Ferenc József második miskolci látogatása már egy megváltozott politikai környezetben történt. 1867-ben megtörtént a kiegyezés, amely számtalan változást hozott Ausztria és Magyarország kapcsolatában. Ezen változások hatással voltak az uralkodói utazásokra is: a hivatalos szemleutaknak, amikor a király csak végigjárja birodalmát, szinte teljesen eltűntek (ezek közé tartozott az 1857-es körútja), helyette spontánabb, kevésbé ünnepélyes, ceremoniális látogatások jellemzőek Ferenc József magyarországi tartózkodásaira. Oldottabb, fesztelenebb volt a hangulat ezen utazásokkor, ami több tényezőnek köszönhető: egyrészt, az 1860-as évektől a gőzhajóval való közlekedést egyre jobban felváltja a vasút, ami kevesebb ceremonialitással jár, másrészt ezeken a látogatásokon Ferenc Józsefet viszonylag csekély számú testőrség kísérte, ami erősítette a bizalmat a lakosság és királya között. Harmadrészt, nagyon fontos elem, hogy Ferenc József immár Magyarország királya, így az ünnepségeken, fogadásokon végre megjelenhettek a magyar nemzeti színek, viseletek, zenék.

Ilyen megváltozott körülmények között került sor az újabb miskolci látogatásra, 1881 őszén. Az utazás célja is teljesen eltérő volt; míg 1857-ben az ország városait, köztük Miskolcot akarta megszemlélni a király, most a közelben tartott hadgyakorlatok miatt érkezett a városba: „E hadgyakorlatok különben igen nagy jelentőséget nyernek az Uralkodó jelenléte, de főképen az által, hogy a mi hasonló esetekben még soha nem történt, ő felsége a gyakorlatok egész tartama alatt a csapatok közt lesz, minek okát általában abban keressük, hogy a lovasság taktikai szabályzatában nagymérvű változtatások vannak tervben, s a király tanuja akar lenni, hogy e változások mennyi gyakorlati értékkel bírnak.” És hogy miért pont itt, Miskolc és Mezőkövesd környékén tartottak hadgyakorlatokat? Nos, a helyszínt egy esetleges orosz invázió indokolta, aminek döntő ütközetére itt kerülhetett volna sor. A hadgyakorlatok indokolták azt is, hogy ezúttal nem egynaposra sikerült a miskolci tartózkodás: Ferenc József szeptember 9-16 között szállt meg Miskolcon.

Ferenc József portréja 1900 körül.

Ahogyan majd’ fél évszázaddal ezelőtt, úgy most is megindult a készülődés az uralkodó fogadására és a város csinosítására: a polgármester, Soltész Nagy Kálmán augusztus elején tette közzé felhívását, amely felszólította a lakosságot arra, hogy házaikat csinosítsák ki, tiszta, új magyar zászlókkal díszítsék fel. Ennek hatására az akkor már élénk miskolci sajtót ellepték a hirdetések: Lang Sámuelnél zászlókat, Bede Lászlónál görögtüzet, Bárd Simonnál mécseseket, bengáli tűzfényeket lehetett beszerezni.

A város tehát ismét felbolydult, Szűcs Sámuel így számolt be erről: „Sok ház újra festetett. A Fő útsza déli óldalán lévő járda, valamint az északi óldal alsó része ki asphaltiroztatott.” Ezen felül a zsinagóga felújítására is sor került, valamint a vasúti vonalakon is újításokat vezettek be: a vasúti igazgatóság egészen uj szerkezetü, hordozható ki- és beszálló hidakat készitetett a végből hogy a lovak is pálya bármely pontján leszállítathassank a vonatról.” Az uralkodói váróteremmé a vasúti indóházat díszítették fel, valamint ezúttal is emeltek négy diadalkaput, a mai Búzatéren pedig egy állványt állítottak fel, ahonnan jól lehetett látni az uralkodó bevonulását, ez azonban a drága árak miatt nem telt meg.

Korabeli felhívás a Búzatéri emelvény jegyárairól.

A királyi szállás ezúttal a Három Rózsa szállodában került kialakításra (amit azonban sokszor Stögermayer szálloda néven is említenek): ennek berendezését már augusztusban elkezdték:

A díszítési munkálatok nagyban folynak, különösen a Stögermayer szállodában, mely a király lakása lesz. Három szobára való bútort Bécsből hoznak.

Itt kapott szobát Ferenc József fia, Rudolf is, aki elkísérte apját a hadgyakorlatokra. Szeptember elején az uralkodói lakosztályt átvette a főudvarmester, és innentől kezdve illetéktelen személy nem tartózkodhatott a szállodában, sőt, este 10 és reggel 5 óra között az utca forgalma is korlátozva volt, szekerekkel nem közlekedhettek arrafelé.

Az egykori Három Rózsa szálló épülete ma üzleteknek és polgári lakásoknak ad helyt.

Szeptember 9-én, a déli órákban érkezett meg Ferenc József városunkba. Soltész Nagy Kálmán egy rövid beszéddel fogadta a királyt, majd a díszes menet elindult a város felé: elől két huszár vágtatott, őket a városi bandérium követte, majd sorra érkeztek a hintók: először a polgármesteré, majd báró Vay Béla főispáné, végül a királyé, aki a Szapáry Gyula gróffal utazott együtt. Az egyik országos lap, az Egyetértés tudósítója szerint a miskolci gazdák bandériuma végül nem vehetett részt a bevonuláson: ennek egyszerű oka az volt, hogy nem voltak szép, egyforma lovaik, amelyek megfeleltek volna az ünnepélyes alkalomnak.

A szálloda előtt egy díszszázad fogadta a királyt, majd „az apáczazárda, valamint a reformatus fő leányneveldebeli leánykák, Ő Felsége elébe, megérkeztekor virágokat hintettek.” 5 órakor udvari ebéd kezdődött, amelyen közel 70 személy vehetett részt. Érdekesség, hogy a királyi asztalra, Schönbrunnból hozatták a vizet, ugyanis Ferenc József minden utazására a schönbrunni park vizét kellett biztosítani.

1857-től eltérően, és általában az abszolutista korszak útjaitól eltérően, nem volt jellemző a tömeg erőszakkal való kizavarása a király ünneplésére. A lakosság érdeklődve figyelte a díszes várost, az impozáns látványt, és az őszinte örömhöz valószínűleg hozzájárultak az uralkodói adományok, valamint az uralkodó itt-tartózkodásának idejére beszüntetett adóbehajtás is. Ennek az örömnek a példája lehet esetleg a Borsod című lapba ’névtelenül’ beküldött kis versike is:

 

Ünnepel a nép itt, s meg van hatva mélyen

Ezrek imája szól: jó királyunk éljen!

Hatalmától kül s bel ellenségünk féljen!

Dicső uralmáról öt földrész beszéljen

Mivel a látogatás fő célja a hadgyakorlatokon való részvétel volt, egy átlagos nap úgy nézett ki, hogy Ferenc József kora reggel kikocsizott a gyakorlatok helyszínére, majd délután tért vissza Miskolcra. Amikor pedig épp nem a hadgyakorlatokat szemlélte meg a király, a miskolci közintézményeket szemlélte meg: járt például a „borsodmiskólczi példány óvodában”, amely 1842-es megnyitásával a város legrégebbi óvodája, ahol a gyerekek rövid műsorral készültek, egy Pogács Kornél nevű kisfiú köszöntötte a királyt. Ellátogatott a rabdolgoztató intézet és műhelybe, ahol állítottag nagyon megtetszettek neki a rabok készítette kosárfonatok, valamint megnézte az árvaházat és a városi kórházat is, ahol a főorvos vezette körbe, elmagyarázva egy-egy beteg baját. A kórházban Ferenc József szóba is elegyedett pár beteggel, ami a kíséret körében őszinte örömre adott okot, ugyanis a király szép magyarsággal érdeklődött a betegek hogyléte felől.

Az utolsó megszemlélt közintézmény a református líceum volt, itt az iskola előjárói, a tanári kar és a diákság fogadta a király, aki a feldíszített könyvtárteremben hallgatta meg a köszöntőbeszédet. Ezt követően, ahogy arról Porcs János beszámolt, Ferenc József „az elöljáróság és a tanári kar több tagjával szíves volt néhány szót váltani, s kérésünkre nevét emlékkönyvünk első lapjára feljegyezni.” Megtekintette még a nyolcadik osztály tantermét és az iskola múzeumát is.

Ahogy 1857-ben, most sem volt problémáktól és kellemetlenségektől mentes a miskolci látogatás. Bár haláleset ezúttal nem következett be, de ez csak a szerencsének volt köszönhető. A hivatalos programba beletartozott ugyanis a Honvéd és Polgári Lövölde megszemlélése is, ahol díszlövészetet is rendeztek, és felkérték Ferenc Józsefet is egy lövésre. A vadászni nagyon szerető uralkodó elfogadta ezt a felkérést, ám mikor lőni készült, egy fiú szaladt át a lövölde pályáján. Pfliegler Ferenc így írt erről az esetről: „Közvetlen Őfelsége háta mögött állottam, tehát szemtanuja voltam azon jelenetnek, amikor a Király nyugodtan a fegyvert átadta a főlövésznek azon szóval: ’Jézus, majd’ emberhalál történt. (…) Általános lehangoltság és kedvetlenség követte.” A főlövészmester ugyan felkérte még egy lövésre a királyt, ő azonban ezt elutasította: „Nem vagyok képes többé lőni.” A többi résztvevőt is megrázta az eset, eleinte nagy volt a riadalom, ugyanis azt hitték, valaki a királyt lőtte meg. A balszerencsés eset ellenére a látogatás végén a Lövészegyletnek egy emlékserleget ajándékozott a király: Királyunk Ő Felsége, ki hol megjelenik mindenütt szokott emléket hagyni, ha máskép nem, kedves emlékeit szíveinkben; egy igen díszes s remekmüvü mintegy 20 hüvelyk magas ezüst serleggel ajándékozta meg lövöldénket. (…) A serleg talapzatán a díszlövészet napja van bevésve, s melyhez nekünk még azt kell vésetni: hogy ezt királyunk volt kegyes lövöldénknek adományozni. Kétszeresen fájhat már most mindnyájunknak, hogy a lövöldei díszünnepély oly balul ütött ki.” Ez a serleg ma a Herman Ottó Múzeumban található meg.

A Herman Ottó Múzeum által őrzött díszserleg.

1857-hez hasonlóan, a színházi látogatás szintén elmaradt, ezúttal is egy haláleset miatt: Mária Klementina főhercegnő hunyt el, ami miatt hathetes udvari gyászt tartottak: A főhercezgnő halála a miskolczi ünnepélyességeknek nem kis hátrányára van a mennyiben 6 heti udvari gyász rendeltetvén el, valószínű, hogy Ő felsége sem a színházi díszelőadáson sem a lövölde által rendezendő ünnepélyen jelen nem lesz.” A díszelőadás tehát ezúttal is sikertelen volt, a lakosság csalódottan vette tudomásul, hogy ezúttal sem láthatja a színházban királyát: „„Ezen ünnepély nem sikerült.” Az előadás előtt ugyanis bár teltház volt, de amikor „Később tudomására jött a közönségnek, hogy a király és a főherczegek csakugyan nem jönnek el a színházba; ennélfogva sokan oda hagyták a színházat, de oda hagyták különösen azért, mert mint mondták, az előadásban nem találtak élvezetet.”

A látogatás további napja sem teltek nyugodtan: „Ő Felségére a lövöldei malheurön kívül még kellemetlenül hatott az, hogy két, Őt közelebbről érintő távirat, – valamelly különös úton az Egyetértés czímű lapban közzé tétetett. A miért, a miskólczi távirda főnöke is kérdőre vonatott.” Bár a naplóíró itt az Egyetértés című lapot említi, a táviratokat valójában az Ellenőr elnevezésű lap közölte le, elsőként a szeptember 13-i számban: A tegnapi ebéden a király az orosz cárt felköszönté! Ő felsége ezeket mondá: Ma épen kitünő barátom az orosz cár születésnapját ünnepeljük; poharamat az ő jóvoltára és tökéletes egészségére űrítem. A király ezután poharával intett a szemközt ülő Feldmann orosz tábornok attaché felé s a zenekar orosz hymnust játszott, a melyet az egész udvar állva hallgatott végig.” Másnap, szeptember 14-én pedig újabb érdekes részleteket közöltek: A tegnapelőtti ebéd, melyen a király az orosz czárt születésnapja alkalmából felköszöntötte, tulajdonképpen díszebéd volt. Ez alkalommal a király az udvari gyászt felfüggesztette s a meghívottak teljes díszben, gyászos karkötő nélkül jelentek meg. Az ezt illető utasítás rá volt a meghívókra nyomtatva.” A többi lap, például a már említett Egyetértés cáfolta ezeket az értesüléseket, bár az ügynek további nyoma nem igazán akad. A gyanú a királyi szobák kárpitosára, Gebauerre irányult, aki „adiendum verbumra idéztetett, s aligha el nem meséli a sürgönyök eredetét s azok továbbítását.”

A sok negatív eset és kalamajka mellett az újságok egy kedvesebb történetről, anekdotáról is beszámoltak: egy kérvényt benyújtani akaró kisfiúról, aki nem tudta papírját odaadni Ferenc Józsefnek. Azonban a király oda kiáltá a fiunak: Jöjj hozzám később! Az árva gyermek el is ment a királyi szállásra, hol Pápay udvari tanácsos nagyobb pénzösszeget adott neki, s azzal biztosította, hogy a király gondoskodni fog róla és felvéteti a katonai iskolába. A fiúnak ugyanis ez volt a kérése.” Az eset érdekessége, hogy a helyi sajtóban nem jelent meg, csak az országos lapokban, így azt, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak a propaganda terméke lenne-e, nem tudjuk.

Ferenc József szeptember 16-án, 2 órakor utazott el Miskolcról. Itt egy küldöttség búcsúztatta, majd elköszönt Rudolftól is, aki még visszatért miskolci szállására, míg a király Gödöllőre indult. Az utazás lezárásaként egy udvari tiszt felkereste azokat a személyeket, akik az elszállásolásban vagy a különféle események megszervezésében szerepet vállaltak, és átadta nekik az udvarmesteri hivatal köszönetét. Rajtuk kívül a cselédek is jól jártak, egy-két arannyal gazdagodtak: „S szobalányoknak tehát jó aratásuk volt, mint a többi cselédek nem kevésbé irigyelnek, sőt több helyen harcz és háborúra adott okot.”

Ferenc József szemlézi a hadgyakorlatot

Kitüntetést kapott a jó munkájáért Zsarnay Győző rendőrkapitány is, egy gyémánt melltű lett az ajándéka, amely gyémántokból, smaragdból volt összerakva, és a nemzeti színekben pompázott.

Ezzel lezárult Ferenc József második és egyben utolsó miskolci tartózkodása. E két látogatáson kívül csak átutazásokról tudunk, ezen alkalmakkor csak a vasúti indóháznál fogadta küldöttség, például „1880. September 19-n pedig gallicziai útjában a tiszavidéki vaspálya miskólczi állomásánál fogadtatott megyénk, s városunk tiszti kara által.” 1886 szeptemberében szintén a galíciai, 1887 őszén pedig a terebesi hadgyakorlatokra utazva állt meg az uralkodó vonata Miskolcon, többet a városban nem tartózkodott.

Mindkét látogatása tökéletesen beleillik az udvari utazások sorába, attól lényeges eltérést, egyediséget egyik alkalommal sem fedezhetünk fel. A második miskolci látogatásnak az ünneplésekkel eltöltött első napjai alapján képet kaphatunk arról, hogyan is zajlott pontosan egy uralkodó formális látogatása egy idegen városban. Az 1860-as években megjelenő változást Ferenc József utazásaiban csak kevéssé lehet érzékelni, hasonló  ceremonialitás, kötelező programok jellemzi ugyanis az utat, mint akár az ötvenes évek utazásait. A két út között a legjelentősebb eltérés talán az lehet, hogy a második, 1881-es látogatás során ahogy az ország más részeiben is, kezd teret kapni a nemzeti jelleg, például a ’Nemzeti zászló’ című dalt hallgatja meg az uralkodó, vagy a Zsarnay Győző számára adományozott melltű nemzeti színekben tündöklik. Az első, 1857-es út a császár reprezentációjára szolgál, míg a második tartózkodása Miskolcon, valószínűleg az uralkodó hosszabb ittléte miatt, lehetőséget ad arra, hogy a város magát reprezentálja, és mutassa meg az uralkodónak. Úgy gondolom, hogy bár mindkét alkalommal megjelent a város gyors feldíszítése, csinosítása a városnak, főleg annak kiemelt helyszíneinek, például a főutcának, az 1881-es látogatás során ebben inkább megmutatkozott a vágy arra, hogy a város ténylegesen megmutassa magát az uralkodónak. Ez pedig leginkább a város polgármesterének, Soltész Nagy Kálmánnak volt köszönhető, aki az uralkodói látogatás megszervezésének minden részletében szerepet vállalt.

Miskolc lakosságának viszonyáról Ferenc Józsefhez igazi képet nem kapunk. A lapok közül sem a Miskolcz, sem a Borsod nem enged meg magának igazán kritikus megnyilvánulást. A feldolgozott naplók közül mindhárom, a Szűcs testvéreké és Pfliegler J. Ferencé is inkább az események időrendi leírása, személyes élmények, érzelmek vagy benyomások nem nagyon kapnak helyet a leírtakban, egyedül Pfliegler enged meg magának néha kritikus vagy gúnyos hangot, azonban ő csak nagyon röviden ír a két látogatásról. Így pont a város életében szerepet vállaló, dolgozó értelmiség hangja, véleménye nem ismert. Pedig mindhárman megélték a Bach-korszak abszolutizmusát és a ’boldog békeidőket’ is, mindkét időszakról megvan a tapasztalatuk, személyes élményük. Erre jó példa Szűcs Miklós, aki Szemere Bertalan közvetlen környezetéhez tartozott, 1848-ban nemzetőr volt, az ötvenes években pedig a passzív ellenállás taktikáját folytatva nem vállalt közhivatalt, egyre inkább visszavonult a politikai élettől. Sajnos a saját személyes élményeiről, benyomásairól az uralkodóról vagy Ferenc József látogatásáról nem ír, így ezek nem ismertek. A miskolci értelmiség tényleges véleményét (már ha nem jelent egyfajta véleményt önmagában a száraz tényleírás!) így nem ismerhetjük, ennek esetleges feltárására talán egy újabb kutatás tehet majd kísérletet.

Írta: Bukszár Zsanett

Kapcsolódó: Ferenc József miskolci látogatása - I. rész