Kies völgyben, a Bükk tövén,
Egy kis lakban tanyázom én;
Mohos sziklák, erdők védik,
Bár lakhatnám itt mindétig!
Csendes hely, csak a patak zúg,
Erdőn csak a vadgalamb búg,
Reggel ébreszt, este ringat,
Világ zaja ide nem hat.
Oh ne is! Volt benne részem,
Kifáradtam már egészen,
Ugy szeretnék megpihenni,
Egyedűl magamé lenni.
Sebeim, mint itt a fának,
Lassanként begyógyulnának,
Derülnék a napsugárral,
Dallanék vidám madárral.
Hiú ábránd!… erdős kis lak,
Alig jöttem s már itt hagylak!
Sors ellen küzdök hiába,
Mennem kell világ zajába.
Gyulai Pál: Az erdei lak (1887)
A költő sorait még így 130 év távlatából is át tudom érezni. Miskolc nyugati vége ugyanis sokáig nekem is otthonom volt. Berekalján cseperedtem, sokat rúgtam a bőrt a hegyaljai lakótelepen vagy éppen Felső-, Alsó- Majláth panelei közt. De innen kiindulva nem kellett sokat tervezni egy csanyiki vagy pecéri túrát, egy gyermeki kalandozást a Baráthegyen, vagy ha éppen el akartál vonulni a város zaja elől, elég volt pár percet sétálni ahhoz, hogy máris a Bükk sűrűjében találd magad. Mindezt akkor abban a tudatlanságban tettem, hogy ezt a városrészt sokáig Felsőgyőrnek hívták.
Merthogy a népnyelv nem igazán használja ezt az elnevezést, inkább a fent említett nevek élnek a köztudatban. Ismét találkozunk a helynevek egyik bájos jellemzőjével, miszerint egyazon terület ilyen-olyan okból kifolyólag úgy változtatja a nevét, mint gazdag gyerek a ruhatárát.
De akkor mit is takar tulajdonképpen a Felsőgyőr elnevezés? A település elnevezése időbeni és történeti vonatkozásban is szorosan összefügg Diósgyőrrel, amiről a helyneveket tárgyaló első írásban már értekeztünk. Azt hiszem, ezzel nem sok újat mondtam.

Miskolc (benne Győr-Felsővel) egy 19. századi térképen (forrás: mapire.eu)
De azt már talán kevesebben tudják, hogy ahogy “nagytestvére”, Diósgyőr úgy Felsőgyőr múltját is nagyban befolyásolta a pálosok tevékenysége. Felsőgyőr tehát a középkorban keletkezett gyűjtőnév, amely Diósgyőrtől nyugatra fekvő kisebb településrészeket foglalta magába. Valamikor a 16. században jött létre, a helyi pálos közösség útvonalán, ami a diósgyőri kolostortól Szentlélekig vezetett. Ezt az útvonalat hívják ma “fehér barátok útjának”.
Baráthegy
Elég beszédes a Baráthegy elnevezés is. ami ma is létezik (gondoljunk csak a Baráthegyalja utcára vagy magára a Baráthegyre). A kelet-nyugati irányba elnyúló hegy – az Előheggyel együtt, ami a latin promontorium szó magyar változata – fél úton fekszik Szentlélek és Diósgyőr között, ahogy ma is, úgy a középkorban is kedvelt útvonal volt. Az már más kérdés, hogy amíg ma inkább a túrázók használják, addig évszázadokkal ezelőtt helyi szinten komoly gazdasági szereppel bírt. Ezt a területet ugyanis a szerzetesek 1313 óta birtokolták, a hegyen gyümölcs- és szőlőtermesztéssel foglalkoztak, majd a pálosok távozása után is megmaradt ez a tevékenység, csak kisebb dűlőkre osztva.

Egy, még fennmaradt pálos pince a Baráthegyalja utcán (kép forrása: Miskolc a múltban)
A pálosok a szőlő és bor tárolására alkalmas pincéket alakítottak ki, melyből a Baráthegyalja utcában egy ma is fennmaradt. De itt is előjön a népi fantázia: egyesek szerint ugyanis a fehér barátok nem csak a hegyen hanem annak gyomrában is közlekedtek, hiszen a pince- és alagútrendszereket egészen Szentlélekig kiépítették a lelkes pálosok. Hogy a képzeletnek mennyire nem lehet gátat szabni, mutatja az is, hogy bizonyos elbeszélések egyenesen azt állítják, hogy a Baráthegyen kiinduló alagútrendszeren keresztül menekült el IV. Béla is a vesztes Muhi csata után (erre a menekülésre majd a Tatárdomb kapcsán visszatérünk). Egy biztos, hogy a pálosoknak volt pincéjük, nem is egy a Baráthegyen, amely nemcsak a középkori, hanem a 20. századi lakosságnak is nagy segítéségére volt, hiszen a II. világháború idején a környékbeliek itt találtak menedéket a bombázások elől. A hegy egyes pincéjének tulajdonosai még a 20. század második felében is arról számoltak be, hogy pincéikből ismeretlen helyre vezető alagutak nyílnak, amelyek akár több száz méter hosszúságú rendszert alkotnak. Urbexesek, kalandra fel!
Sőt, merészebbek azt is állítják, hogy a tatár, majd a török fosztogatások miatt a Diósgyőri és az egri várat is összeköti egy alagút. Azért alaphangon 40 km-t vájni a sziklás Bükk-hegység belsejében még ma is elég nagy teljesítmény lenne, nemhogy a középkorban.

A Diósgyőr – Eger távot megtenni azért ma sem egy könnyed délutáni séta.
A Baráthegy gazdasági jelentőségét mutatja, hogy a pálosok kolostort is építettek a hegy lábánál. Az 1973-ban feltárt kolostor romjai az majláthi erdészeti épület területén fekszik, elszeparálva a kíváncsi szemek elől.
A 19. században Felsőgyőrt úgy háromezren lakták, népességének nagy része gyümölcstermesztéssel, mészkereskedéssel és fuvarozással foglalkozott. Ekkor már jól elkülöníthetően tagolódott 3 nagyobb részre: a már többször említett Majláthra, a ma már kertvárosias övezetre, Berekaljára, és a Majális- park körüli részekre, beleértve példának okáért a Csanyik-völgyet.
Érdekesség még Felsőgyőr jogállása: 1886 előtt önálló község volt, ekkor csatolták Diósgyőrhöz, majd 1945-ben Diósgyőrrel együtt Miskolchoz, ezzel egy időben került végleg használaton kívül a Felsőgyőr elnevezés. Egészen 2010-ig, mikor Miskolc város közgyűlése Berekalját és Majláthot újra Felsőgyőrként “egyesítette”.
Majláth
A jelenleg Alsó- és Felső Majláthnak nevezett, panelekből és kertvárosias családi házakból álló városrész elnevezésének kutatása keményebb dió volt mint azt eleinte gondoltam. Ha már a Majláth Istvánról elnevezett utcában töltöttem jó 15 évet, akkor igyekeztem ebből az elnevezésből kiindulni. Először azt hittem, hogy tévesen, majd kiderült, hogy mégsem. Hiszen a nemesi, majd Majláth Józsefnek köszönhetően grófi címre emelkedett családnak vajmi kevés köze volt Miskolchoz azt leszámítva, hogy a már emlegetett József Borsod vármegye főispánja volt. A Mailáthként is gyakran használt név elképesztően szövevényes leszármazást, családfát tudhat magáénak, egészen a 17. századtól a 20. század végéig levezetve (ha kíváncsi vagy rá katt ide). Mégis a családfában fellelhető 8 Istvánból egyik sem feltétlenül köthető Miskolchoz, esetleg Diósgyőrhöz. De a megoldás mégis egy kilencedik Majláth István, aki koronauradalmi tisztviselőként szlovákokat telepített be a 18. században a Szinvától északra fekvő területre, így a betelepült lakosság ragasztotta rá hálából a Majláth nevet erre a városrészre, ami a mai napig fennmaradt.

A Majláth-család címere.
Van azonban még egy, egészen megmosolyogtató mondai magyarázata a Majláth helynév eredetének. A hagyomány szerint onnan ered a név, hogy a pálosok intézője falopáson ért valakit a közeli erdőben, ezért elvette tőle a zsákját, abból kiszedte a lopott rőzsét, a zsákba pedig bedugta az illetőt, hogy az uraságok elé vigye a hátán. A tolvaj siránkozni kezdett a zsákban: “Nem látok, nem látok!”, mire az intéző: “Majd lát, majd lát…”
Berek(alja)
Kevésbé vicces, bár annál tényszerűbb a Berekalja helynév eredete. Ugyebár ha van a Bereknek alja, akkor kellett lennie sima Bereknek is, sőt, a 14. századtól a pálos jelenlét alatt még Berek-kert is létezett, ami egy újabb gyümölcsös neve volt. De mi is az a Berek?

Az 1932-es, ún. “angyalos” térképen még nyoma sincs a beépített Berekaljának.
Konkrét források utalnak arra, hogy Nagy Lajos király halastavat és vadaskertet létesített a Csenikben (ma Csanyik), ami akkor pálos terület volt, ezért cserébe a pálosok megkapták 1364-ben az Eleje, a Meggy és a Berek nevű erdőterületeket, amelyek nagyjából a majláthi kolostor, a vár és az Előhegy között helyezkedtek el. A Szinva melletti Berek tehát szintén pálos terület volt, neve úgy értelmezhető, hogy Berek erdő (silva Berek), de ez az elnevezés utalhat Szilvásberekre is, hiszen a környéken rengeteg gyümölcsös volt. A berek tájnyelvi jelentése: nedves terület, rét. A középkori források bokros, cserjés (szedres) területként jellemezték. A Berektől, tehát az erdős területtől délre feküdt Berekalja, ami inkább rétekből, megművelt földterületekből állt, mielőtt az 1950-es évektől elkezdték beépíteni, hogy a mai Miskolc egyik legcsendesebb, legszebb városrészévé váljon. A pálos jelenlétre utal a szomszédos Paprét is, gyerekkori téli szánkózásaim színhelye, ezt a területet szintén a szerzetesrend kapta meg adományként.

Berekalja első utcája, az Endrődi Sándor utca 1955-ben.
A Majális park és a Csanyik
Ha valaki az 1-es busz végállomására vagy egy hosszú túra után az oázist jelentő Panda büfére, esetleg a leégett, lerabolt Herman Ottó Emlékparkra gondol a Majális park kapcsán, akkor nagyjából az én korosztályomat képviseli. A jobb sorsra érdemes parkos, ligetes terület mára elhagyatott, csupán a busz teszi meg itt kötelező köreit, bár tervben van a Bükk keleti kapujának is nevezett létesítmény rehabilitációja.

Taba Benő építész Szófia-díjat is kapott munkájáért.
Miután összefoglaltuk a jelent és a jövőt, nézzük a terület múltját, amit nem mindig Majális parkként neveztek. A 2. világháború előtt ugyanis a népnyelv inkább Királyasztalként emlegette a területet, ami szintén a diósgyőri koronauradalommal függ össze. A környéken volt ugyanis Nagy Lajos király vadaskertje, így a Csanyikban és környékén szívesen vadászott a király, majd az utódai is. A vadászatot követően pedig a lakomát, az ún. Királyasztalon tartották, feltehetően ezen a területen. De inkább meséljen helyettem a Pecér Királyasztala című legenda, mely magára a Pecér helynévre is megadja a mondai magyarázatot. Fölföldy Sándor könyvéből idézünk.
“Mátyás király, az igazságos, végtelenül szeretett Diósgyőrben tartózkodni. A teljes pompájában díszelgő és kényelemmel berendezett várban szállott meg, és a gyönyörű vidék rengeteg vadonjában vadászgatott.
Vadkan vadászatain pecérei is részt vettek, akik bámulatosan idomított kutyákkal űzették-hajtatták az erdők veszedelmes vadjait. Az igazságos nagy királynak számos külföldi vendége is részt vett ezeken a vadászatokon, legtöbbször csak azért, hogy a híres pecérektől idomított vadászebek nagyszerű munkájában gyönyörködjenek.
A király pecérei a mai is Pecér néven nevezett völgyben laktak kutyáival együtt. Bármennyire is kiváló és pótolhatatlan munkát teljesítettek a pecérek, bent a várban mégsem lakhattak, hanem a várárkon túl kellett letelepedniök.
Egyik nagy vadászaton, amelyiken több külföldi lovag is részt vett, a királyi pecérek ismét nagyszerű munkát végeztettek kutyáikkal. A hajtóebek hangos csaholással űzték a vadakat s a vadászok gazdag zsákmányra tettek szert.
A nagy vadászat meg is hozta az urak étvágyát. Különben is szokása volt Mátyás királynak, hogy az erdőben kiválasztotta egy gyönyörű forrás környékét és ott hatalmas fák lombsátora alatt terítettek asztalt s ott evett-ivott vendégeivel. A királyi asztal vendégei mindig ámulva figyelték, hogy Mátyás király evőeszköz nélkül ujjaival olyan ügyesen fogta meg az ételeket, s olyan módon táplálkozott, hogy keze mindig tisztán maradt. A vadászebéden, amelyet ma is Királyasztala névvel emlegetett forrás mellett szolgáltak a királynak és vendégeinek, egy alkalommal különös dolog történt.
A vadászatot már lefújták, a zsákmányt is összehordták, a pecérek a kutyákat szijra fűzték, s a király kiséretével, a külföldi vendégekkel együtt, jó kedvvel, beszélgetve tartott a Királyasztala felé. A főpecér a király legkedveltebb kutyájával nem messze a Királyasztaltól, készült hazafelé. Egyszerre az egyik kutya eltépte a sziját és gyors iramodással a Királyasztalán elkészített lakomázó helyen termett, s mielőtt megakadályozták volna, éppen a királynak elkészitett, az asztal főhelyére tett pompás pecsenyét fogai közé kapta és vonitva futott a nagyszerű konccal az erdőbe. A főpecér azonnal követte a kutyát, amely történetesen a király legkedveltebb vadászebe volt, de mire utolérte a kutyát, akkorára a kutya már fölfalta a pecsenyét.
Nagy volt azonban a főpecér ámulata, amikor az ujra szijra fűzött ebbel vissza akart indulni. Alig tettek néhány lépést, a kutya kinos nyöszörgéssel a földre roskadt s mire a főpecér szólni tudott volna kedves kutyájához, már ki is mult a szerencsétlen pára.
A főpecér borzadva nézte, mi történt. Tüstént kitalálta, hogy a kutya mérgezett pecsenyétől pusztult el. Rohant Mátyás királyhoz és titkon elmondotta neki, mi történt.
Mátyás király megtiltotta, hogy bárkinek is szóljon a különös eseményről. Nem lehetett megtudni, melyik külföldi vendég akarta mérgezett pecsenyével a királyt másvilágra küldeni a Királyasztalán elkészített lakomán.
Mátyás király pedig a mai Pecér néven nevezett völgyben adományozott a főpecérnek lakóházat és földbirtokot.
A Csanyik
Kevésbé vadregényes, de annál érdekesebb múltja van a rendszerváltás előtti nagy majálisok, vagy a Vadasparknak (mostani nevén Miskolci Állatkert és Kultúrpark) ma is helyt adó Csanyiknak. Nevét a középkori Csenyik településről kapta, amit 1313-ban említenek először – tudjuk meg Györffy Györgytől. A kis falucskát szintén pálosok lakták, de ugyanitt létesített 1355-ben Nagy Lajos király halastavat és vadaskertet is. Azonban e település nem volt hosszú életű, már a 15-16. század környékén elnéptelenedett.
A 20. században a miskolci lakosság újra “felfedezte” a gyönyörű völgyet, a II. világháborút követően több pártrendezvény, KISZ tábor, majális színhelye. Mondanám, hogy manapság is népszerű kirándulóhely, de akkor hazudnék. A terület legtöbb kiszolgáló épülete méltatlan állapotban van, ahogy a nem messze fekvő tüdőszanatórium is.
Visszatérve magához a helynévhez, a Csenik név szláv eredetű, a középkorban gyakran használt személynév volt. De hogy miért éppen Csenikről kapta a nevét a völgy, arra vonatkozóan semmilyen forrást nem utal.
Ezzel pedig virtuálisan végigbarangoltuk Felsőgyőrt. Amint láthattuk, a pálosok nemcsak Diósgyőrben, hanem annak környékén is komoly nyomot hagytak. Bár a “fehér barátok útja” nem a Csanyikban, hanem Szentlélek ér véget, elhelyezkedéséből adódóan az a következő rész témája lesz. Egyet garantálok: ott sem maradunk különleges mondák nélkül.
Folytatjuk.
Források, irodalom
- Herman Ottó Múzeum Történeti Tár
- Miskolcz régi térképeken
- Dobrossy István (szerk.) : Miskolc története I-II.
- Fölföldy Sándor (1934) : Diósgyőri mondák-regék
- Györffy György I-IV (1963-1998) : Az Árpád- kor történeti földrajza
- Integrált városfejlesztési stratégia – Miskolc I. kötet – Helyzetelemzés (2008)
- Pesty Frigyes (1988) : Borsod vármegye leírása 1864-ben
- Rakaczky István (1996): A Bükk turistakalauza
- Szendrei János (1886): Miskolcz város története és egyetemes helyirata
- Várnai Judit Szilvia (2014) : Fehér barátok földjén
Képek forrása
- Herman Ottó Múzeum Történeti Tár
- Miskolc a múltban facebook csoport
- mapire.eu
- miskolc.hu
- varosfejlesztes.miskolc.hu
- kutya.hu