Miskolc, Miskolc, sáros Miskolc, te vagy az oka mindennek…

Az Akadémiáról szóló írásunkban már érintőlegesen említettük, hogy a selmecbányai örökség nem csupán a megszerzett tudás továbbadása és bővítése, hanem az Európában ilyen formában egyedülálló diákhagyományok továbbvitele és életben tartása is. A miskolciak jelentős része nyilván hallott már ilyen-olyan formában erről a hagyományőrzésről, hiszen az egyetemisták a jelen korban gyakran kapnak a városban elvégzendő, teljesítendő feladatot beavatási idejük során, ezért az átlagos miskolci polgár ma már nem csodálkozik rá arra, ha egyetemi buszt mosó diákokat vagy köztéri szobrokat csinosítgató, felöltöztető fiatalokat lát. De miért is történik mindez?

A történelem során egészen a középkorig visszavezethetően megtalálhatjuk azt a folyamatot, amely során az inasból segéd majd mester válik. Valahogy így kell elképzelnie az avatatlan szemlélőnek a selmeci diákhagyományok alapjait is, kiegészítve azzal a néhány kulturális és szokásjogi szabállyal, amelyet az évszázadok alatt a hagyományőrzés folyamata magába szippantott, és amellyel az elveszett szokások helyén keletkezett űrt kitöltötte.

Alapvetően arról volt itt szó, hogy a Habsburg Birodalom minden szegletéből az Akadémiára érkező, különböző kulturális nyomokat magukban hordozó, eltérő szokásokat használó, különböző anyanyelveken beszélő diákokat egy közösségbe tömörítsék. Ezek az eleinte önszerveződő csoportok aztán alapjaivá váltak az évente újonnan érkezők integrálásának – azzal a kitétellel, hogy a tagságot ki kell érdemelni. A közös mulatozás, nótázás élményében csak az az újonc részesülhetett, aki előtte bizonyságát adta annak, hogy tiszteli és megbecsüli idősebb, tapasztaltabb társait, ahogy néhány évvel később őt is hasonló tiszteletben fogják részesíteni a jövőbeli újoncok. Ahhoz, hogy a beavatás kellően eltörölje és lehántsa a friss diákról a magával hozott esetleges gőgöt, társadalmi különbségeket, eltérő szokásokat, meg kellett tisztulnia. Az ún. balekfeladatok tehát alapvetően nem a másik megalázásáról szóltak és szólnak ma sem, hanem arról, hogy a delikvens hajlandó-e méltóságát is félre téve a feladatok teljesítésével helyet nyerni magának a hagyományőrző társaságban, ahol megfelelő útmutatás és az idősebbektől kapott segítségek által ő maga is firmává, idősebb, tiszteletre méltó diákká fejlődik.

Jelenleg minden, a selmeci hagyományokat ápoló egyetemi közösségben (vagyis az Akadémia utódintézményeiben Miskolcon, Sopronban, Székesfehérvárott és Dunaújvárosban) minden őszi félévben tartanak balekoktatást. Az egyetemre frissen felvett egyetemi polgárok itt megismerhetik az Akadémia történetét, a hagyományokat és a hozzájuk kapcsolódó szokásrendszert, az egyenviseletek típusait, az egyetemi karok színeit és köszönéseit, a selmeci csodákat és természetesen a firmává válás szintjeit. Az oktatás hat alkalomból áll, melyeket az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák a poros hasú, ész és értelem nélküli véglények, azaz a leendő bALEKOK számára minden karon megtartanak, egy-egy hagyományőrző társaság keretein belül. A részvételt szigorúan ellenőrzik, erre az alkalomra ún. balekindexet kérnek, melyet minden újoncnak saját magának kell elkészítenie, feltüntetve benne fontosabb adatait, lábméretét, egyebeket. Bizony előfordul, hogy valaki megfeledkezik erről, így minden évben akad olyan elsős, aki oktatásonként egyre nagyobb, nagyobb és még nagyobb balekindex-szel kénytelen megjelenni, az utolsón gyakran akár A1-es papírméretűvel.

Az oktatásokat követően kerül sor a balekvizsgára, melyen a friss egyetemisták, a még pogány hallgatók számot adnak tudásukról és itallal ajándékozzák meg firma oktatóikat. Ez az esemény gyakran hajnalba nyúlóan is eltart. Néhány nap múlva szokott megtarttatni a balekkeresztelő, ahol a vizsgát tett balek választott firma keresztszüleivel megjelenik a keresztelő szakestélyen, Sörrel nyakon öntik, korommal bekenik, a lányokat fiúsítják, és a keresztszülők kiállítják a bALEK keresztlevelét, megkapja aliasnevét. Innentől kezdve teljes jogú, bár még faragatlan egyetemi polgárnak számít, jogosult a karok és az ottani hagyományőrző társaságok szakestélyein részt venni.

A szakestélyeknek több fajtája van, de a balekkeresztelőn, a felező szakesten, a firmaköszöntőn, a gyűrűavatón általában minden megkeresztelkedett részt vesz. A szakestély szigorú szabályok szerint zajlik, tisztségviselői a praeses (elnök), major domus (háznagy), fuchsmajor (balekcsősz), contrapunct (kontra, az elnök visszhangja), és a cantus praeses (a nótabíró). Létezik még néhány feladatot ellátó tisztség, amelyek kiegészítik a szakestet, ám ezek jelentősége némileg kisebb, mint a fő tiszteket ellátó firmáké. (Ezek: a konzekvencia, garatőr, etalonrészeg, fuhrwerk). A szakestély fontos eleme a nótázás, ezért illik a résztvevőknek magukkal Daloskönyvet vinni. A szakestélyen nem jelenhet meg kereszteletlen pogány, illetve külső, nem egyetemi polgár, vagy hozzátartozó. A szakestélyen nem lehet fényképezni, videót rögzíteni, hangfelvételt készíteni. Ettől csak rendkívül ritka esetben tekintenek el, például az 1978-as Útján e világnak c. film forgatása kapcsán, melynek több képkockája rögzíti a balekvizsgát és egy szakestély lefolyását is. Annál több könyvet lehet viszont olvasni a témában, a teljesség igénye nélkül ajánljuk Dr. Gál János: Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián c. művét (Sopron, 1983), illetve Németh István: Örökségünk – Avagy mindaz, amit egy balekjelöltnek tudnia kell (2002) c. gyűjteményét.

Érdemes májusban ellátogatni Miskolcra, hiszen ilyenkor, egy előre meghatározott napon zajlik le a valétáló (ballagó) diákok fáklyás díszmenete, a Szalamander. A valétálás szintén egy kulcsmomentuma a selmeci hagyományoknak, hiszen az öreg firmát balekjai kivitték egy városkapuhoz, és kirugdosták rajta, mondván “Valete!”, azaz “Éljen boldogul”. Minden utódintézményben tartanak valétáló szakestélyt, Miskolcon és Dunaújvárosban ezt Gyűrű- és Kupaavató-, Sopronban és Székesfehérvárott Szalag-, és Korsóavató szakestélynek nevezik. A belvárosi Szalamander nyilvános, itt karok szerint sorakoznak fel a végzős hallgatók, majd rövid beszédek után fáklyákkal a kézben, nótázva végigvonulnak a belvároson. A családtagok és ismerősök az utca két oldaláról figyelhetik az eseményt, mely rendkívül megható tud lenni a meleg májusi éjszakában. A Szalamander jelkép, mely azt jelzi a szemlélődők és az alsóbb évfolyamok számára, hogy az öreg firmák diákpályafutása itt véget ér, a következő próbatétel már az életben való helytállás.