Bemutatjuk a Múzeumlátogatók Körét

Sokan úgy tekintenek a múzeumokra, mint egy szükséges rossz egy osztálykiránduláson. De ahogy az ember komolyodik egyre inkább éhesebb a kultúrára, és arra, hogy megismerhesse mindazt amit elődeink átéltek, használtak, legyen az egy több száz éves evőeszköz vagy éppen egy régi közlekedési eszköz. Mindezeket pedig leginkább a múzeumokban találhatjuk meg, amik állandó vagy időszaki kiállításokkal várják a látogatókat, és nem is kell mindenképp külföldre utaznunk ahhoz, hogy színvonalas tárlatokat nézhessünk meg. És milyen jó, ha ezt egy nagyobb baráti társasággal tehetjük. Így gondolkozott Dudás Éva is, aki a Miskolci Egyetemen megalapította a Múzeumlátogatók Körét. Ő mesélt nekünk élményeiről.

Múzeumlátogatók Köre? Mi is ez pontosan?

2015 márciusában a Miskolci Egyetem bölcsész épületének negyedik emeletén vártunk éppen órára másodéves történész hallgató társaimmal, amikor kipattant a gondolat, hogy jó lenne nem csak hallani helyekről, hanem fel is keresni őket. Azon melegében kreativitást nem kímélve kitaláltam a Múzeumlátogatók Köre nevet, amit aztán azóta is visel a nyílt facebook csoportunk. Szóltam pár embernek és az első út Mezőkövesdre vezetett, öten mentünk, lányok. A Hadas városrészt kerestük fel, a Matyó Múzeumot és a Takács István (1901-1985) életmű-kiállítást, ez utóbbi helyen igen lelkes tárlatvezetést is kaptunk, méghozzá ingyen.

A következő programot 2015 októberében szerveztem, ekkor Kassára mentünk 10 fővel, ahova igen egyszerű eljutni, közvetlen vonat jár Miskolcról. A vasútállomástól a nevezetességek sétatávolságra vannak. A II. Rákóczi Ferenchez életéhez kötődő rodostói háznál kezdtünk, ahol kedvesen magyar szóval fogadtak minket. A továbbiakban az ismeretterjesztő elemet az képviselte, hogy a jelentősebb épületeknél egy Kassáról szóló útikönyvből felolvastam, így kapcsolva össze a történelmet a jelenkorral. Kihagyhatatlan volt a Szent Erzsébet dóm, a főtéren való szétnézés, ahol a szobrokat és a házakat is megfigyeltük és mindezek után kényelmesen beültünk egy kávézóba is. Később Márai Sándor szobránál kicsit hosszabban időztünk, egy bácsi utána oda is jött hozzánk és hívott minket, hogy nézzük meg a Márai Sándor Emlékházát, amit meg is tettünk.

A második alkalmon már körvonalazódott a mostanra már hagyománnyá vált forgatókönyv. Az utak ingyenesek, havonta egyszer, szombaton megyünk. A programok nem a rohanásról szólnak, mindig van idő arra, hogy amikor már némileg elfáradtunk a nézelődésben, beüljünk valahová csak úgy beszélgetni. Egész naposak ezek az események, amelyekbe szabadprogram is belefér. A helyi közlekedést vesszük igénybe és bár általában megvan a lista, hogy mit szeretnénk megnézni, nem idegeskedünk akkor se, ha nem jut mindenre idő.

November végén Edelénybe mentünk, ahol a gyönyörűen felújított kastélyt néztük meg. Ha összevetjük a restaurálás előtti helyzettel a mostanit, látszódik, hogy szinte csodát tettek a szakemberek. A látogatás elején a kastélyt falképeit készítő Lieb Ferenc életéről szóló 3D-s kis játékfilm hozza közelebb a nézőkhöz a festett szobák motívumkincsét. Február végén „retúr”, – tehát egy adott helyre visszatérő – program keretében újra ellátogattunk ide, ekkorra két új kiállítás is nyílt.

Decemberben a vizsgaidőszakra tekintettel Miskolcot fedeztük fel, kincsnézőben jártunk. Volt, aki hiába él Miskolcon, még nem járt a Színészmúzeumban, vagy épp a Miskolci Galériában, ezt pótoltuk ezen az alkalommal. A Szentháromság Görögkeleti Ortodox templomban kezdtünk, és az ehhez tartozó múzeumba is bementünk. Volt egy hongkongi lány is velünk, folyamatosan fordítottunk neki, hogy követni tudja a látottakat. Ugyancsak decemberben páran a Kövesi István gyűjteményt kerestük fel a Miskolci Galériában.

Januárban Sátoraljaújhelyen nemcsak a városnézésnek hódoltunk, hanem a bobpályát is kipróbáltuk, utána mentünk át Széphalomra, ahol a Magyar Nyelv Múzeumát fedeztük fel, abban a szűk egy órában, ami a zárásig hátra volt. Mivel még maradt felfedezetlen hely Sátoraljaújhelyen, így márciusban, „retúr” utat tartottunk, a Kazinczy Múzeumba mentünk vissza.

Februárban Nyíregyházán volt a csapat, kényelmesen néztünk szét a szomszédos megyeszékhelyen.  Márciusban Budapest került célkeresztbe, ahol levéltárat látogattunk, végig sétáltunk az Andrássy úton és a Petőfi Irodalmi Múzeummal zártuk a sort. Áprilisban nem utaztunk, a szakdolgozattal és végzős vizsgaidőszakkal birkózott a csoport nagyobb fele, így májusra lett áttéve az egri út. Egerben az Eszterházy Károly Egyetem épületében lévő Varázstoronyban a camera obscurára csodálkoztunk rá, aminek különlegessége, hogy az autókat egy papírlap segítségével akár fel is emelhetjük, legalábbis látszólag megvalósítható ez a varázslat. A teraszon fotózkodtunk, a Bazilikában többen felfedeztük, hogy az egyik festménycsoport nagyon Takács István stílusát tükrözi, aztán élesebb szemmel megtaláltuk a feliratot: valóban ő készítette a kupola festményt. Sikerélményt adott, mert ez bizonyította, hogy nem múlt el nyomtalanul az első Múzeumlátogatók Körés látogatásunk. A várat és a Gárdonyi Géza emlékházat is felkerestük még aznap.

A célom pedig az a csoporttal, hogy megismerjük a közelünkben lévő értékeket, hogy nyugodt tempóban nézzünk szét és élményeket szerezzünk közösen. Az alkalmak nyitottak, 5-10 fő szokott jönni, főleg egyetemisták, de már más korosztályból is csatlakoztak hozzánk.

Legközelebb augusztus 26-án, pénteken kerekedünk fel, Sárospatakra megyünk. Mindenkit szeretettel várunk, a facebook csoportunkban lehet jelezni a részvételi szándékot.