Barangolás a bükki (név)rengetegben – 2. rész

Bükk!

Zölded,
lelkem üdve.
Ünnep:
egy tünde, röpke percre
Tar-köveden megülve
átérezni, hogy a végtelen idő van
erdeidben.

Bükk!
Neved nem tudom kiejteni másként,
csakis térdeplő fohászként;
megtartó csoda vagy.

Ameddig látlak,
addig élek.
Isten, szépségedből
rakott föl ronthatatlan
várat énbennem:
mégis van értelme e pusztuló világnak.

Bükk!
Miattad nem fog annyira fájni,
ha egyszer el kell mennem,
mert tudom, hogy lezárt szememben
Te már örökké velem leszel.

(Ismeretlen szerző, forrás: lillafured.wordpress.com)

Számos példát ragadtunk ki első túránk alkalmával, hogy a Bükkben hogyan találkozik össze a tudomány és néphagyomány a helynevekben, holott csak a hegység egészen kis részét, a Hámor környékét jártuk be. Most ismét felvesszük bakancsunkat, hogy bevegyük a Miskolcot átölelő hegyeket, völgyeket, ellenben most utunk más tájakra visz majd.

Aki rendszeresen követte a helynevekkel foglalkozó írásainkat, biztosan hiányolta a pálosokat. Épp ezért túránkat az ő nyomaikat követve kezdjük. A Csanyik pálos vonatkozásáról már esett szó korábban, a terület nyugati oldalán fekvő Barát-erdő szintén a pálosok jelenlétéről kapta nevét. A rend mára megmaradt emlékei közül a legmutatósabb a Szentléleken feltárt kolostorrom, melyet pálosok a Szentléleknek szenteltek, innen a név.

A kolostor környezetében – csakúgy mint a többi egykori pálos birtokon – gyümölcstermesztés, gazdálkodás folyt, majd a 16. században elnéptelenedett.

“Mellettem egy erdős hegyoldalból egy kolostor omladékai látszanak elő. Hajdan paulinos barátok laktak benne, most félig össze van omolva.
[…] Az imaterem boltozatja áll még egyedül épen, az oszlopzatokra faragott angyalfőktől visszaijed a repkedő denevér, a gót ablakok márvány faragványai szétszórva hevernek a cserje között, a meztelen falak ablakai mint koponya szemüregek bámulnak a távolba, az épület szobáiból kinőtt fák túlemelkedtek a sötét falakon, mint nagyszerű virágcserépbe ültetett óriási növények.” – ír Szentlélekről gyönyörű hasonlatokkal Jókai 1851-ben, az Egy bujdosó naplójában.

A környék azonban nem csak híres írónkat ihlette meg, hanem a népnyelvet is. Szentlélekről két mondát is ismerünk, mindkettő a kolostor és környékének pusztulására ad magyarázatot.

Az egyik monda egy nem túl jó viszonyban lévő grófi házaspárról szól. A történet szerint a gróf még életében úgy rendelkezett, hogy halála után ne a birtokán, hanem Szentléleken temessék el. Ezt megtudván a grófné szintén megjelölte ezt végső akarataként, ha hamarabb halna meg mint a férje, sőt a család kincseit is temessék mellé. Ahogy annak lennie kellett, a grófné hunyta le örökre a szemét hamarabb, így a gróf tudta nélkül Szentlélekre temették. Miután a gróf tudomására jutott a cselszövés, martalócait összeszedve, bosszúból feldúlta egész Szentléleket, elpusztítva, felégetve ott mindent, sőt, még meg is átkozta a települést. Azonban a kincseket nem találta meg, mert azt a szerzetesek az utolsó pillanatban elrejtették.

Ezt követően sokan felkerekedtek a romokhoz, hogy a kincset megtalálják. Így tett egy diósgyőri szegényember is, aki hamarosan egy koporsóra lelt, ami különös hangokat adott, mikor kiemelte azt a sírgödörből. Félelmében az öregember nem merte ott kinyitni a koporsót, hogy megnézze annak tartalmát, így éjnek idején hazavitte azt, majd felnyitotta. Nagy volt a megdöbbenés, hiszen a kincsek helyett csak egy marék szeget rejtett a koporsó. Nagy bánatában a szegényember a koporsót és a szögeket egy sertésól felépítésére használta fel. Azonban az ól építése közben feltűnt a grófné szelleme tiltólag felemelt kézzel, majd el is tűnt. Ennek ellenére az ól megépült, majd a szegényember egy disznót is vásárolt. Nem telt bele néhány nap, a disznó elpusztult, ahogy ezt követően a többi is, minden előzmény nélkül, sőt a rejtélyes betegség végül kiirtotta a falu összes sertését.

A másik monda a szentléleki pálos szerzeteseket egyenesen gyilkosságokkal vádolja. Eszerint a hegyi úton, a Mályinkából Ómassára közlekedő fiatal lányokat “mind elfogták, aztán bevitték a klastromba, s mit tettek vele, mint nem, zsúp közé kötötték s elevenen megégették.” Azonban lecsapott Isten haragja a bűnös barátokra, “ménkővel sújtotta őket, a klastromot, templomot a villám felgyújtotta, porrá égett, úgy hogy csak a falak maradtak meg. A pinczéjök meg beszakadt s a sok drága fáin bor mint ott veszett s azt beszélik, hogy talán még most is ott van.”

Már a mondát közlő Fölföldy Sándor is megjegyzi, hogy az utóbbi történet a helyiek agyszüleménye, sokan a romoktól nem messze fekvő sírdomb alakú földhányásokat a pálosok által meggyilkolt nők nyughelyének sejtik, persze ugyanők azokat feltárni nem merik, mert félnek a halottak szellemeitől. Ami biztos: tömegsírokat soha nem találtak a régészek Szentlélek feltárása során.

Térjünk át témában és helyben egy másik területre. Ahogy Hámor környékének a vas és acél, úgy az ún. hutatelepüléseken az üveggyártás volt meghatározó. Répáshuta ma is őrzi a nevében az ősi mesterséget, de Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt  szintén hutatelepülések voltak, előbbi Ó-, utóbbi Újhuta néven. A két falut két év különbséggel (1938 és 1940) keresztelték át mai nevükre, Bükkszentlászló a templom védőszentjéről kapta nevét.

De mi az a huta vagy hutázás? Nos, a huta a német Hütte szóból ered, önmagában olyan kemencét jelent, amelyben valamilyen ipari tevékenységet végeztek. Régies elnevezésében hasonlít a kohóhoz, ahol vasat, acélt és más fémeket olvasztottak. Tárgyalt területünkön (de a megyében több helyen is, pl. Három-, Kis-, Vágáshuta) főként az üveggyártásra használt kemenceként terjedt el a kifejezés. Az alábbi képgaléria pontosabb betekintést enged a hutázás mesterségébe.

A tevékenységet jellemzően szlovák nemzetiségűek végezték. A néphagyomány szerint a Felvidékről származó mestereket a Rákóczi-szabadságharcot követően, büntetésből költöztették a Bükkbe, mert ezen a területen kevés a termőföld és a víz, télen szinte egyetlen nagyobb településre sem lehetett eljutni, így csak ipari tevékenységből tudtak megélni. Mivel a diósgyőri koronauradalomnak igénye volt a minőségi üvegre (és ennek előállításához csupán víz és fa kellett), így a “büntetésből” végül komoly ipari tevékenység lett. A szlovákok üveghutákat létesítettek, először a mai Bükkszentlászló területén, a mellette épült falvat pedig Hutának kezdték nevezni, majd a bükkszentkereszti huták (és vele együtt a település) kialakulásával különült el Ó- és Újhuta 1755 körül. Mindkét falu a mai napig őrzi nyelvi hagyományait, ahogy a környékbeli helynevek is (Polyánka, Dolka, Galuzsna, Rovienka). Később azonban mindkét terület kimerült, így 1790-ben a Gyertyán-völgyben hoztak létre újabb üveghutákat a szlovákok, a terület pedig később Répáshuta néven vált ismertté.  

Végezetül még megemlítenék pár helynevet a Bükk ezen részén, amikhez érdekesebb magyarázatok tartoznak.

• A Szentlélek melletti Köpűs elnevezés méhészkedésre utal, a köpű ugyanis régi típusú méhkaptárat jelent. 
• A fokozottan védett, lezárt cseppköves Balekina-barlangot 1979-ben tárták fel a Miskolci Egyetem hallgatói. A műszaki egyetem diákjai balekinának az elsőéves, balekkeresztelőn átesett hölgyeket nevezték.
• Hangzatos névvel rendelkezik a szintén Szentlélekhez közeli Arany-lépcső. A sziklás, meredek hegyoldal elnevezéséhez a környékbeliek szintén egy legendát kötnek, miszerint  a szentléleki kastély ura csak azzal a feltétellel adta lányát a gazdatiszthez, hogy az aranyból lépcsőt épít a Hámori-tótól a kastélyig. Ahogy a kastély, úgy annak ura sem létezett, nem beszélve arról, hogy azok a bizonyos lépcsők sincsenek aranyból. 
• A Dolka-hegy északi oldalán található Büdös-pest barlangot nem azért hívják így, mert a helyiek ilyen módon akarták kifejezni utálatukat a főváros felé. Elnevezése az egykor itt fakadó, kellemetlen szagú vízforrásra utal, a pest szó jelentése pedig egyszerűen barlang. 
• Szentléleket hivatalosan Bükkszentléleknek nevezik, megkülönböztetve azt pilisi párjától, Pilisszentlélektől. Ugyanígy létezik Bükkszentkereszt és Pilisszentkereszt is. 
• Az Udvarkő-barlang nem egy hagyományos értelemben vett barlang, ugyanis a Bükkben gyakran előforduló víznyelő barlang (másik nevén töbör) beszakadásából jött létre.  Különleges kinézete miatt Dante poklának is nevezik. Íme:

• A rétnek, tetőnek, hegynek is nevet adó Ortás régies szóhasználata az irtásnak, hiszen itt a 18. században komoly erdőirtást végeztek. Szerencsére mára már visszanyerte régi formáját.
• A Bükkben több, lápa végződéssel ellátott helynév található. Ha Fehérkőlápát vesszük alapul, nevében a lápa szócska egykori vízfolyásos völgyek sekély maradványát jelöli, míg a “fehérkő” előtag az itt kiemelkedő sziklaszírt kövének fehér színére utalva keletkezett.  

• A Szalajka-völgy Fátyol-vízesésére hajazó Sebesvizet inkább szépsége, semmint nevének rejtélyes eredete miatt említem meg. Aki járt arra valaha, láthatja a meredeken zuhogó vízfolyást, így kikövetkeztetheti az elnevezést is. 
• A lillafüredi Lencsés-forrás környékén csapadékosabb időben pangó víz, mocsár alakul ki, legjellemzőbb növénye a békalencse, így ezt a területet Lencséstónak nevezik.  
• Bár nem hivatalos magyarázat, de szomorúbb apropója van a Zsidó-rét elnevezésnek. 1944-ben ugyanis a nyilasok kivégzéseket tartottak a területen. A sajátos mikroklímájú tisztás keletkezése a többi bükki réthez hasonlóan a 18. század második felére tehető, az iparosodás fűtőanyag igényeit kielégítendő (üveghuták, vashámor), kitermelték az itteni területet borító bükkösöket.