December 1. Jeles dátum mind a román, mind a magyar történelemben, de abszolút ellentétes előjellel. 1918-ban ugyanis ekkor nyilvánították ki a magyarországi románok azon szándékukat a gyulafehérvári nemzetgyűlésen, hogy Erdély, a Körösök vidéke, a Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz. A valóságban az elszakadás egyoldalú határozat eredménye volt, mely az erdélyi magyarságot teljesen megfosztotta az önrendelkezés jogától. A románok jogsértő viselkedése az antant színlelt tiltakozása mellett ment végbe, ugyanígy hunytak szemet később a színmagyar területek megszállása felett is.
Bár nem célom – hiszen sokan megtették előttem mások – bővebben boncolgatni az első világháborút követő magyar belpolitikai helyzetet, az kétségtelen tény, hogy a könnyed román benyomulást nagyban elősegítette az a káosz, ami 1918-1919-es években uralkodott az országban, ebben az időszakban a győztes nagyhatalmak nyomására történő demilitarizációs folyamatnak köszönhetően totálisan védtelenné váltak a magyarlakta területek. Pedig alig egy évvel a román megszállás előtt épp a miskolci 10-es honvéd gyalogezred verte tönkre a román hadsereget (1916 augusztusától 1918 májusáig) a csíki havasokban, legnagyobb katonai sikereiket aratva az olasz és az orosz fronton is harcoló miskolci honvédek.
Azonban a vesztes nagy háború, az azt követő összeomlás, az őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság óriási gazdasági, katonai, de legfőképp morális válságba sodorta az országot. Joggal jelenthetjük ki, hogy a 1918-1919-es időszak a magyar történelem egyik legmozgalmasabb, egyben legsötétebb időszaka, melyet Miskolc is nagyon nehezen vészelt át.
Miskolc a forradalmak korában
A vesztes háború utáni demoralizáló közhangulatban alakult meg 1918 októberében Károlyi Mihály kormánya. A Nemzeti Tanácsot 3 politikai párt alkotta: a Károlyi-féle függetlenségi és 48-as párt, a szociáldemokraták és a polgári radikális csoport. Ezek közül Miskolcon egyedül a munkásokat tömörítő szociáldemokrata pártnak volt társadalmi bázisa. A polgárság nagy része elhatárolódott a politizálástól, kisebb részük vagy a függetlenségi, vagy a Munkapárt felé tendált, míg a Károlyi-féle pártnak még helyi csoportja sem jött létre. Így elmondható, hogy az őszirózsás forradalom nem aratott osztatlan sikert a városi lakosság körében annak ellenére, hogy október 29-én a város munkássága kinyilvánította, hogy támogatja a Nemzeti Tanácsot és törekvéseit.
Ezzel párhuzamosan a város súlyos ellátási és élelmezési gondokkal küzdött, mindezt tetézte az országos szinten, így Miskolcon is tomboló spanyolnáthajárvány. A gondok orvoslására népkonyhákat és járványközpontokat igyekeztek felállítani.
Az országban uralkodó kormányzati válság ellenére 1919 áprilisára kiírták az országgyűlési választásokat. Februárban az 1919. évi VIII. néptörvény értelmében Miskolcon is felállították a néptanácsot, mely a Nemzeti Bizottság hatáskörét vette át a politikai helyzet normalizálódásáig. Azonban a semmiből hatalomra kerülő kommunisták minden előzetes tervet átírtak.
A Tanácsköztársaság hatalomátvétele különösebb ellenállásba nem ütközött Miskolcon. A budapesti események ismeretében megalakuló Borsod-miskolci Munkások, Katonák és Földnélküli Parasztszegények Tanácsa kiáltványában felszólította a lakosságot a békés átállásra. A kiáltvány egyik aláírója Reisinger Ferenc volt. A Forradalmi Kormányzótanács határozata alapján szervezték át a város vezető testületét, amely szinte változatlan felállásban, erős állami kontroll alatt folytatta munkáját, felesküdve a Tanácsköztársaságra. A Kereskedelmi és Iparkamara épülete előtt – ahol a munkástanács összegyűlt – gépfegyveresek jelezték, hogy sok választásuk nincs a városi elöljáróknak.
A Kereskedelmi és Iparkamara épülete (a mai MAB székház).
Az átszervezést követően Miskolcon is államosították a magánkézben lévő gyárakat, üzemeket. 1919. április 20-án a Kormányzótanács elnöke, Garbai Sándor látogatott Miskolcra, ahol beszédében a Tanácsköztársaság fegyveres védelmére hívta fel a figyelmet. Az intervenciós csapatok támadása után már a legtöbben megkérdőjelezték a Tanácsköztársaság törvényességét.
Először a csehek
Miskolc geopolitikai helyzetéből adódóan a cseh és román előrenyomulás harapófogójába került, így a város helyben állomásozó hadsereg híján készülhetett a megszállásra. Április 30-án emiatt ki is osztják a május havi élelmiszert előre, valamint engedélyezik a napi három deci bor fogyasztását a “lelkesedés fűtésére”.
A május elsejei ünnepség elmarad, hiszen már Sajószentpéter határában állnak a csehek, élükön az olasz Alessandro Angione ezredessel. Este nyolc órakor, két városi kocsin, bakján fehér lobogóval indulnak el a miskolci vezetők a város átadásáról tárgyalni. A városi lakosság sértetlenségét szem előtt tartva ellenállás nélkül adták fel a Miskolcot Szentpáliék. A város átadásának “ceremóniája” a téglagyár melletti úton történt, majd másnap a csehek bevonultak Miskolcra. A csehek uralma mindössze 18 napig tartott a városban, akik a városvezetéssel kötött megállapodás értelmében nem szóltak bele a város belügyeibe, csupán a fegyverek beszolgáltatásához és ahhoz ragaszkodtak, hogy a nagyobb döntésekről értesítsék őket.
Részlet a Népszava május 9-i számából, akkor már egy hete tartott Miskolc cseh megszállása.
Az átadás Diósgyőrre és a Vasgyárra is vonatkozott, amely május 6-án történt meg. A csehek nem vonultak tovább, így az arcvonal a város határán húzódott. Mivel a csehszlovák parancsnokság elrendelte a férfilakosság besorozását a hadseregbe, aki tehette, igyekezett átmenekülni a demarkációs vonalon túlra, csatlakozva a Vörös Hadsereg készülő ellentámadásához. A magyar hadsereg május 20-án indult el Miskolc visszaszerzéséért, és viszonylag gyorsan, még aznap vissza is foglalták a várost.
A város környékén dúló harcokról 10 évvel később így írnak:
A miskolci lakosság háborút élt át. Május 20-án, mikor Emőd felől közeledtek a vörös csapatok Miskolc felé, a csehek egy ütegüket az Avason, a másikat a máv. koloniában, a harmadikat a Szeles-utcai huszárlaktanya előtt állították fel. A városban cseh ágyú bömbölt. Csaba felől a vörös hadsereg srapnelljei szálltak. A közönség egyrésze csakúgy, mint az április végei harcok idején, az Avasról nézte a “háborút”, közben pedig annak örültek, hogy a nagy bajban mindenki elfelejtkezett a szesztilalomról. A pincékben szabad a vásár!
Két megszállás között
A románok a cseh csapatokkal együtt még egy hétig állomásoztak a város határában, így Miskolc környéke hadszíntérré változott. A cseheket pár nap alatt sikerült kiűzni a megye egész területéről, a városban így újra megkísérelték a direktórium felállítását. Július 8-án Kun Béla látogatott Miskolcra. Ekkor még a lakosság üdvözölte a Kormányzótanács vezetőit, azonban a front közelsége, az országos belpolitikai válság miatt a közhangulat egyre romlott. Augusztus 2-án táviratban tudatták Miskolccal, hogy a Kormányzótanács lemondott, így új kormány vette át a hatalmat. A város vezetése felesküdött, hogy a nyugalom fenntartása érdekében a helyén marad. Augusztus 4-én a román csapatok – Párizs tiltakozása ellenére – megszállták Magyarország nagy részét, így Miskolcot is.
A “dicsőséges” román bevonulás
A Tanácsköztársaság bukását nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul Miskolc, annak ellenére, hogy a front közelsége még mindig rettegésben tartotta a lakosságot. Augusztus 4-én a 41. román gyalogdandár csapatai megszállták Miskolcot és környékét.
A román megszállás a város számára sokkal nagyobb megpróbáltatással járt, mint a cseheké. A hadsereg parancsnoksága azonnali statáriumot vezetett be, betiltotta a helyi lapokat, politikai pártokat, és elrendelték az 1918. október 30. előtti állapotok visszaállítását. Augusztus 4-e reggelén még egy egyoldalas, rendkívüli kiadásban megjelent a Reggeli Hírlap, hogy aztán október közepéig sajtócsend telepedjen a városra. Érdekesség, hogy az országos lapok egy sort sem szenteltek Miskolc megszállásának. Mentségükre legyen mondva, a főként budapesti kiadású lapok sokkal inkább a főváros megszállásával voltak elfoglalva.
Így az intervenció alatt Miskolc város népe csak fali hirdetményekről és a román ellenőrzés alatt működő Napi jelentésekből tudott tájékozódni.
A Reggeli Hírlap 1919. augusztus 4-i számának címlapja.
A rendeletek zöme a különböző beszolgáltatásokról, tiltásokról, korlátozásokról tájékoztatta a lakosságot. Ha a képgaléria kattintunk, akkor meggyőződhetünk arról is (lásd. 3-as számú rendelet), hogy nem mindegyik felszólítást teljesítette maradéktalanul a lakosság.
A román megszállók többek között hirdetményeken keresztül kommunikáltak a lakossággal. Katt a fotóra a galériáért.
Ezzel egy időben megindult az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság vezetőinek számonkérése, letartóztatása. Az újonnan megválasztott főispánt, Gedeon Aladárt utasították a miskolci politikai elit „bűnrészességének” felülvizsgálatára, azonban a nagy befolyással bíró Szentpáli- Hodobay-Haller csoport megakadályozta annak maximális végrehajtását. Ennek oka az volt, hogy a 1918−1919-es forradalmak alatt a város vezetése gyakorlatilag nem változott, hiszen igyekezett idomulni az épp aktuális kormányhoz, hogy a város működésének folytonosságát fenntartsák.
Dr. Szentpáli István polgármester.
Ebből kifolyólag a város vezetését nem az épp aktuális „forradalom” ideológiai céljai vezették, hanem a városhoz fűződő lojalitás, ami miatt nem indokolt a politikai elit nagy részének letartóztatása. Szentpáliéknak végül sikerült azt is elérni a románoknál, hogy a „rendcsinálást” ők koordinálják, ezzel enyhítve kissé a terrort. Ennek ellenére is folytatódtak a letartóztatások, a razziák: 1919 szeptemberében 4-500 embert tartottak fogva a különböző laktanyákban, így megállapítható, hogy a román-magyar apparátus igyekezett szigorúan végrehajtani a felelősségre vonást.
Ahogy a csehek, úgy a románok egyik legfőbb célja volt a Vasgyár teljes leszerelése (értsd. kirablása). A gyár igazgatósága és a román csapatok parancsnoka, Ressel ezredes között tárgyalások indultak meg az újonnan kinevezett Bottlik József főispán közvetítésével. Fegyveres védelem híján a vasgyáriaknak nem sok tárgyalási alapja maradt, így az eléggé egyoldalú megállapodás a következő pontokat tartalmazta:
A vasgyáriak kötelezik magukat,
1. ) A náluk lévő hadifelszerelést 24 órán belül beszolgáltatják.
2. ) A megszálló csapatok ellen nem fognak semminemű támadást megkísérelni.
3. ) A rendet megőrzik.
4. ) Mindennemű kommunista izgatást megakadályoznak.
5. ) A vasgyára t megszakítatlanu l üzembe n tartják.
Ressel kijelenti:
1. ) A munkáskörzet a román csapatok beszállásolásától meg lesz kímélve .
2. ) A munkáskörzet élelmiszer készlet e rekvirálástól fel lesz mentve.
3. ) A teljes személy- és vagyonbiztonságot biztosítják.
4. ) A munkáskörzet megtartja kormányzatát és polgári egységét.
5. ) A román hadsereg a fegyverek beszolgáltatása, valamint a polgárőrség
fenntartása fölötti ellenőrzési jogot fenntartja magának.
De nem minden pontot sikerült betartani. Augusztus 17-re virradó éjjel például arra riadt fel a lakosság, hogy a sűrű fegyver- és ágyúdörgés hallatszik Diósgyőr felől. Másnap reggel érkezett a hír, hogy a románok az éjjel 48 lövést adtak le a gyárra, mert előző este Újdiósgyőr egyik kocsmájában, Rosman Ferenc vasgyári munkás verekedés közben agyonlőtt két román katonát.
Egy másik beszámolóból az is kiderül, hogy az gyilkos indítéka nem (csak) a romángyűlölet volt. A megtámadott katonák ugyanis pár nappal a lövöldözést megelőzően fizetés nélkül távoztak az egyik bordélyházból, amit egy ott dolgozó lány elpanaszolt szeretőjének, aki történetesen épp Rosman Ferenc volt.
Így a férfi hirtelen felindulásból, három barátja jelenlétében kijelentette, hogy ezért bosszút fog állni, majd hazament revolveréért.
Rosman elfogásáig 167 ártatlan embert vettek őrizetbe, ahol mindenkit megbotoztak, egyesek koponyáját is betörték. Jonescu őrnagy kilátásba helyezte, hogyha a gyilkos nem kerül kézre, a gyárat szét- az elfogott 167 embert pedig agyonlöveti. Végül Rosmant elfogták, akit beismerő vallomása után, augusztus 28-án a Glós-kitérőben, a gyilkosság helyszín végeztek ki a románok. De a miskolciaknak kollektívan is bűnhődni kellett, hiszen Jonescu 200.000 korona hadisarcot vetett ki a városra tanulópénzként, amelyet végül Szentpáli polgármester banki hitelből fizetett ki, hogy ne a lakosság nyögje ezt a terhet is.
Persze, derék keleti szomszédainknak ez sem volt elég. A polgármester és a főispán többször panaszt tett Jonescunál, hogy a román katonaság folyamatosan fossza a város szőlőseit, gyümölcsöseit, meg úgy mindent amit érnek. Ezek a panaszok süket fülekre találtak.
1919 szeptember végére, október elejére némileg enyhülhetett a feszültség a lakosság és a megszállók között. Néhány helyi lap újraindult, több iskolában is elkezdődött a tanítás. A román parancsnokság éppen emiatt úgy érezte, hogy Miskolcon biztonságban tudják fogadni a román trónörököst, Károlyt, akinek tiszteletére előadást is rendeztek a Miskolci Nemzeti Színházban…
Román nyelvű színlap hirdeti a miskolci előadást.
A lakosság legnagyobb meglepetésére, 1919. november 16-án minden előzetes bejelentés nélkül, hirtelen vonultak ki Miskolcról a románok. A 104 napos megszállás komoly sebet ejtett a városon, hogy mennyire, arról a Miskolci Napló november 18-i száma így ír:
“Nem beszélünk egy-egy részeg oláh katona durvaságáról, sem néhány éhes kapzsi ember csirkefogásáról. Ezek tudatlan, durvasághoz szokott oláh katonák túlkapásai csupán. A fölháborító ez a brutális rendszer volt, amellyel ez a nemrég még bocskoros sereg ráült Miskolcra és a vármegyére. A várossal szemben erőszakosak voltak, túlkövetelők minden hatósággal és a legdurvább brutalitás nyilatkozott meg minden érintkezésükben. (…)
Ártatlan embereket botoztattak meg, püföltek félholtra puszta szeszélyből. Ahol megfordultak, ott a brutalitásuk miatt ökölbe szorult az emberek keze.
Emellett minden megfoghatót elvittek olyan helyekről, ahol senkisem védhette meg a maga kis vagyonát. Azokról a dolgokról, amelyek a legocsmányabb foltokat rakták amúgy sem túlságosan ragyogó katonai becsületükre, köteteket lehetne írni és kell is majd írni. Ez egyik legszomorúbb fejezete lesz a magyar megújhodást megelőző korszak történelmének.”
A város polgármestere, Dr. Szentpáli István a kivonulás másnapján így szólt a városi tanácshoz:
A várost és a megyét olyan mértékben fosztották ki a románok, hogy évtizedekre lesz szükség, amíg ismét helyre tudunk állani.
1919 . december 2-án a Horthy-gyalogság megérkezett Miskolcra, elhozva egy új korszak kezdetét.
Források
