mint száz éves álmok újragondolása, modernizálása volt. 

Dacára a lakossági igénynek, az évtizedeken át való tervezésnek, a sikló, illetve a libegő sosem került kiépítésre, így egy turisztikai látványossággal ma mindenképpen szegényebbek vagyunk. Szegényebbek vagyunk?