Miskolciak karácsonya a fronton

1918. november 11-én történt, hogy Németország a compiégne-i erdőben egy vasúti kocsiban aláírta a fegyverletételt, ezzel véget vetve a “nagy háborúnak”, amit ma már csak első világháborúként tartunk számon. Arról rengeteg szó esik, hogy az első világégés milyen morális, gazdasági és belpolitikai válságba sodorta az országot. A győztes hatalmak által létrehozott trianoni döntés következtében egyik pillanatról a másikra magyarok milliói szakadtak az új határokon túlra, fokozva ezzel azt a példátlan traumát, amivel csaknem egy évszázada igyekszünk megbirkózni határon innen és túl.

Arra már csak helyben emlékezünk, hogy a miskolciak háziezrede, ismertebb nevén a 10-es honvédek hogyan élték át a háború gyötrelmeit. Köszönhetően az elmúlt évszázad helytörténészeinek, és a különböző hagyományőrző egyesületeknek, a “tízesek” tevékenysége alaposan dokumentálva van. A zömmel miskolci katonákból álló alakulatot a galíciai fronton vetették be először 1914-ben, hogy a rá következő év májusában részt vegyenek a sikeres gorlicei áttörésben, melynek eredményeképp 600 kilométert nyomulhattak előre Breszt-Litovszkig.  Az ezred 1916 augusztusától 1918 márciusáig a román fronton harcolt, a „tízesek” egyik legnagyobb sikereként könyvelhető el, hogy bevették a stratégiailag kiemelt fontosságú Magyaros-tetőt.

Arra már csak helyben emlékezünk, hogy a miskolciak háziezrede, ismertebb nevén a 10-es honvédek hogyan élték át a háború gyötrelmeit. Köszönhetően az elmúlt évszázad helytörténészeinek, és a különböző hagyományőrző egyesületeknek, a “tízesek” tevékenysége alaposan dokumentálva van. A zömmel miskolci katonákból álló alakulatot a galíciai fronton vetették be először 1914-ben, hogy a rá következő év májusában részt vegyenek a sikeres gorlicei áttörésben, melynek eredményeképp 600 kilométert nyomulhattak előre Breszt-Litovszkig.  Az ezred 1916 augusztusától 1918 márciusáig a román fronton harcolt, a „tízesek” egyik legnagyobb sikereként könyvelhető el, hogy bevették a stratégiailag kiemelt fontosságú Magyaros-tetőt.

Hogy betekinthessünk a honvédek fronton töltött mindennapjaiba, nagyrészt Sassy Csabának köszönhető, akit sokan az „Avas poétájaként” ismernek, hiszen számos költeményben örökítette meg az avasi pincesorok egyedülálló hangulatát. A miskolci születésű költő, újságíró szintén a miskolci 10-es honvédekkel szolgált, így a frontról folyamatosan tudósította akkori lapját. Életre hívója volt az ezred tábori lapjának, a 10-es honvéd című újságnak, ami 1917-ben jelent meg először azzal a céllal, hogy a hátországot hírekkel ellássa, valamint a lapeladásból befolyt bevételből az árva- és özvegyalapot növeljék. Legalább ennyire fontos kordokumentumként szolgál Sassy fronton írt naplója, amit Hét ország frontján címmel adtak ki két kötetben (1930,1931).

Ezt a memoárt segítségül hívva idézhetjük fel, hogy hogyan telt a miskolci honvédek fronton töltött karácsonya. Sassy Kotuzowból így ír: „Most olyan jó idebent. Karácsony másodnapja van. Ilyenkor odahaza is együtt van, együtt tömörül, gyülekezik az ember. Keresi a társaságot. Úgy van itt is. Az asztalon még ott áll a karácsonyfa. Öreg fiúk, nyugvóban, az ezred vonatjánál kigyúltak vén gyerekek, igazándiban való háborút játszó, hadat viselő embernyi-emberek karácsonyfája. Sohse hittük volna, — én se, más se, — hogy valamikor magunknak állítunk karácsonyfát, magunknak díszítjük a fenyőgallyat, aggatjuk rá a píros papirosból készült láncot és erősítjük rá a színes gyertyákat. A magunk gyönyörűségére, magunk szomorúságára, álomba ringatására, a lelkünk megtévesztésére, megrészegítésére.[…] Nem teljes a hangulat. Hiányzik a család, a gyermek. Hiányzik az ő örömük, az ő boldogságuk látása. Csak még erősebben markol a szivünkbe a vágy az otthonvalók után.[…]

Mert az idén a 10-es honvédeknek is jó karácsonyuk volt. Nem olyan, mint tavaly. Tavaly karácsonykor az olpini-i zárda falai körül sietett az ezred délnyugatnak. — Nyomában a muszka túlerő. Olpini, Olszyni, de nem szívesen gondol rátok a vitéz 10. honvédezred. Már éppen elkészült a párolgó malacpörkölt és épen ki akarták osztani, amikor jön a parancs, hogy: azonnal menet van. Bizony, ki kellett önteni az isteni eledelt. Most ellenben védőállásban vagyunk, aránylag nyugodt helyen s olyan tudatban, hogy mi vagyunk fölényben az ellenség fölött. Most ráértünk ünnepelni is. Miskolc város polgármestere pedig lehetővé tette, hogy a tízes honvédek karácsonya olyan sikerült legyen, hogy a fiúk azt hihessek: talán nem is a harctéren vannak, hanem odahaza.”