Miskolczon, a XVIII. század elején élt a Máhr-család, akik Moszkopoliszból vándoroltak Magyarországra. Az öreg Demeter – aki vándorkereskedőként élt –, egyszer azt mondta az unokájának:

– Ez a legcsodálatosabb vidék számomra, pedig bejártam egész Európát! Ezért döntöttem úgy, hogy itt maradunk Miskolczon.

Először Demeter és két fia, Károly és Miron jöttek, majd a XVIII. század közepén az egész család Miskolczra költözött. Károly felesége Agáta, és két lányuk Jeronima, és Kíra könnyen illeszkedett be, mivel számukra is megfelelő volt ez a hely.

Károly kisebbik lánya, Kíra imádta a kutyákat, és addig könyörgött az apjának, amíg egyik este hazavitt egy keverék, koromfekete kiskutyát. Kíra nagyon boldogan fogadta, szeretetben nevelte, és együtt nőttek fel. Mivel nem találtak neki megfelelő nevet, ezért a kis kutyust Fekete kutyának hívták.

Károly ügyesen forgatta a pénzt, vett a főutcán két középkori telket, és ezekre épített egy hatalmas nagy kőházat. Hátul lakott a család, elől pedig 1756-ban nyitotta meg a fűszerkereskedést. Az üzletben minden kapható volt, Károly kedves volt az emberekkel, így sokan megkedvelték, és így a család vagyona tovább gyarapodott, amit sokan nem vettek jónéven.

A tetemvári pincék mélye a bűn melegágya volt, ahol sokan mulatták el az idejüket, és a lopott, rabolt pénzüket is. A legnagyobbnak mondott mulatót Magyar Huszárnak hívtak.

Aztán eljött az a nap, amikor a Magyar Huszár fogadóba betévedt egy közismert útonálló, akit Fürjes Jancsinak hívtak. Éppen szökésben volt, de mivel éhínségét csillapítani akarta, benézett a fogadóba. Már az utcán megcsapta az orrát a fogadóból áradó ennivalónak az illata. Gondolta, szerencsét próbál. Belépett az ajtón, és egyből észrevett egy ismerőst, aki éppen az ízes falatokat ette egy kissé kopott asztalnál. Lassan közelített felé, nagyokat nyelt, kihúzta az üresen álló széket, és az ismerősével szemben leült.

– Hej, de régen nem láttalak… Mi újság felétek itten Miskolcz városában? – kérdezte kicsit fennhangon Fürjes Jancsi.

– Nem történt olyan nagydolog, amivel dicsekedni lehetne. Hát te mit keresel minálunk? – válaszolta Sára Benő, aki Miskolcz legnagyobb pernahajdere volt.

– Éhes vagyok, gondoltam akad itt egy kis ennivaló. De sajnos egy vasam sincs. Ki tudnál segíteni?

– Ha pénz kell, törj be Máhr Károly üzletébe. Gazdag család, ott mindent megtalálsz, pénzt, ennivalót, és olyan dolgokat is, amit jó pénzért el is adhatsz.

– Te betörtél már oda?

– Nem, mert ilyenkor a zsandárok egyből engem vesznek elő. Itt mindnet rám fognak.

– Próba szerencse! Uccu, neki! – vágta rá Fürjes, majd felpattant a székből, Benő tányérja felé hajolt, és egy csirkecombot kikapott belőle. Megfordult, és már szaladt is ki a fogadóból.

– Majd egyszer megadod! – kiáltotta utána Benő, de ezt már Fürjes nem hallotta.

Estére minden kihalt a Piac utcán, már Károly is bezárta üzletét, és családjával együtt nyugovóra tért. Fürjes ezt a pillanatot várta, felugrott rejtekhelyéről, hogy végrehajtsa tervét.

Két perc sem kellett neki, hogy a zárat kinyissa. Ebben már szakember volt. Lopakodva ment a félhomályos üzletben, és egy kis idő múlva morgásra figyelt fel. Arra éppen senki nem figyelmeztette, hogy a Fekete kutyának az egyik sarok a fekhelye.

Fürjes kénytelen volt visszafordulni, és az ajtó felé haladni, mert a kutya először hangosan ugatott, majd futásnak eredt. A kutya gyorsabbnak bizonyult a betörőnél, mivel az ajtóhoz mindketten egyszerre értek, és ott Fekete kutya elkapta a nadrágszárát.

Fürjes hiába védekezett, nehezen szabadította ki magát, de már késő volt, hisz a hangos ugatásra és a zajokra felébredtek az emberek.

Szerencsétlenségére, még a két zsandár, akik a főutcán strázsáltak, pont abban a pillanatban értek az üzlethez.

– Hé! Maga hova szalad? – kérdezte az egyik zsandár.

– Segítség! Segítség! Ez a kutya megharapott! – válaszolta Fürjes, amint meglátta a két zsandárt.

– Látom, éppen betört Máhr Károly üzletébe. Mit keresett ott?

– Éhes voltam, és mivel egy fillérem sincs, gondoltam azért, hogy ne essek össze, szerzek egy kis ennivalót.

– Azt a fűzfán fütyülő, jégen kopogó rézangyalát annak a hétszínű szitán keresztül szűrt sistergő ménkűnek! Azt a hét-meg a nyolcát! Elég a félrebeszélésből! Vidd a városházi fogdába, ott a helye!

Máhr Károly végig hallgatta az egészet, és amikor már mindenki elment, ketten maradtak a Fekete kutyával. Leguggolt mellé, és elkezdte mondókáját:

– Köszönöm, hogy megvédted az üzletem. Ezért, mivel a neved Fekete kutya, az üzletem is a te nevedet fogja kapni.

Attól a naptól kezdve Fekete kutya finomabbnál finomabb ennivalót, az üzlet vásárlóitól pár jó szót és simogatást kapott.

Majd kétszáz éven át Fekete kutyának nevezték az üzletet, aminek ott díszelgett az ajtó mellett a hős eb szobra.

Éveken át járt szájról-szájra ez a rege. Most, hogy igaz, vagy csak kitalálta valaki? Ezt nem tudhatjuk.

Számunkra maradjon ez egy miskolczi rege.

Írta: Bubrik Zseraldina

Kiemelt kép: Mahr Károly monogramja a családjáról elnevezett ház homlokzatán, a Széchenyi u. 35. szám alatt.