Idő hiányában most egy nagyon aprócska, de annál “szívdobogtatóbb” bejegyzéssel jövünk arról, hogy mit is jelent itt élni. Ha rád is furcsán néznek egy-egy “jössztök” után, vagy nem értik, hogy miről beszélsz, amikor makukát kérsz mondjuk Budapesten, vagy a kenyér dumóját kéred el a vasárnapi ebédnél a kaposvári barátnőd szüleinél, hogy beletunkold azt a szaftba.
Akkor pedig már végképp földönkívülinek néznek, ha példának okáért így beszélsz le egy találkát az ismerőseiddel:
– Csőcső! Átjösztök ma este? Egyrészt visszaadnám a furikot, amit múltkor kölcsönkértem, másrészt odaadnám a “Sorsod Borsod”-os levonókat, amiket ígértem. Vacsorára lesz finom tócsni. Hatkor? Rendben. Addig is csősztök!
Meg merem kockáztatni, hogy sokan magunkra ismerünk a következő sorokat olvasva, amit ezúton is köszönünk egy kedves olvasónknak, hogy eljuttatta hozzánk.
Borsodinak lenni nem egy egyszerű tulajdonság, nem is csak az élet habos oldala, borsodinak lenni egy csodálatos örökség, mondhatjuk azt is: életérzés.
Nekünk a Rio nem Brazíliát jelenti, hanem az ózdi diszkót, a Highlander nem sorozat, nem is hegylakó, hanem Sárospatak, az Akropolis nem Athén teteje, hanem Kazincbarcikáé, a Black Tracy pedig nem egy szeszcsempész a ’20-as évek Amerikájából, hanem Miskolc egyik legmenőbb helye a ’90-es években.
Mi nem szotyizunk, hanem makukázunk vagy bugázunk, és akkor még mindig a napraforgó magjáról beszélünk. A kenyérnek nem a végét, vagy serclijét esszük, hanem a dumóját, vagy a púpját, de ugyanígy hívjuk a köldökünket is. Nem a közértben vagy a boltban vásárolunk, hanem az ABC-ben. A mi kapucnink süsü, és ha esni kezd az eső, nem csöpög, nem csepereg, hanem szemetel. Minden szénsavas üdítő kóla, gyártótól függetlenül, csupán az ízesítése számít: narancs kóla, gyömbér kóla. A kezünk, ha forróhoz ér, azt mondjuk, megsütöttük. Többes számban köszönünk, így lesz hellósztok és csősztök, sőt, kicsiként szinte mind használjuk a tök helytelen jösztök szót is. Jövő időbe tesszük a “kell” segédigét, szóval ha valakitől azt hallod, “meg kellesz csinálnom ezt vagy azt”, akkor biztos lehetsz benne, hogy egy borsodival van dolgod. Úgyanígy, ha a léc szót többes számban “lecek”-nek mondja valaki.
Borzalmas, de a miénk. Ahogy a furik a mi talicskánk, a lipityóka a mérleghintánk, a levonó a matricánk. A hajunkat nem megmossuk, hanem ki, porszívózni viszont nem ki szoktunk, hanem fel, ahogy a koszos edényeket is felmosogatjuk.
A villanyrendőrt hallva mindenkinek ugyanaz a miskolci kereszteződés jut eszébe. A Réteskékről ugyanaz a kávézó. Ha valakinek kicsit zilált a ruházata, azt mondjuk, pacuha. Az eperkettőt hallva nem egy picike eperre, vagy két darab eperre gondolunk, hanem az egykor legmenőbb egyetemi szórakozóhelyre, az E/2-re.
Az Edda Művek mindig a miénk marad, ahogy Majka is, meg Repka Attila, a Hooligans, a DVTK és a tócsni is.
És a megmásíthatatlan tény, hogy sorsod Borsod.
Ha többet akarsz megtudni a különleges borsodi nyelvjárásról, olvasd el korábbi cikkünket a témában ide kattintva.
Végezetül álljon itt mindez versbe szedve, íme: