Amikor egy hétre Lillafüred lett a magyar film Velencéje

Ma, ha Miskolc és a film kapcsolatáról beszélünk, szinte mindenkinek a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál  jut eszébe, ám a város és a magyar filmszakma kapcsolatának gyökerei jóval régebbre nyúlnak vissza. 1939 júniusában ugyanis Lillafüredre költözött a magyar filmvilág: a Palotaszállóban rendezték meg az első Nemzeti Filmhetet, amely a velencei Mostra példáját követve a magyar film egyik első nagy, fesztiválszerű seregszemléje lett.

Ha ma egy filmfesztiválról hallunk, természetesnek vesszük, hogy vörös szőnyeg, sztárok, vetítések, szakmai programok és esti rendezvények követik egymást. Nehéz elképzelni, hogy mindez már 1939-ben is megvolt, csak éppen egy egészen más világban, Budapest helyett a Bükk hegyei között.

“Az ember úgy érkezik meg a szerpentinút szalagján a hűvös, sötétzöld hegyoldalak közé fogott napsugaras, sárga lillafüredi Palota-szállóhoz, mint egy mesekönyvbeli pihenő várhoz, amely most egyszerre álomszép illatot, békét ajándékoz majd minden eddigi küzdelemért és fáradtságért.

– kezdte egy nappal a filmhét végét követően élménybeszámolóját  az Új Magyarság című lap újságírója, ahol kilenc napon át filmeket vetítettek, szakmai előadásokat tartottak, filmversenyt rendeztek, színészek és rendezők találkoztak egymással, a Palotaszállóban pedig estélyek, bálok és divatbemutatók követték egymást. A Hámori-tónál tűzijátékot rendeztek, a kisvasút különjáratokat indított, a Filmhíradó kamerái pedig szinte minden fontosabb pillanatot rögzítettek, így a cikkünkben bemutatott híradórészletek segítségével néhány perc erejéig nekünk is van lehetőségünk visszarepülni mintegy 87 évet az időben. Oda és akkor, amikor Lillafüred néhány napra valóban a magyar film központjává vált.

A Meseautó már előkészítette a terepet

Nem véletlen, hogy a Filmhét helyszíne éppen Lillafüred lett. A Palotaszálló ekkor még csak néhány éve állt, de már az ország egyik leglátványosabb szállodájaként tartották számon. Elegáns, historizáló termei, hatalmas hallja, teraszai, függőkertje és a Hámori-tó olyan környezetet kínáltak, amely egyszerre volt alkalmas egy rangos szakmai és egy látványos társasági eseményre.

Ráadásul a filmvilág már korábban felfedezte a helyet. 1934-ben ugyanis itt forgatták a Meseautó számos jelenetét,  ahol a Palotaszálló és környezete is megjelent a filmben, ezért különösen pikáns történeti kapcsolat, hogy öt évvel később ugyanaz a helyszín már nemcsak egy film díszlete lett, hanem a magyar filmvilág seregszemléjét tartották ugyanitt.

Azt természetesen nehéz bizonyítani, hogy direkt kapcsolat lenne a Meseautó sikere és a Filmhét helyszínválasztása között, de az biztos, hogy a harmincas évek egyik legnagyobb magyar filmjének tartott Meseautó bőven közrejátszott abban, hogy Lillafüred, s vele együtt a Palotaszálló meglátogatása sokak bakancslistájára felkerüljön. Béres Beáta minden tekintetben hiánypótló, a miskolci mozitörténetet teljeskörűen feldolgozó műve azonban felhívja a figyelmet arra a tényre, amely a két filmtörténeti esemény kapcsolatát beárnyékolja: a Meseautót rendező Gaál Béla a filmszakmára is kiterjedő zsidótörvények okán nem vehetett volna részt a Filmhéten, hiszen származása miatt nem lehetett tagja a Színművészeti és Filmművészeti Kamarának, így nem dolgozhatott többé Magyarországon sem ő, sem a filmben Halmos Aladárként hatalmasat alakító Kabos Gyula sem.

Velencei recept lillafüredi fűszerezéssel

A rendezvény létrejöttének egyik fontos előzménye a Mostra volt. A filmtörténet első nemzetközi filmfesztiválját 1932-ben rendezték meg Velencében, és az ott kialakuló új fesztiválmodell Magyarországon is követőkre talált. A lillafüredi Filmhét azonban sajátos magyar változata lett ennek a gondolatnak. Nemcsak filmeket mutattak be, hanem a szakma legfontosabb kérdéseit is megvitatták. Előadások szóltak a magyar film nemzetközi kapcsolatairól, gazdasági és kulturális szerepéről, az amatőr filmezésről, a film és a honvédelem kapcsolatáról, sőt még bizonyos alkotások werkfilmjeit is bemutatták.

A filmversenyre tizenkét alkotás került be, a különböző intézmények, szervezetek és magánszemélyek pedig összesen tizennyolc díjat ajánlottak fel. A programban magyar filmek mellett külföldi alkotások is szerepeltek.

  
Kádas Károly megnyitója videón

A Filmhét megnyitóján Kádas Károly miniszteri osztályfőnök a kormány képviseletében hangsúlyozta, hogy a film egyszerre lehet szórakozás, oktatási eszköz és a széles közönséghez eljutó kulturális forma, ahogy ő maga fogalmazott:

„A film a tömegek kultúrája.”

E mondat pedig jól mutatja, milyen jelentőséget tulajdonítottak ekkor a mozgóképnek.

Több mint 300 filmes érkezett

A Filmhét nemzetközi jelentőségű eseménynek készült, de közben nagyon is látványos társasági rendezvény volt. A források szerint több mint háromszáz résztvevő, köztük színészek, rendezők, zenészek, filmkritikusok és kultúrpolitikusok érkeztek Lillafüredre. A résztvevők között olyan ismert nevek szerepeltek, mint Tolnay Klári, Szeleczky Zita, Simor Erzsi, Jávor Pál, Mátrai Erzsi, Turay Ida vagy Egry Mária.

A korabeli újságírók valószínűleg úgy érezhették magukat, mintha egyetlen hatalmas filmforgatás közepébe csöppentek volna.

Az Új Magyarság tudósítója például arról írt, hogy a Palotaszállóban lépten-nyomon ismert színészekbe és rendezőkbe lehetett botlani, miközben az egyik teremben folyamatosan forgott a kamera. És valóban: nemcsak filmet vetítettek Lillafüreden, hanem filmet is forgattak.

A Magyar Filmiroda operatőre, Somkúti István a Magyar Világhíradó számára készített felvételeket a Filmhét eseményeiről. Ezeket a következő héttől a budapesti premiermozik közönsége is láthatta. Lillafüred így nem egyszerűen helyszíne lett a rendezvénynek: a Filmhét révén maga is bekerült az ország mozgóképes híradásaiba.

Filmbál a szállóban

A Filmhét egyik legnagyobb társasági eseménye a filmbál volt, amelyen körülbelül négyszázan gyűltek össze a Palotaszállóban. Három zenekar játszott, több teremben egyszerre táncoltak, a vendégek között pedig a film, a sajtó és az irodalmi élet ismert alakjai is ott voltak. A különlegességhez az is hozzátartozott, hogy a résztvevők közül többen filmekből ismert jelmezeket viseltek.

A Filmhíradó operatőrei természetesen ezt sem hagyták ki. A korabeli beszámoló szerint az erkélyen elhelyezett reflektorok időnként fényárba borították a termeket, miközben a kamerák és az amatőr filmezők folyamatosan dolgoztak.

Ha valaki 1939-ben este tízkor belépett a Palotaszálló nagytermébe, alighanem egészen szürreális látvány fogadta: filmsztárok, estélyi ruhák és jelmezek, jazz és cigányzene, reflektorok, kamerák, és az eddig csak Budapesten látott elit.

Velencei éjszaka a Hámori-tónál

A leglátványosabb program azonban még hátravolt. A záróünnepség részeként fáklyás felvonulás indult a Palotaszálló környékéről a Hámori-tóhoz, ahol lampionos csónakok vonultak fel, majd tűzijáték következett. A tavat a Palotaszálló tornyáról és a szemközti szikláról reflektorokkal világították meg. Ahogy a sziklafalra egy mintegy tízszer tíz méteres Horthy Miklós-portrét is felfestettek, amelyre a záróünnepség során reflektorok fénye vetült. A vízen úszó lampionok és a fények a korabeli újságírók szerint a velencei éjszakákat idézték. Ez különösen szép gesztus lehetett egy olyan rendezvényen, amelynek egyik mintája éppen a velencei Mostra volt.

A látványosságra nemcsak a Filmhét vendégei voltak kíváncsiak. A környékről is sokan érkeztek, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig az erdei vasút különjáratokat indított. A beszámolók szerint ezrek gyűltek össze a tó környékén. A Pesti Napló tudósítója szerint a lampionos csónakok és a tűzijáték „a velencei éjszakák” hangulatát varázsolta Lillafüredre:

Fáklyás felvonulás nyitotta meg a záróünnepséget, utána a Palota-szálló tornyáról és a szemközti szikláról reflektorokkal megvilágították a Hámori-tavat, amelyen lampionos csónakok vonultak fel és a velencei éjszakák ezerszlnű világát varázsolták Lillafüredre. 

A velencei éjt tűzijáték követte a tavon. A lampionos csónakfelvonulásnak és a tűzijátéknak hatalmas közönsége volt.

A Filmhíradó kamerái természetesen ezt az eseményt is rögzítették.

Egy fesztivál a háború árnyékában

Az első Nemzeti Filmhét történetét azonban nem lehet kizárólag romantikus filmfesztiválként nézni. 1939 Magyarországa már a háború előtti, egyre erősebb állami kontroll alatt működő korszak volt. A már emlegetett a Színművészeti és Filmművészeti Kamara január elsején kezdte meg működését, és a filmszakmában való munkavégzés lehetőségeit a zsidótörvények következtében súlyosan korlátozták, így olyan alkotók szorultak ki a magyar filmgyártásból, akik néhány évvel korábban még meghatározó szerepet játszottak benne.

Ezért különös kettősséget hordoz az 1939-es Filmhét: miközben Lillafüreden a magyar filmet ünnepelték, a politika éppen olyan embereket zárt ki a szakmából, akik addig bőségesen hozzájárultak a magyar film sikerességéhez.

A Magyar Jövő tudósítója pedig a rendezvény fényűzését kritizálta:

„A komoly munkát nem az exkluzív elefántcsonttornyokban, hanem itt, a földön kell kezdeni. Ott, ahová a mezítlábos magyar is elér.”

Néhány hónappal később pedig kitört a második világháború.

A második hét egy évvel később

Az első Filmhét szervezői még úgy gondolták, hogy a rendezvényből évről évre visszatérő esemény lehet. Ebben egy ideig igazuk is lett: 1940-ben újra Lillafüreden, a Palotaszállóban rendezték meg a Nemzeti Filmhetet. Ezúttal már huszonegy díjat osztottak ki, a fődíjat pedig a Dankó Pista című film nyerte el.

A háború azonban keresztülhúzta a hosszabb távú terveket. Így az 1939-es Filmhét ma már egy különös történelmi pillanat emléke: egy hét, amikor a magyar filmvilág kiszakadt a fővárosból, és beköltözött a Bükk hegyei közé.

Bár a harmincas évek végének politikai gondolkodása mára súlyos árnyékot vet erre az időszakra, kétségtelen, hogy Lillafüred fontos pillanatban került a magyar film térképére. Előbb 1934-ben a Meseautó egyik emlékezetes helyszíneként, majd öt évvel később a magyar filmszakma találkozóhelyeként. A Palotaszálló és környezete ezzel végérvényesen bekerült a magyar filmtörténetbe.