1902-ben különös cikk jelent meg az Egyesült Államokban, Cleveland városában. A helyi magyar közösség újságja, a Szabadság hosszabb írást közölt Miskolcról, amelyet minden bizonnyal egy szülővárosától elszakadt miskolci tollából olvashattak az amerikai magyarok. A szerző nem egyszerű ismertetőt írt: szinte végigsétáltatja az olvasót a századforduló Miskolcán, miközben anekdoták, emlékek és csipkelődő megjegyzések egész sorát fűzi fel a városról szóló történetére.
Ebben a képzeletbeli sétában az Avas kiemelt szerepet kap. Nem is csoda: a várost a cikkíró is úgy mutatja be, ahogy azt generációk ismerték és énekelték:
„Miskolcz város szép helyen van,
Mert az Avas felette van…”
A szerző szerint Miskolc a Bükk lábánál, egy kedves völgyben fekszik, egyik végével a Sajóra nézve, miközben fölé magasodik az Avas dombja. A város jelképe már ekkor is szorosan összefonódott a heggyel, amely nemcsak földrajzi értelemben volt meghatározó, hanem a mindennapi életben is.
Amikor még bor folyt az Avason
A cikk egyik legszínesebb része az avasi borkultúrát idézi fel. A szerző szerint a filoxéra pusztítása előtt egészen más hangulat uralkodott a hegyen. Az Avas tele volt borral és élettel: a pincékben sorakozó hordók mellett szinte minden miskolci polgárnak volt kisebb-nagyobb szőlője.
Nyári estéken a domboldal megtelt énekszóval és muzsikával. A visszaemlékezés szerint akár harminc pincénél is szólt a cigányzene egyszerre, a zenekarok pedig több csapatra oszolva járták végig a társaságokat. A vendéglátásnak különös formája alakult ki: a pincék ajtaja nyitva állt, és ha egy idegen arra vetődött, könnyen megesett, hogy a jókedvű társaság egyszerűen behúzta magával, hogy megkóstoltassa vele a hegylevét.
A szerző szerint ebben a világban még korcsmára sem volt igazán szükség az Avason. A pincetulajdonosok inkább örültek, ha vendéget foghattak, mert – ahogy a korabeli mondás tartotta – „ökör iszik magába”.
Egy 1902-ben keltezett képeslap, ami egy avasi szüretet ábrázol. Épp ebben az évben íródott egy cikk is Clevelandben az Avasról.
Az „Embertelen sor” története
A régi avasi élet egyik legkedvesebb anekdotája az úgynevezett Embertelen sor nevéhez kapcsolódik. A történet főszereplője Budai József, akinek a pincéje a sor legvégén állt. Az öreg gazda esténként kulaccsal indult el a pincéjéhez, hogy megtöltse borral, de oda szinte sosem jutott el.
Útközben ugyanis mindig elfogták a szomszéd pincék gazdái, akik addig marasztalták, míg az este véget nem ért. Búcsúzóul persze rendre megtöltötték a kulacsát is.
Egy téli napon azonban olyan zord idő volt, hogy senki sem ment fel az Avasra. Budai József így végre eljutott a saját pincéjéhez, csakhogy a zár addigra teljesen berozsdásodott, és nem tudta kinyitni. Az öreg gazda bosszúsan, üres kulaccsal indult haza, miközben azt morogta:
„Mégis embertelen sor ez, hogy az embert senki nem hívja be a pinczéjébe.”
A legenda szerint innen kapta nevét a mai középső sor.
Bor, vendégszeretet és furfang
A szerző más avasi alakokat is felidéz. Pap János felvégesi gazdáról például azt meséli, hogy télen, amikor a pincéjéhez ment, a bejárat előtt háttal fordult a pince felé, és így lépett be. Így a hóban hagyott lábnyomok azt mutatták, mintha már távozott volna, hátha valaki azt hiszi, nincs is ott, és nem kell vendéget fogadnia.
Bende Gyuri bácsi viszont épp a másik végletet képviselte. Neki rendszerint tizenkét hordó bora volt, mindegyikre felírta az év egy-egy hónapját. Minden ősszel elhatározta, hogy havonta csak egy hordót ver csapra, így kitart majd a következő szüretig. A terv azonban sosem működött: május táján rendszerint már annál a hordónál járt, amelyre szeptember volt írva.
Nem csoda, hogy az avasi pincesorokon történtek a képeslapok készítőit is megihlették.
Politika az avasi pincékben
A borozgatás mellett a politika is fontos szerepet kapott az avasi esték során. A szerző szerint a borral telt pincék valóságos melegágyai voltak a politizálásnak: ahogy tompultak az agyak, úgy vált egyre szenvedélyesebbé a vita is. Nem véletlen, hogy a 999 csizmadiájáról is híres Miskolcról úgy tartották ekoriban:
„Politizál, mint a miskolczi csizmadia.”
Egy eltűnő világ emléke
A századfordulóra azonban már megváltozott a helyzet. A filoxéra elpusztította a szőlők jelentős részét, és ezzel együtt az avasi élet is csendesebb lett. A cikk szerzője nosztalgiával idézi fel a régi figurákat, a hangos pincéket és a vendégszerető társaságokat.
Mégis úgy véli: aki egyszer az Avas alján ringó bölcsőből indult el a világba, az mindig szeretettel fog visszagondolni a „csizmadiás, kocsonyás Miskolczra”.
És talán éppen ez a különös, több mint százéves amerikai újságcikk mutatja meg a legszebben, milyen erős köteléket jelentett az Avashoz fűződő emlék még azok számára is, akik már egy másik kontinensen próbáltak új életet kezdeni.
Kiemelt kép: Avasi részletet ábrázoló képeslap a Polgármester pincével.
A cikk megjelenését az Avasi Borangolás támogatta. Naprakész információkért, fellépőkért és a borangolás térképéért keresd fel az Avasi Borangolás hivatalos honlapját: https://www.borangolas.hu/
