Tali a Villanynál

Élt egyszer egy nagyvárosban egy kis villanylámpafi, amolyan zsebbevaló. A kis zseblámpának mindenálma az volt, hogy ha megnő, villanyrendőrlesz belőle. Villanyrendőr!

Török Sándor: A villanyrendőr (részlet)

A miskolci helytörténet szempontjából jeles nap a mai, hiszen átadásra került a Villanyrendőrnek emléket állító építmény eredeti helyén, a Széchenyi és a Szemere utcák sarkán. Mivel a fiatalabb generációnak már csak helynévként él a Villany(rendőr), így ez alkalamból illőnek találtuk, hogy felidézzük annak történetét.

“Találkozzunk a Villanyrendőrnél!” – ha két miskolci között elhangzik ez a mondat, akkor az nem szorul különösebb magyarázatra, ám, ha egy messziről jött ember elkapja ezt a párbeszédet, értetlenkedve mered rájuk. Így van ez közel hetven éve, holott már 1980 óta nincs meg az a bódé, amelyet Villanyrendőrnek kezdtek el hívni a helyiek. Ahhoz azonban, hogy megértsük az elnevezés tapadását, kicsit messzebbről indítunk.

A város egyik legforgalmasabb kereszteződése a belvárosi, sok esetben a középkorig eredetig visszanyúló utcákhoz képest meglehetősen későn, 1794-ben jött létre a Kazinczy utca kialakításával. A Széchenyi utca (amely 1874 előtt a Piac utca nevet viselte), valamint a Szemere és Kazinczy utcák találkozását a századfordulóban még Forgó-hídnak nevezték. Dacára annak, hogy sokan akkor és ma is valami mozgó építményre asszociálnak a név kapcsán, a terület a miskolci Forgó vezetéknevű család közeli kúriájáról kapta nevét. Majd a Forgó-híd térségét az 1910-es évektől azért kezdték el Megay-saroknak nevezni, mert a Széchenyi u. 42. szám alatti saroképületben nyílt meg és működött Megay Róbert (akiről egy külön cikkben korábban mi is megemlékeztünk) legendás cukrászdája.

A nagyszülők generációjának a mai napig Megay-sarokként létező helyszín névadó épületét 1955-ben lebontották, kiszélesítették az immáron személygépkocsikkal, autóbuszokkal megnövekedett forgalmú útkereszteződést. Ahogy az ekkor már üzemben lévő elektromos jelzőlámpák fényei, úgy váltották egymást a legendává vált helynevek: a Megay-sarokból Villanyrendőr lett szükség törvényt, jelen esetben házat bont alapon.

Ugyanis a forgalmas kereszteződés problémája szinte folyamatos fejtörést okozott a mindenkori városvezetésnek, annak valamilyen fajta szabályozására már a századfordulóban is szükség volt. Rendőri karjelzéses forgalomirányítás már a 20. század elején lehetett, egy 1910-es években készült felvétel tanulsága szerint ekkor is állt már rendőr a kereszteződésben, felügyelve a zavartalan forgalmat.

A járművek és a gyalogosok közlekedése azonban egyre balesetveszélyesebbé vált, ezért a kereszteződésen áthaladó forgalom korszerű szabályozása halaszthatatlanná vált. A belváros komolyabb átalakításának terveit nagyban “segítette” a második világháborúval járó pusztítás is, így a kereszteződés rendezése több szempontból is elkerülhetettlenné vált.

1949-ben a járdák sarkain jelzőlámpákat helyeztek el, a „Zöld ház” előtti sarokra telepítették a vezérlőszekrényt, és egy rendőr kézzel kapcsolgatva irányította a forgalmat.

Ez volt Miskolc első forgalomirányító lámpája. A Villanyrendőr elnevezés, ami rövidesen az egész kereszteződést jelölésére kiterjedt, már ekkoriban kialakult (1953-ban már ezt az elnevezést használta egyik cikkében az Észak-Magyaroszág), hiszen a közhiedelemmel ellentétben nem csak az automatikus forgalomirányítást hívták villanyrendőrnek. Ha hihetünk a Magyar Értelmező Kéziszótárnak, akkor útkereszteződések esetén már magát a jelzőberendezést is annak nevezték annak ellenére, hogy azt ekkor még kézzel vezérelték.

Majd valamikor az ötvenes években a sarkon – feltehetően fővárosi példára – egy gombaszerű vasbeton építményt telepítettek, amin egy henger alakú, üvegezett szekrényt alakítottak ki, a rendőr vaslétrán mászott fel a majd’ két méter magas állványon elhelyezett dobozba, és kézi irányítással működtette a rendőrlámpákat. Az 1960-as években az irányító üvegfülkét mintegy három méter magasságba emelték fel, és egy – a lépcsőt is magába foglaló – ferdén kiképzett konzolos acélszerkezeten helyezték el. Az irányítás változatlanul kézi volt.

A mai is az emlékeinkben élő forgalomirányító fülke karrierje  – funkcióját tekintve legalábbis – úgy 20 évig tartott. Haladva a korral, az 1980-as években az irányítást már elektronikus rendszerrel valósították meg, de az üvegfülke rövid ideig ezután is megmaradt. Lebontását nagy érdeklődés kísérte.

Az egykori forgalomirányító fülke „visszaépítését” már tíz éve kezdeményezték különböző civil csoportosulások, amelyet igyekezett felkarolni a mindenkori városvezetés. Végül a tervezést idén tettek követték, így 2024. június 5-én átadásra került az elnevezést megtestesítő emlékmű a régihez hasonlító formájában, mégis új funkcióval: a forgalomirányítás szerepét átvette az emlékezés. Emlékezés a „miskolciságunk” egyik legfőbb szimbólumára, amely – bár csak egy ütött-kopott bódé volt – mégis origójá vált városunknak.