A hó fogságában – ilyen volt az 1987-es nagy havazás

1987. január 10-én, péntek este szinte az egész országban havazni kezdett. Ami kezdetben még egy ekkor szokásosnak mondható téli havazásnak tűnt, néhány órán belül rendkívüli időjárási helyzetté vált. A hó ugyanis három napon át megállás nélkül hullott, erős széllel és viharos lökésekkel kísérve. A hófúvások hatalmas torlaszokat építettek, a közlekedés pedig egyre több helyen vált lehetetlenné. A cikk megszületésének időpontjában a helyzet hasonló, bár korántsem annyira tragikus, mint volt az majd’ napra pontosan 39 évvel ezelőtt, amikor 4-5 napra az egész ország megbénult. Bár ma már inkább édes, mintsem keserű nosztalgiával tekintünk vissza erre az időszakra, azért alább látni fogjuk, hogy nem volt egyszerű átvészelni ezt a szűk hetet, amely a nagy havazásként, vagy épp az évszázad teleként elnevezve él az emlékeinkben. Alább felidézzük, hogy hogyan élte meg Miskolc az 1987-es nagy havazást.

Pillanatok alatt omlott össze a közlekedés

Az események közvetlen előzménye 1987. január 10-én kezdődött, amikor egy mediterrán ciklon érte el hazánkat. Január 11-én, vasárnap délutánra a helyzet kritikussá vált: a sűrű hóeséshez óránkénti 100 kilométeres szél társult, amely pillanatok alatt méteres hótorlaszokat emelt. Urbán Lajos közlekedési miniszter hétfő reggeli rádióbeszédében válságosnak és súlyosnak ítélte a helyzetet. Január 12-re virradóra már 20–40 centiméteres hótakaró borította be gyakorlatilag az egész országot. A hideg is rekordokat döntött: Budapesten napközben –17 fokot mértek, az ország nagy részén –10 és –15 fok közötti hőmérséklet volt jellemző. A hó és a szél együttesen bénította meg az országot: utak váltak járhatatlanná, települések záródtak el a külvilágtól, a közlekedés sok helyen teljesen összeomlott.

A korabeli tévéhíradó szerint kétméteres hótorlaszok is kialakultak, az M7-es autópálya járhatatlan „hósivataggá” változott, Székesfehérvár elzáródott a külvilágtól, és országszerte több száz település vált megközelíthetetlenné. Előfordult, hogy egyes falvakba csak lánctalpas járművekkel, sőt tankkal tudták eljuttatni az alapvető élelmiszereket.

Borsodban is felborult a mindennapi élet

Miskolcon hétfő reggelre a tömegközlekedés gyakorlatilag megszűnt létezni. Az Észak-Magyarország január 12-i száma már „Megyénk téli arca” címmel tudósított a káoszról. A villamospályák járhatatlanná váltak, a buszok elakadtak a hófúvásokban, a dolgozók pedig sokszor gyalog vágtak neki a kilométeres utaknak a gyárak felé.

Az 1987 januári nagy havazás nem csak Miskolcot, hanem az egész megyét is maga alá temette. Az Észak-Magyarország 1987. január 13-i száma így számolt be a helyzetről:

„Sűrű hóesés zúdult vasárnap délutántól az országra. Évek óta nem esett már ilyen mennyiségben, s ráadásul metsző hideggel, széllel párosult. A hófúvások miatt közlekedési, ellátási gondokkal küszködött, illetve küszködik megyénk is.”

A kisebb községekbe nem jutott el a kenyeret és tejet szállító jármű, az alsóbb rendű utak teljesen járhatatlanná váltak. A hóátfúvások miatt mintegy száz település volt megközelíthetetlen, a helyzet különösen Encs térségében, a Bodrogközben és Dél-Borsodban vált kritikussá. Encsnél buszok vesztegeltek a hó fogságában, a távolsági járatok és a vonatok pedig többórás késéssel közlekedtek, vagy el sem indultak.  A Miskolci Közúti Igazgatóság összesen 47 hóeltakarító és hómaró géppel, valamint 2 lánctalpas katonai járművel folyamatosan dolgozott az utakon, ennek ellenére január 13-án az alsóbbrendű utak közül 56 volt járhatatlan, így összesen 52 megyei község és falu már két napja a hó fogságában várta a felmentősereget.

Dermesztő hideg a hó után

A havazás ugyan lassan alábbhagyott, de a tél ekkor mutatta meg igazán az erejét. Január 13-án reggel 6 óra 45 perckor Miskolcon mínusz 26,6 Celsius-fokot mértek, míg Szendrőládon mínusz 30 fokig süllyedt a hőmérséklet. Az utak jégbordássá váltak, így a közlekedés ezeken nemcsak nehézkessé, hanem veszélyessé is vált.

De nem csak a közutakon jelentett közvetlen életveszélyt a dermesztő hideg, volt ahol emberáldozatot is követelt: a körömi kompnál egy megfagyott ember holttestére bukkantak.

Rendkívüli intézkedések Miskolcon

A helyzet súlyossága miatt hóelhárítási operatív törzsek alakultak a megyei, városi és községi tanácsoknál. Ezek szervezték a mentési munkálatokat, az egészségügyi ellátást és az alapvető szolgáltatások fenntartását. A hóeltakarításban városi, vállalati és katonai járművek is részt vettek, mégis a mentési munkálat legnagyobb ereje abban a közösségi összefogásban rejlett, amely mind városi, mind megyei szinten jellemezte ezeket a napokat, hiszen az egymásra mutogatás helyett minden cselekvőképes férfi és nő hólapátot fogott, meleg ételt és italt készített, vagy ott és azzal segített, ahol és amivel tudott.

Ennek ellenére sokáig a tél állt nyerésre. Miskolcon több iskolában tanítási szünetet rendeltek el, mivel a tanulók és tanárok számára az intézmények megközelítése lehetetlenné vált, míg az intézményeket a rekordhideg miatt képtelenség volt az elvárt hőmérsékletre felfűteni. A város egyik legnagyobb ipari üzeme, a Diósgyőri Gépgyár 1987. január 14–16. között munkaszünetet tartott, ami jól mutatta, hogy a hóhelyzet a város gazdasági életét is megbénította.

Január 16. után – hó alatt maradt a város

A többnapos havazást követően, január 16-án a hegyvidéki területeken 50–77 centiméter, míg a síkságokon 20–50 centiméter közötti hótakarót mértek. Bár a havazás ekkorra már megszűnt, Miskolc még hosszú ideig a hó fogságában maradt. A vastag hótakaró a mínuszok miatt lassan olvadt, a közlekedés és a mindennapi élet csak fokozatosan tért vissza a megszokott kerékvágásba.

Emléke máig megmaradt

Az 1987-es januári nagy havazás Miskolcon nem csupán időjárási esemény volt, hanem egy hatalmas kihívás. A természet törvényei átírták a mindennapokat, jelentősen kilépve annak komfortzónájából, hiszen sok helyre még a tej vagy éppen a kenyér sem jutott el.  Igaz ez akkor is, ha az eseményeket gyerekként átélő generáció sokkal szebb emlékként élte meg, így az általuk kreált “mesetél” elnevezés is bekerült a köztudatba.

A történetekről készült korabeli tudósítások ma már nemcsak időjárási adatok, hanem egy válsághelyzet mindennapjainak lenyomatai. Miskolcon és Borsodban ez a tél megmutatta, milyen gyorsan felborulhat a megszokott rend, és mennyire kiszolgáltatottá válhat egy egész térség a természet erejének. A kiszolgáltatottságban pedig a legnagyobb erő az összefogás. 

Neked milyen emlékeid vannak a 1987-es nagy havazásról?

Kiemelt kép: A „mesetél” 1987. január 13-án. Honvédségi jármű segít Borsod megyében a hóban elakadt járművek kiszabadításában Forrás: MTI/Kozma István