Borsodi acélból készült híd a Nílus felett

Az köztudott, hogy a diósgyőri vasgyárból egykoron készült síneket világszerte találunk, azt viszont már kevesebben tudják, hogy a határon túl több híd is készült borsodi acélból. Ennek ékes példája az Egyiptomban az 50-es években épült Al Marazeek-híd, melynek acélelemeit a diósgyőri, valamint az ózdi üzem gyártotta. Ez a projekt nemcsak a borsodi acélgyártás minőségét és versenyképességét bizonyította, hanem a magyar mérnöki tudás világszínvonalát is.

A híd tervezése – Sávoly Pál és a magyar mérnöki kiválóság

A híd tervezését Sávoly Pál vezette, aki korának egyik legnevesebb hidásza volt. Számos magyar és nemzetközi projekt fűződött a nevéhez, részt vett az Árpád híd tervezésében, de az ő munkáját dicsérik a Boráros téri Petőfi híd hídfői és aluljárói, valamint az angyalföldi szennyvízátemelő tervezése is. A második világháborút követően kiemelt szerepet vállalt a magyar hidak újjáépítésében, többek között a Szabadság híd, a Széchenyi lánchíd és a róla elnevezett Szob és Helemba közti Ipoly-híd helyreállításában. Nemzetközi téren is maradandót alkotott: az egyiptomin kívül a vezetésével épült hidak közül említendők a Naft-folyó kábelhídja, az India részére tervezett híd, 52 sziámi híd és a tiencsini Hao-Ho folyamot áthidaló nyitható híd is. Emellett több nemzetközi hídpályázaton szerepelt sikerrel, többek között Casablancaban, Mechraban, valamint Abbeiben is.

Legjelentősebb művét mégis itthon rakta le: az ő tervezése volt az új budapesti Erzsébet híd, amely Magyarország első kábelhídja lett, és amelyért 1965-ben Állami Díj I. fokozat kitüntetésben részesült.

De hogy kerültünk Egyiptomba?

A magyar mérnökök jelentős szerepet játszottak Egyiptom infrastrukturális fejlődésében. Már az 1930-as években foglalkoztak a Nílus-delta vízrendszerének tanulmányozásával, annak hajózhatóságával és öntözési lehetőségeivel. Az együttműködés az ipari fejlesztések terén is folytatódott: Magyarország szállított Egyiptomba vonatokat, buszokat, különféle gépeket, valamint részt vett erőművek és hidak építésében is.

A két ország közötti kapcsolat tehát hosszú múltra tekint vissza, és a második világháború után is fennmaradt. Az Al Marazeek-híd építése ennek a több évtizedes együttműködésnek volt egyik kiemelkedő eredménye. Az Itt-Honról-Haza nevű portál idéz is egy 1959-ban kelt cikket, amely jellemezte ekkoriban a két ország együttműködését:

„Ötezer kilométert utaztunk gépkocsin, vasúton és motorcsónakon. Jártunk a szudáni határnál, ahol filmet készítettünk az assuani gát építkezéséről, amely termővé teszi a sivatag egy részét, „az új zöld völgyet”. Motorcsónakon végigkísértünk kameránkkal egy hajókaravánt a Szuezi-csatornában és részt vettünk az egyiptomi labdarúgó-válogatott edzésén, amelyet Titkos Pál irányított. Felkerestük felvevőgépünkkel Egyiptom „magyar” nevezetességeit is: riportot készítettünk a heluani hídról, az El Tabbin-i erőműről, a sivatagban közlekedő Ganz-gyártmányú ezüstvonatról és a Kairó utcáin látható Ikarus-autóbuszokról” – írta a Hétfői Hírek 1959. február 2.-i száma.

A híd építésére 1955-ben írt ki nemzetközi pályázatot az Egyiptomi Államvasutak, amire összesen 16 cég nyújtott be ajánlatot, köztük több nyugat-európai országból is, de e neves nemzetközi mezőnyben a nyertes az UVATERV pályázata lett. A magyar pályázat leginkább abban emelkedett ki a többi közül, hogy az nem csak építést, hanem a tervezést és az acélszerkezet legyártását is vállalta.

Az építkezés

“A híd elemeit 1954-55-ben kezdték legyártani a diósgyőri és az ózdi acélművekben. Az egyiptomiak csak egészen kiváló minőségű, felületén rozsda- és hibamentes hídacélt vettek át” – emlékezik vissza a híd átadásakor az Ózdi Vasas 1958. szeptember 6-i száma.

Az építkezést a KOMPLEX Nagyberendezések Export-Import Vállalat koordinálta, amely a szocialista Magyarország egyik legjelentősebb külpiaci kivitelezője volt. Az itthon elkészített szerkezeti elemeket előbb darabokban Fiuméba szállították, ott hajóra – mégpedig magyar tengerjáró hajókra – rakták, és úgy jutottak el a darabok Egyiptomba. Nemcsak a hídelemeket, de a szükséges gépeket is itthonról kellett szállítani a helyszínre.

Az építés során a magyar mérnökök és szakemberek együtt dolgoztak az egyiptomi partnerekkel, biztosítva a technológiai tudás átadását és az építkezés zökkenőmentes lebonyolítását. Sávoly innovatív szemléletének köszönhetően a híd szerkezeti kialakítása a kor technológiai lehetőségeinek csúcsát képviselte, biztosítva a hosszú távú stabilitást és bővíthetőséget. Mérnöki munkájának alapja a precizitás és a tartósság volt, ami kulcsszerepet játszott abban, hogy az Al Marazeek-híd a mai napig megbízhatóan működik.

A végeredményt pedig joggal nevezhetnénk akár “magyar hídnak” is, hiszen az ózdi és diósgyőri gyártósorról legördült acélemek mellett a hídszerkezetet a győri Rába Művek gyártotta, az összeszerelést pedig a Ganz–MÁVAG Mozdony- Vagon- és Gépgyár gárdája végezte.

Az átadásra végül 1958-ban került sor. A 812 méter hosszú hídon egy egyvágányú vasút sín, kétsávos közút és gyalogos járdák kaptak helyet úgy, hogy fenntartsák a híd bővíthetőségének lehetőségét.

„Sok nehézség és küzdelmek közepette készítettük annak idején e híd anyagát, de most, hogy elkészült, annál nagyobb büszkeséggel tekintünk a független Egyiptom gyönyörű alkotására” – írta az Ózdi Vasas a híd átadása alkalmából.

Az elkészült hídat nyolc mederpillér klienc, egyenként 90 méteres nyílásra osztotta.

Nagy valószínűséggel nem végeztek rossz munkát a magyarok, hiszen a híd még ma is áll, az építkezést, valamint az átadás előtti pillanatokat  Bujdosó Géza fotós dokumentálta, így a borsodi acélból készült, száz százalékban magyar építésű hídról készült képgalériát alább meg is tudjuk csodálni.

Bujdosó Géza fotói 1958-ból (Forrás: Fortepan)

Kiemelt kép: Egyiptomi munkások a Nílus feletti Al Marazeek-hídon. Fotó: Fortepan/Bujdosó Géza