Ezeken a belvárosi helyeken mulattunk a múlt században

“Miskolcon minden második hely kocsma”.  Bár a sokak által felemlegetett kijelentés barokkos túlzás, azért azt be kell vallani, hogy a miskolci mindig is szeretett jókat mulatni, csak a helyszín, vagy annak elnevezése változott az évek folyamán.

Folytatjuk blogunk egyik legnépszerűbb sorozatát, ahol egészen Lillafüredről indulva végiglátogatjuk azokat a kultikus szórakozóhelyeket, vendéglátóegységeket, amelyekre ma már csak édes nosztalgiával gondolhatunk vissza. Persze egy valamirevaló kocsmatúra mindig úgy végződik, hogy bizonyos momentumokra nem emlékszünk, épp ezért akkor sem törekszünk a teljességre, amikor beérünk a belvárosba; ott ugyanis lehetetlen lenne az elmúlt évszázad valamennyi szórakozóhelyét felsorolni, így, egyfajta szubjektív listát hoztunk nektek.

Ami kimarad, vagy mégsem

Egy biztos, hogy ebben a cikkben cukrászdákkal nem fogunk találkozni, hiszen azokról már bőven megemlékeztünk korábban, s “profilját” tekintve sem illik bele túránkba. Mivel az időbeli határt az ezredfordulónál húztuk meg, így csak az említés szintén tudunk megemlékezni a korosztályomnak is kedves krimókról. Ilyen volt például a Bulldog’s melletti Sörkert, amelyből belülről is át lehetett járni a Kazinczy utcáról nyíló Korzóba. Szintén a gimnazista éveim egyik nagy találata volt a Zenepalotával átellenben lévő pincekocsma, a Bounty, vagy éppen a szép emlékű Bohóc a Horváth Lajos utcában. De anno sokszor megfordultunk a Rock Cellarban a Széchenyin, vagy a Sing Singben. Utóbbi a Toronyalja utca sarkán álló épületben kapott helyet, az emeletén a Jazz-el, amit emlékeim szerint korábban Corteznek is neveztek. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy nem csak én gondoltam egy nyugati repülőútra akkor, amikor a haverok felvetették, hogy menjünk (az) Amsterdamba billiárdozni.

Mint látható, ahogy manapság, úgy régebben is elég gyakran adták egymásnak a kilincset a vendéglátós vállalkozók, így mindenképpen érdemes szólni azokról a belvárosi kocsmákról, amelyek időtlen idők óta (még ha nem is feltétlenül egyazon tulajjal, de ugyanazzal a névvel) működnek. Erre talán az egyik legjobb példa a Déryné utcán az Intim – Déryné – Thália presszók alkolholgőzös háromszöge, amelyeket alaposan végiglátogatva legalább annyira elveszhetünk, mint annak világhíres bermudai társában. Bár kissé eldugott, mégis ugyanennyire stabilan tartja magát hosszú évtizedek óta a már emlegetett Bulldog’s, vagy az éppen az elmúlt hónapokban az Avalon-fejlesztés miatt költözésre kényszerülő Grizzly. Érdekesség, hogy a mai Grizzlynek helyet adó épületben, egészen pontosan a Városház tér 3. szám alatt üzemelt a város első nyomdája is. Ha arra gondolunk, hogy az egykori városatyák melyik épületet teremtették meg a mindenkori betinzására, akkor nem is csoda, hogy az egykori nyomda később számos szórakozóhely, kávézó otthona. A teljesség igénye nélkül itt üzemelt a Réteskék, a Club Havanna, vagy a hasonlóan latinos nevű Manana Kávézó is. “Kettővel arrébb”, a Városház tér 7. szám alatt is találhatunk egy, a vendéglátásban öreg harcosnak számító versenyzőt, mégpedig a Calypsot, ami 1991 óta várja korgó gyomrú vendégeit.

Ha pedig a Calypsot, mint ma is üzemelő ikonikus éttermet megemlítettük, igazságtalanok lennénk, ha nem tennénk meg ezt a 1999-ben megnyílt Rákóczi Pince Étteremmel, vagy a 1932 (!) óta üzemelő Kispipa Halászcsárdával. Utóbbi ráadásul az Id. Mayer József Bor és Sörcsarnoka néven futó előddel már az 1880-as évektől szolgálja ki a vendégeket. Anélkül, hogy ezen helyek kidobnának nekünk jutalékot, mi mindenképp ajánljuk a városunkba érkező turistáknak, akik gasztrotörténeti érdességekre kiváncsiak.

Bár tudtommal számos tulajváltáson ment át, mégis időtlen idők óta létezik az Avasi Sörház is, ami csupán egy üveghajításra található a fent említett Jazztől. Ezen helyek fennmaradása az elmúlt évek covidos-háborús időszakában nem kis teljesítmény, amikor olyan emblematikus vendéglátóhelyekre került lakat, mint a Vendelin, a már emlegetett Rock Cellar, vagy az 1958 óta üzemelő Tokaji Borozó, bár utóbbi végül egy nem akármilyen happy endbe illő történetként megmenekült. 

A belváros egykori királynője: az Avas Szálló

Mond valakinek valamit a Fehér terem, a Böczögő, esetleg a Fapados neve? Ezek az elnevezések bizony mind-mind az Avas, vagy korábbi elnevezésein a Korona, illetve a Kossuth Szállóba kalauzolnak. A város egykori legpatinásabb szállodájának múltja (és jelenkori kálváriája) megérne – és nálunk meg is ért – egy külön cikket, mi most csak röviden összefoglajuk a lényeget:

Régi pompájában, új funkcióval tündökölhet újra az Avas Szálló

A Korona, Kossuth, majd később Avas Szálló néven ismertté vált komplexum helyén már a 19. század végén szálló állt, de akkor még messze volt mai formájától. Az elődben tartották előadásaikat a városba érkező színtársulatok, például a Benke József-féle trupp, amelynek tagja volt Déryné Széppataki Róza is, aki naplójában fel is idézte ezen emlékeit. A szállodát 1870-ben felújították, 1883-ban a miskolci születésű Laborfalvi Róza itt ünnepelte pályafutása 50. évfordulóját, az eseményen természetesen jelen volt férje, Jókai Mór is.

„[Böczögő] olyan fényes ünnepi lakomát tudott rendezni a Koronán, mint Budapesten a Duna-parti nagy szállodákban” – írták róla a korabeli sajtóban.

A szálloda egyik legismertebb üzemeltetője Böczögő József volt. 1938-ig, 30 éven keresztül országos hírű szállodát és konyhát működtetett itt. Hírneve jelentősen hozzájárult a város idegenforgalmának fellendítéséhez. Hogy a szálló hírnevét tovább emelje, 1927 és 1938 között Bloch Alfréd ás Stimm Lajos miskolci építészek tervei alapján, felújította és tovább bővítette azt. Ekkor alakult ki a ma is látható kettős bejárat a Széchenyi utcán. A bejárat bal oldalán nyílt a söntés és a kávéház, jobb oldalán a szálloda halljába lehetett belépni, ahol a portásszoba és telefonfülkék sorakoztak.

A szálló terasza ebédidőben.

A szállodát a II. világháború után államosították, és nevét Kossuth Szállóra változtatták. Éttermét bekapcsolták az üzemi étkeztetésbe, és 1950-ben az utcafronton megnyitották a Népbüfét és a Jereván kávéházat. Utóbbi később, mint bár vált ismertté, amely éjszakai varietéműsoroknak adott helyet. A szálló nevét pár évvel később ismét megváltoztatták, mert a politikai megítélés nem tartotta helyesnek, hogy Kossuth nevét egy vendéglátóipari üzemegység használja. 1953-tól, mint Avas Szálló működött tovább egészen 1987-ig. Kossuthra már csak az épületben helyet kapó mozi emlékeztetett, amely bezárásáig viselte a nevét. Két, több mint százfős mozitermével a ’60-’70-es évek kulturális életének, szórakozási lehetőségeinek egyik fontos helyszíne volt, s tovább élt a Szálló bezárása után is, egészen 2008-ig.
A miskolciak által „Fapados”-ként, „Fehér terem”-ként, „Piros”-ként emlegetett helyiségek is a szálló különböző részlegei voltak.

Élet a Forinton

Ahogy manapság, úgy az utóbbi évtizedekben is a főutca (azaz a Széchenyi, vagy ahogy korábban nevezték annak egyik szakaszát, a Forint) az abból kiágazó utcákkal volt a város “bulinegyede”. Bár azt gyorsan hozzá is tenném, hogy azért jó harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt nem csak erre a városrészre koncentrálódott Miskolc éjszakai élete.

A Korona időszakában számos hotel üzemelt még a főutcán, melynek földszinti részei rendszerint étteremnek, kávézóknak adtak otthon. Már önmagában megérne egy cikket (és lehet, hogy később meg is fog) a Széchenyi utca 24. szám alatt álló ház, melynek földszintjén ma egy drogéria üzemel, az emeleti részeken pedig irodák és lakások találhatóak. A kétemeletes, eklektikus épületet 1904-ben adták át, pincerészében általában söröző, földszintjén étterem és kávézó, míg az emeleteken szállodai szobák kaptak helyet. A hotel először Szálloda Pest városához Miskolczon, később Budapest, az államosítást követően pedig Abbázia néven futott, majd ezt váltotta 1963-ban az Aranycsillag (vagy Arany Csillag) elnevezés.

Bár a Koronához mérten kevésbé elegáns szálloda volt, a földszintje mégis maga a történelem, hiszen hosszú évtizedekig görbítette a szomjas lelkek estéit. Az épületet a Koronát is üzemeltető vendéglátós guru, Böczögő József vette bérbe, majd alakította ki az Abbázia kávéházat. 1918-ban Rósenfeld Jenő és Schwarz Zsigmond vásárolta meg a szállodát, akik a nem túl fantáziadús „Abbázia kávéház, étterem és szálloda Schwarz és Rósenfeld” néven nyitották meg üzletüket, ám 1925-től már csak Rósenfeld volt a tulajdonos. Ebben az időben a szálloda a város legnagyobb (50 szoba) és leglátogatottabb szállodája volt. A második világháború vérzivataros éveiben a tulajdonost deportálták, majd az államosítást követően a földszinten üzemelt a Pannónia nevű étterem, ami később Espresso néven várta a látogatókat. A pincerészben működött, és a főutca egyik kedvelt helye volt a Jazz Pince, vagy a Sörgödör (amit egy ideig a fotón látható Rockgödörnek is elkereszteltek), melynek törzsközönsége megkockáztatom, hogy megrögzött jazz rajongó volt.

Aminek ma már írmagja sem maradt: A Székelykert, majd Béke Étterem a Pátria előtt

Már korábban is írtunk arról, hogy mennyire megosztó történet a Pátria-tömb megépítése, arról nem is beszélve, hogy az eredeti tervek még meredekebbek voltak. A (bel)városképből ma is erőteljesen kilógó épületegyüttes felhúzásának több ingatlan is az áldozatául esett, ezek egyikében üzemelt korábban a város egyik ikonikus cukrászdája is.

Ilyen is lehetett volna a Pátria-tömb

A Pátria miatt szanált épületek egyikében, a Kossuth-Széchenyi utcák sarkán állóban létezett egykoron a Székelykert, amely vélhetőleg az épület 1939-ben történt felújítását követően nyitott meg ezzel a névvel, majd azt 1953-ban váltotta a Béke étterem. Utóbbinak már mindkét utcáról nyílt bejárata, a földszint mintegy 11 helyiségből állt, míg az emeleten lakások kaptak helyet. Vendégei a finom ételek mellett leginkább az élőzene miatt szerették.

A Centrum közelében, az Ady hídnál létezett anno a Fórum presszó, ami a mai Szinvaparkkal szemben helyezkedett el. Ma a Kisgergely Cukrászda van a helyén.

Mint minden tisztességes kocsmatúra végén, most is megállunk egy jót kajálni. Mivel ilyenkor általában mindegy, hogy mit eszünk, csak gyorsan jussunk hozzá, így nem is lehet más az úticélunk, mint a város első gyorséttermeként ismert Gasztrofol. A Vörösmarty utcai buszmegálló szájában, az egykori Tanácsköztársaság lakótelep mellett elhelyezkedő kajálda igazi kuriózumnak számított a korban azzal, hogy a nap minden szakában kínáltak készételeket.  Azoknak, akiknek nem volt szerencséjük enni ezen a helyen, megmutatjuk annak étlapját.

Folytatjuk.

Amennyiben lemaradtál kocsmatúránk első és második részéről, azt ide, illetve ide kattintva pótolhatod.

Kiemelt kép: Vendégek húzzák meg a szerencsehozó kismalac az Újévi Mulatságon az Avas Szállóban 1958. január elsején. (Forrás: MTI)