Fotókon a kettészakadt 40-es évek - Mit Miskolc adhatott blog

Ha a ’30-as éveket boldog békeidőkként jellemeztük, akkor a rá következő évtizedet sokkal inkább a kettészakadás időszakaként definiálhatnánk. Bár a 2. világháború szele már 1940-re megcsapta az országot, ez a városra eleinte pozitív hatással volt. Megnövekedett az ipari üzemek termelékenysége (ez leginkább a Vasgyárat érintette), csökkent a munkanélküliség, a bérek nőttek, ez közvetve kihatott a lakosság közhangulatára is. Ez az állapot azonban nem sokáig tartott: az áremelkedés, a férfilakosság folyamatos besorozása és a háború további velejárói már komolyabban éreztették hatásukat.

1944-ben pedig a városhatáron belülre is elért a háború. Márciusban a németek megszállását júniusban égi “áldás” követte a szövetségesek részéről mintegy száz bombázó képében, 200 tonna bombát ledobva a városra. Magyarország sikertelen kiugrási kísérlete után szűk három hónapra a nyilasok vették át a hatalmat Miskolcon, hogy ugyanazzal a lendülettel – a németekkel együtt – december 2-án elhagyják a várost. Egy napra rá a “váltás” is megérkezett, a szovjetek kezdtek el berendezkedni a városban.

Érdekes kontraszt, hogy a szovjetek megérkezése után pár nappal történt Miskolc történetének talán legnagyobb eseménye, amiért a városi elöljárók már évtizedek óta lobbiztak. 1945 január 1-én Miskolc egyesült Diósgyőrrel (és a hozzá közigazgatásilag tartozó Vasgyárral) és Hejőcsabával, így megvalósult a sokáig dédelgetett Nagy-Miskolc-álom.

Ahogyan a képeken is látni fogjuk, a ’40-es évek második felét már az új rendszer, a szocializmus berendezkedése jellemezte. Zűrzavaros évtizede volt ez az országnak, benne pedig Miskolcnak is.

Amikor még minden színes volt: Hattyúk etetése a Hámori-tavon 1940-ben.

Jaross Andor felvidéki miniszter látogatása Miskolcon.

Gyalogosok a Széchenyi utcán.

A lillafüredi Palotaszálló a park felől nézve.

Az Erzsébet kórház szülészeti osztályának dolgozó 1943-ban.

Széchenyi utca – Kossuth Lajos utca sarka a Pannónia szállóval. A bal oldali épület ma már nincs meg, a helyén épült az ún. Pátrai tömb.

Futball mérkőzés…

…és közönsége a nemrég átadott DVTK stadionban.

Vasgyári segédek felszabadult csoportja a vendégház előtt.

Jugoszláv munkaszolgálatosok a Vasgyárban.

A Diósgyőri strandfürdő.

Amikor már elérte Miskolcot a háború szele: Rába 38M Botondokat visz a vonat a Tiszai pályaudvaron.

És a frontról érkező sérülteket hozza szintén ugyanoda.

Az 1944-es bombázás számos esetben téves célt ért, és többek között ilyen nyomokat hagyott a belvárosban.

Idézet egy korábbi cikkünkből:

“Bár a célpont a Rendező pályaudvar volt, a bombázás helyét megjelölő füstsávot elsodorta a szél. Ennek a “kis” malőrnek köszönhetően a Semmelweis Kórház környéke és a Népkert, a mai Vörösmarty lakótelep, valamint a Búza tér és a Zsolcai kapu is bőven kapott az égi áldásból. A vásárcsarnok, ami már akkor is emblematikus épülete volt a városnak, romhalmazzá vált. Úgy összelapította a légnyomás az épület előtt álló villamoskocsit, mint egy belvárosi csöves a sörös dobozokat szombat este. Csodával határos módon a vásárcsarnok alatti óvóhely sértetlenül megvédte az ott tartózkodókat. Nem volt azonban ilyen szerencséje a Zsolcai kapuban lévő Járványkórháznak és a Szilágyi-Diskant Gépgyárnak sem. Utóbbi 90%-ban elpusztult. A Semmelweis (akkor Erzsébet) Kórházban csupán az ablakok repültek be, azonban a közel eső lakóházak vagy telitalálattal porrá lettek, vagy a záporozó törmelékektől dőltek össze.”

Légelhárító üteg a Rendező pályaudvaron. Háttérben a martinkertvárosi református templom tornya.

Lelkes ünnepség színhelye volt február végén a vasgyári Vasas Otthon. “Éljen a Párt!”

Május 1-i felvonulás a belvárosban…

…és Diósgyőrben

A ma már nem létező villamos remiz. Jobb oldalra tekintve rájöhetünk, hogy a kép már a ’45 utáni érában készült, a kidomborodó személyi kultuszként az indóházon is figyelnek már a nagy testvérek (Lenin, Rákosi és Sztálin)