Március 15-én emlékezik az ország, hiszen 1848-ban ezen a napon kezdődött Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, ami a mai napig a nemzeti identitás egyik alapkövének tekinthető. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szerves része volt az európai forradalmi hullámoknak, azok közül viszont az egyetlen, mely sikeres katonai ellenállással bírt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a szabadságharcot csak a cári Oroszország segítségével sikerült leverni, amely akkoriban Európa legnagyobb hadseregének számított.
A felvilágosult város
A pesti forradalomról és az azt követő országos eseményekről mindenki hallott az iskolapadban, azonban arról kevesebb szó esik, hogy mi történt Miskolcon és környékén ezekben az időkben.
A 19. században a város elképesztő gyorsasággal indult fejlődésnek. A felvilágosodás és a reformeszmék terjedésének kiváló táptalajt biztosított a nagyszámú köznemesség, ezzel átalakítva az egyén és a közösség gondolkodásmódját. A reformokkal járó gazdasági, infrastrukturális fejlődés a várost sem kerülte el.
Miskolc építette az ország első kőszínházát (1823), létrejött az első nyomda (1812) és napilap (1842), a szellemi és közösségi élet helyszíneként létrehozták a Nemzeti Casinot, a pezsgő gazdasági élet bizonyítéka az első pénzintézet alapítása (1845), és a kereskedelem szempontjából óriási jelentőséggel bírt a Miskolc-Debrecen vasútvonal (1859) megnyitása is.
Miskolc annak ellenére vált az ország egyik legfontosabb közlekedési csomópontjává, hogy a században több csapás is érte a várost: 1831-ben kolerajárvány, 1843-ban tűzvész, 1845-ben árvíz pusztította a lakosságot.
Miskolc látképe 1840-ben. Ludwig Rohnbock metszete.
Miskolc és a szabadságharc
Az 1848-49-es szabadságharcban fontos szerep jutott Miskolcnak, hiszen “Felső-Magyarország székvárosa”, a fegyvergyártás hátországa volt. A polgári közigazgatás irányítói, kormánybiztosok, a katonákat vezénylő tisztek és tábornokok nagy számban fordultak meg a városban. Az 1848-1849. évi polgári forradalom és szabadságharc kitörése után a hadműveletek egyre közeledtek Miskolc felé.
A város 1848-1849 fordulóján került közvetlenül fronthelyzetbe. 1848 decemberében a Mészáros Lázár vezette magyar sereg súlyos vereséget szenvedett Kassa mellett, így Galícia irányából megnyílt az út az osztrákok számára Miskolc és Debrecen felé. Ekkor tette át ide székhelyét a régió szülötte, Szemere Bertalan, Magyarország kormánybiztosa, aki Diósgyőrben szuronygyárat létesített. Szemere innen irányította a Felvidék biztosítására létrehozott felső-tiszai hadtestet és teremtette meg a dicsőséges tavaszi hadjárat gazdasági hátterét. Mészáros lemondása után a felső-tiszai hadtest vezetését Klapka Györgyre bízták.
Szemere Bertalan központi alakja volt a szabadsághrcnak
A város 1849. január 25. és február 5. között került először császári megszállás alá. A Miskolc visszafoglalása utáni időszak a nagy ellentmondások, nézeteltérések és a “találkozások” időszaka. A főparancsnok Dembinsky visszarendelte Tokajból Miskolcra Klapkát és hadtestét, majd ugyancsak ide vezényelte a branyiszkói csata és a kassai bevonulás után Schlicket hátba támadni készülő Görgeyt és hadtestét.
1849. február 21-23. között egy időben volt Miskolcon Görgey, Aulich, Klapka, Guyon, Kmety és Dembinsky (valamennyien ekkor vagy később honvédtábornokok).
Miskolcról és környékéről vonultak tehát a honvéd csapatok a kápolnai, majd Dembinsky visszavonulása után a mezőkövesdi csatába. A következmény: a magyarok a tiszafüredi főhadiszállás irányába kitértek, s így szabaddá vált az út osztrákok számára, akik másodszor is ellenállás nélkül vonulhattak be a városba (1849. március 3-15). A második császári megszállást Görgey Artúr honvédtábornok bevonulása számolta fel, ismét visszatért Szemere is a városba, hogy innen szervezze meg a nemzetőri védsereget, mely 9 megyére kiterjedő működését és Felsőmagyarország védelmét szolgálta. Ennek köszönhetően Miskolc néhány hétre kikerült a hadizónából. Április végén a vármegye bizottmányi ülésén kihirdették a Függetlenségi Nyilatkozatot, ami a Habsburg-háztól történő elszakadást jelentette. Május 2-tól a miskolci kötődésű Szemere Bertalan lett az ország miniszterelnöke.
Görgey Artúr mellszobra. Sidló Ferenc alkotása az 1950-es évek elején eltűnt, majd később múzeumi gyűjteménybe került. Onnan helyezték a mellszobrot vissza köztérre, a Herman Ottó Múzeum Görgey utcai főépülete elé.
Miskolc és Borsod megye települései, lakói számára 1849. június elején elkezdődött a szabadságharc harmadik szakasza, amely a császáriak után az orosz megszállást hozta magával. Ferenc József május 1-jén kért hivatalosan segítséget Miklós cártól. Május 21-én, Varsóban Ferenc József térdre borulva kezet csókolt Miklós cárnak, a magyar szabadságharc sorsa így véglegesen megpecsételődött. Miskolc lakossága is ettől tartott hónapok óta. Bár a Wisoczki József vezette 3000 fős lengyel sereg jelenléte még lelkesedést adott a városnak, de a fáradtság és a félelem már nagyobb volt.
A bukás
Paszkevics 1849. június 6-15. között az orosz fősereg zömével átlépte Dukla tájékán a határt, majd Eperjes-Kassa-Miskolc vonalon nyomult előre. Kétszázezer fős serege nagyobb volt, mint Haynau osztrák hadteste, így Wisoczki folyamatos hátrálásra kényszerült. Az orosz sereg szinte ellenállás nélkül vette be a várost. A fősereg Miskolc környékén június 29. és július 7. között tartózkodott, magukkal hozva egy súlyos kolerajárványt is. Ezt követően az orosz fősereg tovább vonult, de továbbra is Miskolcon állomásozott egy orosz-osztrák helyőrség. Az első orosz megszállás június 29-től július 20-ig tartott, ám ekkor ismét Görgey érkezett a város felszabadítására, ismét sikeresen.
A magyarok és az oroszok nem tudták, hogy milyen nagyságú erőkkel néznek szembe. Görgey például annak tudatában vállalt csatát, hogy a főerőkkel ütközik. Így került sor Vatta-Harsány-Bükkaranyos térségében, majd Zsolcán is összecsapásra. A zsolcai csatát követően szinte az egész falu leégett, viszont Gózon Lajos és katonái nagy érdemeket szereztek az orosz ágyúk „elhallgattatásában”.
Ezt követően az oroszok Miskolcra vonulnak vissza, Görgeyék pedig Tokajba, így került a város másodszorra is orosz kéz alá 1849. július 24-én, az akkori történetírók szavaival: „ez azon a nevezetes nap, melyen utoljára láttuk a magyar sereget”. A megszállás szeptember 2-ig tartott. Az Aradra menekülő kormánytagok augusztus 11-én Palóczy László korelnök vezetésével megtartották utolsó ülésüket. Ekkor az elnök bejelentette Kossuth lemondását és Görgey kinevezését, majd a magyar országgyűlést “bizonytalan időre” felfüggesztette. Végül augusztus 13-án, Világosnál a megmaradt magyar haderők letették a fegyvert.
Miskolcra augusztus 17-én érkeztek meg az első hírek a szabadságharc bukásáról, majd megindult − osztrák ellenőrzés alatt− a közigazgatás újraszervezése a városban. Ezzel Miskolc, mint minden más magyar város, tudomásul vette a szabadságharc bukását.
Érdekesség, hogy 1849. október 6-án a városi jegyzőkönyvbe ezt írták: “A haza több városaiban tartott ünnepély itt sem maradt el, mely alkalommal ebéd, tánc, kivilágítás rendeltetett, de a tánczvigalomban egy-két nő volt jelen.”
Mint tudjuk, ezen a napon végezték ki Aradon a 13 vértanút, és a városi lakosságnak sejtése sem volt arról, hogy tulajdonképpen Haynau az aradi eseményt “ünnepelteti meg” a levert forradalom túlélőivel…
Hogy milyen szerepet játszott a város a szabadságharcban? Nehéz megítélni, de tény, hogy fontos döntések színtere volt Miskolc. Mint ahogy az is elvitathatatlan, hogy az 1848-49-es események számos vezéralakja miskolci, illetve borsodi gyökerű.
Emlékezzünk hát mi is mindazokra a hősökre, akik harcoltak és életüket áldozták a szabadságért, az országért és Miskolcért, hiszen megyénk szülötte, Kossuth Lajos mondta egykor:
„A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk felelősséggel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz”.
