Hosszú út vezetett a foghúzástól a fésűig, avagy a borbélyoktól a barberekig

Manapság Miskolcon is egyre több helyen botlunk bele azokba a kék-piros színekben pompázó oszlopokba, amelyek egy-egy barber shop előtt díszelegve üzenik a férfiaknak, hogy itt bizony nem csak egy szimpla hajvágásra térhet be az, aki kisebb-nagyobb fazonszabásra vágyik. Az egységes arculat láttán joggal gondolhatnánk, hogy egy újkeletű, a McDonald’s-hoz hasonló franchise-zal van dolgunk, amely az elmúlt bő egy évtizedben gombamód szaporodva igyekezett letarolni a fodrászpiacot. Bevallom, sokáig én is egy amolyan úri hóbortként gondoltam a barberekre, akik csak azért kérnek egy hagyományos fodrászhoz képest jóval több pénzt a kuncsafttól, mert a hajvágás mellé trendi díszletet, basszussal elárasztott amerikai zenét és némi alkohollal megspékelt koktélt is biztosítanak a hajvágás mellé. Ezekkel önmagában nem is lenne baj, ám a tömegpszichózis okozta kereslet növekedésével sok esetben nem tud lépést tartani a szakma, így az akarva-akaratlanul felhígul. Az eredmény pedig az, amit a fodrászod előre megmondott: egy elrontott frizura dupla áron, amiből akkor lesz tripla, miután visszakuncsorogtad magad a fodrászodhoz, hogy a barber hibáit kijavítsa. Hogy mégis mekkora hiba sztereotípizálni, mi sem bizonyítja jobban, hogy a fent leírtak nagy része igencsak messze áll a valóságtól. A barberek ugyanis az egyik legősibb szakmának, a borbélyoknak a szellemiségét – mai köntösbe bújtatva ugyan – igyekeznek továbbvinni. Ahogy a nagyvilágban, úgy Miskolcon is.

Már az ókortól űzték

A barber a borbély szó modern kori megfelelője, a borbély pedig a latin barba kifejezésből ered, ami szakállt jelent, ebből adódóan pedig azt gondolhatnánk, hogy a borbély elsősorban a férfiak szakáll- és hajvágásával, borotválásával foglalkozott. Az igazság azonban az, hogy a borbélymesterség a történelem egy elég hosszú szakaszában közelebb állt az orvosláshoz, mint a mai értelemben vett fodrászokhoz. A borbélyok a kezdetektől fogva amolyan „testápolási” feladatokat is elláttak: fogakat húztak, sebeket tisztítottak és varrtak össze, gyógyító géleket készítettek, ráadásul még kisebb műtétek elvégzésére is képesek voltak. Így nem csoda, hogy a modern orvostudományok megjelenése előtt komoly megbecsülésnek örvendtek.

A szakma meglétét a bronzkori Egyiptom idejére datált leletek igazolják. Ezek tanúsága szerint a borbélyok eszközei a kezdetekben osztrigahéjból vagy faragott tűzkőből készültek. Ahogy az egyiptomi, úgy később a maja, azték, irokéz, északi és mongol kultúrák a borotválkozás művészetét a társadalmi és háborús szerepek megkülönböztetésére használták.

A császárkori Róma idejéből származó források beszámolnak a borbélyok népszerűségéről. A szakmát a szicíliai görög kolóniák hozták be Rómába i. e. 296-ban, és a borbélyüzletek hamarosan a napi hírek és pletykák igen népszerű központjaivá váltak. A római borbélyok, azaz a tonsorok látogatása legalább annyira a napi rutin része lett, mint a fürdőkben történő vizit, míg a fiatal férfiak első borotválkozása, a tonsura már-már rituális szertartássá vált.

A középkori borbélysebészek

A birodalommal azonban együtt buktak a borbélyok is, így tevékenységüket évszázadokig a papság végezte. Ennek IX. Gergely pápa 1230-ben kelt rendelete vetett véget, amely eltiltotta a papokat a vérontással járó segítségnyújtástól, így a borotva újra világi, szakavatott kezekbe került. Mivel a XIII. században jött divatba a borotválkozás, így a borbélyokra nagyobb igény volt, mint valaha. Már csak azért is, mert a hajvágás és borotválás mellett a borbélyok sebészeti beavatkozásokat, vérképzést és vérszívást, tűzcsészézést, beöntést és foghúzást is végeztek; ezért kapták a “borbélysebészek” elnevezést is. Az erkölcsi megbecsülés pedig együtt járt az anyagival; a borbélyok komoly presztízsű céhekbe rendeződve jóval többet kerestek ekkor, mint azok a szakmabeliek, akiket simán csak sebésznek hívtak.

Borbélyok egy 1568-ban készült ábrázoláson.

Felfedezzük Amerikát

Ahogy sok más szakma, úgy a borbélymesterség is egyre inkább gyökeret vert a tengerentúlon a XIX. században, ahol az üzleteket leginkább afroamerikaik üzemeltették. Valahol itt honosodhatott meg az a szellemiség is, amelyet a mai barber shopok is képviselnek. Trudier Harris erről így fogalmazott:

„Ez egy visszavonulás, egy menedék, egy menekülés a zsémbes feleségek és a világ gondjai elől. Egy hely, ahol a férfiak férfiak lehetnek. Olyan hely, ahol lehet valaki”.

A XX. század fordulóján a borbélyüzletek olyan üzletággá váltak, ahová az emberek nem csak azért mentek, hogy levágassák a hajukat. Üzleti találkozók, bizalmas beszélgetések, sőt, olykor maffia-leszámolások színtere is lett egy-egy borbélyüzlet. A békés borotválkozásra beülő kliens sebészborotvával való kivégzésének képébe pedig elég sokan beleszerettek Hollywoodban, így a gyilkolás ezen módja kedvelt kliséje lett az onnan ontott mozifilmeknek. Nem véletlen tehát, hogy az amerikai, meg úgy általában a borbélyoküzletekről leginkább ez a kép él bennünk is ma is.

„Tetves borbélyok, mely rútak vagytok”

Hazánkban a papok voltak az első borbélyok egészen a már emlegetett IX. Gergely-féle rendeletig, így a XIII. századtól kezdtek el megjelenni Magyarországon is az első borbélyműhelyek, amelyeknek elsődleges feladata a sebgyógyítás volt.

Mivel a borbélyok száma országszerte elenyésző volt, így igyekeztek megbecsülni azokat. Azok a mesterek tehát, akik szakmájukban kiemelkedtek, meg sem álltak a királyi udvarig. Így történt Dabi Mihállyal is; az udvari borbélynak Zsigmond 1430-ban nemességet adományozott, címerrel együtt, és abba három emberfogat festetett. Az ábrázolást elnézve sanszos, hogy Dabi uram az uralkodót kínzó fogfájásától szabadította meg. Zsigmond fejlett humorérzékéről tanúskodik, hogy egy másik borbélynak is címert adományozott, s annak pajzsán egy önmagát borotváló majom képe pompázott. Csak sejtjük, hogy vele nem volt annyira elégedett.

Dabi Mihály, Zsigmond király borbélyának címere.

Mátyás király korához is kötődik egy igencsak humoros történet, ahol egy borbély a főszereplő:

Egy nemesúr Mátyás királyhoz készülvén, Budán betért egy borbélyműhelybe, hogy frissen borotválva léphessen őfelsége elé. Kényelmesen elhelyezkedett az ülő alkalmatosságon, de megdöbbenésében még a szája is tátva maradt, látva, hogy a mester nagyokat köp a szappanra, és az így vert habot keni az arcára. Mikor aztán magához térve kardjával akart a sérelemért elégtételt szerezni, mondván: miféle jöttment embernek nézi őt?! A borotváló művész váltig bizonygatta, hogy ő igenis azonnal felismerte benne a nemesurat, mert közönséges alsóbbrendűeknek egyenesen az arcába köp, és ott keni el a szappant.

A borbélyok általános megbecsülése leginkább a sebészkedésnek szólt. A háborús időkben a hadsereg nem nélkülözhette őket, így alakult ki a tábori borbély-, vagyis sebészfoglalkozás, és lett a neve a német Feldscherer szóból felcser.

A fenti sorokat Réthei Prikkel Marián írta le a Magyar nyelv című folyóirat nyolcadik számában 1912-ben.

Azonban voltak olyan botcsinálta borbélyok, akik trendiségből (nem mellesleg nyereségvágyból) úgy igyekeztek művelni ezt az ekkor népszerű hivatást, hogy valós tudás nem párosult hozzá. Ez a tény (vagy a keresetük iránti irigység) szülhette az alábbi, Mívesek lakodalma című dal rájuk vonatkozó részét:

Tetves borbélyok,

Mely rútak vagytok,

Eja!

Mely cifrán jártok,

Hetykére vágytok,

Nagy könnyen szóltok,

Hej, fa, la, la, la!

Innen ered a közmondásunk is: „Se írja, se szelencéje, mégis borbéllyá teszi magát”. A borbélyok PR-ja szempontjából nagy szükség volt a XVI. században létesülő borbélycéhek tanító és fegyelmező munkájára. Nem is késlekedtek vele. A sárospatakiak céhe 1583-ban így fogalmazta meg a borbélyok hitvallását:

„[Rendeltetett], hogy az borbély-mesterré leendő jó erkölcsű, jámbor életű és az borbélymesterségben jól tanított és forgott legyen, hogy megtudgyon orvosolni olyan nyavalyákat, amelyek gyógyítása az ő mesterségéhez illik, azaz tudgyon sebeket és fakadásokat gyógyítani, tudgyon kelevényeket és külömb-külömbféle daganatokat meggyógyítani, tudgyon kenő ireket jól csinálni”.

Borbélyok Miskolcon

De milyen volt a borbélyok helyzete egy királyi uradalom mellett fekvő mezővárosban, amely a céhbe rendeződés időszakában leginkább a csizmadiáiról volt közismert? Nos, a különböző szakirodalmak bántóan keveset foglalkoznak ezzel az ősi mesterséggel, mégis találunk a borbélyokra utaló adalékokat, amelyből kiolvashatóak az országos tendenciák.

Mivel a különböző foglalkozások számaránya jól tükrözi egy város lakosságának összetételét (mutatva ezzel a keresletet), így most egy kicsit elidőzünk a számokon. 1696-ban 520 családfőt írtak össze Miskolcon, amelyekből 124 fő volt iparos. Közülük – mily meglepő – a legtöbben csizmadiák voltak (26), emellett 18 mészáros, 14 bodnár, 13 varga, ugyanennyi szabó, 11 lakatos, 10 szűcs, 5-5 kovács és takács mellett mindössze 4 borbély működött a városban. Talán ad némi vígaszt, egyben mutatja a miskolciak mértékletességét, hogy a borbélyok száma még mindig kétszer annyi volt, mint pálinkafőzőé. Érdekes tény az is, hogy az ugyanebben az évben készült adójegyzék szerint a vargák mellett a borbélyok adóztak a legtöbbet, így ők számítottak a legtehetősebb iparosoknak, míg a szabók és a gombkötők voltak a legszegényebbek.

A borbélyok megbecsültsége ebben az időszakban is inkább a sebészi mivoltuknak köszönhető, amiről tanúskodik egy 1700-ban kelt levéltári feljegyzés is. A történet szerint Aszalós Péter a kocsmáról részegen hazatérvén jól elverte az asszonyt, majd azt mondta neki: „Ecsegi Panna, szívem, hídd ide a borbélyt, hadd vágjon eret rajtam”. Bár szegény Pannáékra jobban ráfért volna egy párterápia, mint egy borbély, de tény, hogy ebben az időszakban azon is eret akartak vágni, aki csak egy másnapos fejfájással küzködött.

Borbélyból orvos, borbélyból fodrász

Az 1764-ben kelt adatok jól mutatják, hogy a 18. században még szinte ismeretlen fogalom volt a mai értelemben vett orvoslás. Városunkban 2 orvos praktizált, ezzel szemben 8 sebészborbély és 16 bába működött. Innentől fogva nem is csodálkozhatunk azon, hogy a város első gyógyszertára csak 1736-ban nyílt meg. A borbély egyéb szolgáltatásait, a haj- és szakállnyírást csupán ünnepekkor vették igénybe a derék miskolci polgárok.  Ebben az időszakban a borbélyok még valóban gyógyítóként funkcionáltak, így a fejfájás elmulasztását és foghúzást is elvállalták. Talán túlzás nélkül állítható, hogy gyakrabban vágtak eret, mint szakállat.

Annak ellenére történt ez így, hogy 1745-ben egy utasítás már az orvosok alá rendelte a tevékenységüket. Kötelezte őket az orvosi utasítások betartására és eltiltotta őket a sebkezelésre szolgáló készítmények előállításától. Emellett súlyosabb eseteknél kötelezővé vált a céhes, de amennyiben lehetséges volt, az orvosi konzílium megtartása is. Sőt, az igazán komoly esetekben már nem is kezdhettek gyógyító tevékenységet orvos nélkül. Tíz évvel később pedig már hivatalos orvosi engedélyhez kötötték a sebészeti tevékenységet, míg 1761-ben egy rendelet szerint már csak vizsgázott kirurgust (a hivatásos orvos korabeli megnevezése) vehettek fel a borbélycéhekbe.

Az orvos és a fodrász szakma tényleges kettéválása ezt követően, 1768-ban következett be. Ebben az évben ugyanis létrejött az első orvosi kar a nagyszombati egyetemen és innentől a sebkezelésben már elsősorban az egyetemen képzett sebészmesterek vettek részt.

Hogy ekkoriban már milyen szinten nézték le a borbélyok tevékenységét, arról Borsod vármegye főorvosának, Benkő Sámuelnek 1782-ben kelt Miskolc történeti-orvosi helyrajza című értekezése ad példázatot:

„Mikor a tudatlanabbak betegszenek meg, vagy Bacchust hívják orsovosként és többre becsülik az orvos gyakran határozatlan tanácsaival szemben; erre azután vagy megszabadulnak a betegségüktől vagy még súlyosabbakat szereznek; vagy alaptalan hiszékenységgel (jóllehet a városban három orvos és két megyei sebész működik) a borbélyhoz mennek, akik mesterségük nevetséges fogásait nem az egyetemekről, akadémiákról és kórházakból, hanem csak a borbélytányérból merítették”.

Az orvosi képzés egyetemi szintre emelése után egy időre eltűnik a borbélymesterség a városból, 1811-ben egyedül Horváth Márton „praktizál” a Dőry-házban, azaz a mai Miskolci Galéria épületében. Mivel a 18. század végén és a 19. század elején a parókaviselet dominált, a legtöbb borbély kénytelen volt parókakészítőnek állni, vagy pedig kiszállni az üzletből, így az 1800-as évek végéig enyhán szólva sem a karrieristák álltak borbélynak. 1883-ban mindössze 11 fő űzte ezt a mesterséget az akkor már közel 35 ezres lélekszámú városban.

Ám nem kellett sokat várni, hogy a borbélyok segítségére siessen a divat, hiszen a mozgóképek népszerűvé válása magával hozta a szakma reneszánszát. 1912-ben a borbélyok és fodrászok egy ipartestületbe tömörültek városunkban, amelyet csak a nagy számban előforduló iparosok tettek meg a korszakban. Az 1920-as években kezdtek megnyílni országszerte a fodrász iskolák, ahol a diákokat egy teljesen újfajta hajviseletre tanították. Mivel sokan akarták a kedvenc színészükre, színésznőjükre, sportolójukra, politikusukra vagy énekesükre hajazó frizurákat, így a hajvágás és a hajformázás költségei az egekbe szöktek.

Hajvágás extrákkal egy búza téri borbélyban

A XX. század első évtizedeire tehető, hogy a két nem hajvágása más-más technikai tudást követelt meg. Az egyre bővülő fazonok külön szakmává alakították a férfi és női fodrászatot, így azok lokálisan is elkülönültek. Ennek köszönhetően alakult ki a férfi szalonok romantikája is; ezek az üzletek egyfajta szentéllyé váltak, ahol bizalmas beszélgetéseket folytattak le, üzletek kötettek, távol a kíváncsi női szemektől és fülektől.

A helyi sajtó egy 1907-es híradása szerint azonban Kacsoh Erzsébet ezt a fajta szentély jelleget erősen túltolta. Egy nap a rendőrséget erős kiabálásokkal kísért felzúdulás miatt riasztották egy Búza tér mellett található borbélyüzlet elé. Amikor a rendőrök kiérkeztek egy férfi holttestet találtak, melynek melléből egy szikéhez hasonlító tárgy állt ki. Az üzletben történő helyszínelés során kiderült, hogy Kacsoh Erzsébet borbélyában nem csak fazonigazításra van lehetőség. Egy raktárnak álcázott ajtó ugyanis egy nagyobb helyiséget rejtett, ahol egy komolyabb kártyabarlangot üzemeltetett az élelmes hölgyemény, aki igény esetén hitelt is nyújtott a játékos kedvű férfiaknak. A tanúvallomásokból kiderült, hogy egy kártyaparty fajult el egészen addig, hogy az egyik – valószínűleg nyertes – fél az életével fizetett a jó lapjaiért. A gyilkost végül szinte azonnal elfogta a rendőrség, a boltot pedig bezáratta, miután Kacsoh Erzsébetet is lesittelték az általa nyújtott titkos szolgáltatások okán.

Újra divat borbélyhoz járni, még ha nem is tudunk róla

Bár az pontosan nem datálható, hogy mikor kezdett elterjedni a köztudatban a fodrász elnevezés, az azonban jól látható, hogy sokáig egymás mellett létezett a fodrász és a borbély kifejezés, ami lényegében egyet jelentett onnantól, hogy a borbélyok sebészi mivoltja kiveszett a repertoárból.

A második világháborút követő rendszerben a borbély szó gyakorlatilag eltűnik a köztudatból, helyét átveszik a fodrászok és a kozmetikusok, akik különböző szövetkezetekbe, egyesületekbe tömörülve központi igazgatás alatt működtek a rendszerváltásig.

Hogy a borbély mesterség ne vesszen el teljesen a múlt homályában, az a 2010-es évek elején elindult barber-trendnek köszönhető. A barberek egy mai fülnek divatosabb elnevezés mellett a borbélyszakma örökségét igyekeznek továbbvinni. A legtöbb ilyen üzletben valóban egy férfiszentélyben érzed magad, ahol ugyan kenőcsöt már nem kérhetsz a nyavalyádra, de gyógyírként szolgál egy finom ital vagy egy jóleső beszélgetéssel keretezett fazonigazítás.

Kiemelt kép: Borbélyüzlet belső a 20. század elején. Forrás: igenyesferfi.hu

A cikk megjelenését a Barber Shop Miskolc támogatta.