Dorog, Sopron, Budapest, Paks – a diósgyőri labdarúgás Mohácsai

A 2025/26-os szezonban a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata történelme 12. élvonalbeli kiesését szenvedte el. Vitatható, hogy a piros-fehér együttes sorsát melyik döntés pecsételte meg: voltak, akik már a nyáron visszatérő Radenkovic-Kovács edző-sportigazgató duó visszatérésénél másodosztályt kiáltottak, voltak, akik az őszi teljesítmény alapján mondtak ítéletet, és voltak azok – mint például szerény személyem – akik egészen az utolsó utáni pillanatig szentül hittek abban, hogy valami csoda folytán bent marad szeretett együttesünk. Utóbbi csoportnak óriásit kellett csalódnia április első két hetében, amikor először a reális, majd a matematikai esély is darabokra hullott a bennmaradást illetően. 

Bennem a Felcsút elleni, utolsó pillanatos bukás után tudatosult végérvényesen az osztályváltás, ettől függetlenül a Debrecen elleni bajnokira is rászántam a teljes szombatomat, hogy – ki tudja meddig – utoljára élőben láthassam az NB1-ben a Diósgyőrt. A hármas sípszót követően azzal nyugtattam magam, hogy bármennyire is fáj, nem csak a kiesés, de a tény, hogy egy őszi dobogós csapatból másfél év alatt három fordulóval a vége előtt kieső csapatot faragott a vezetőség, néhány év, és úgyis visszajutunk, ahogyan azt tettük az elmúlt nyolc évtizedben olyan sokszor.

Ez a gondolat pedig meghozta az ihletet a jelenlegi íráshoz. Hogyan nézett ki a DVTK ezt megelőző 11 élvonalbeli kiesése? Melyik volt az a mérkőzés az adott szezonban, ahol matematikailag is eldőlt a klub sorsa? Hogyan tudósítottak róla a helyi lapok? Ezeknek fogunk utána járni. 

1946.07.21. DVTK 1-3 Győri Vasas ETO 

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző
36.	DVTK 1-3 Győr	DVTK Stadion	2.000	Károlyi – Dobai, Felföldi, Solt, Doma – Pesti, Krucsai, Móravárosi – Németh, Pribelszky, Bohus	Doma László

 

Az első fekete betűvel beírt nap a DVTK történetében 1946 nyarán jött el, amikor a piros-fehérek hat esztendővel első feljutásuk után búcsúztak az élvonaltól. Az említett időszak legjobb bajnoki helyezése a 6. pozíció volt, amit újoncként ért el Csapkay Károly együttese az 1940/41-es idényben. A 2. világháború miatt 1945 tavaszát a Miskolci Kerület I. osztályában töltötte a DVTK, amit természetesen megnyertek a maguk 16 kerületi bajnoki címével az Acélváros labdarúgásának letaszíthatatlan uralkodói. Ezt követően az újraindult élvonal keleti csoportjában kapott helyet a Diósgyőr, ahol a 6. helyen zárt. A 14-14 csapatra osztott keleti, illetve nyugati csoportban oda-vissza mérkőzést játszottak a csapatok saját régiójukban – tehát 23 fordulón keresztül -, majd a megszerzett pontok alapján az összesített tabella húsz legjobb csapata két 10 fős csoportba került, ahol ugyancsak kétfordulós körmérkőzések vártak a csapatokra. Móré János csapata teljesítménye bőven hagyott kivetni valót maga után ebben a szakaszban, a miskolciak négy nyeretlen bajnokival nyitották a második fordulót, és mindössze 3 meccset nyertek meg tavasszal. A bennmaradásért az utolsó pillanatig versenyben lévő vasgyáriak sorsa az utolsó fordulóban dőlt el. Az ugyancsak pengeélen táncoló Győri Vasas látogatott a zárónapon Diósgyőrbe, a kiesési-rangadót pedig a zöld-fehérek nyerték 3-1-re. Az eredmény a másodosztályba száműzte a piros-fehéreket, akik végül 1950 őszén tértek csak vissza. 

1952.12.07. DVTK 0-7 Újpesti Dózsa 

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző(k)
26.	DVTK 0-7 Újpesti Dózsa	DVTK Stadion	7.000	Tóth – Dudás, Palicskó, Szőcs – Török, Pesti, Nagy – Dobó, Kárpáti, Csorba, Bujtor	X

 

 Az újabb élvonalbeli periódus három évadon át tartott, ez azonban jóval szerényebbre sikerült, mint a csapat teljesítménye a ‘40-es évtized első felében. A piros-fehérek végig az alsóházban kullogtak, az 1952-es idényt követően pedig ismét kiesett Tomecskó József együttese. A miskolciak ezúttal is az évad utolsó fordulójára tartogatták a zuhanás pillanatát, bár annak eljövetelét már hetekkel korábban megjósolta az Észak-Magyarország: “A Diósgyőri Vasas ma, vasárnap Budapesten játszik a többszörös magyar bajnokcsapat, a Bp. Bástya ellen. A diósgyőri csapat veresége szinte biztosra vehető, hiszen minden csapatrészében gyengébb ellenfelénél. A diósgyőriek sorsát a vasárnapi fordulóban inkább az dönti el, hogy a többi kiesőjelölt milyen eredményt ér el.” – fogalmazott a hat évtizeden át nyomtatásban lévő napilap 1952. november 30-án, az MTK elleni találkozót megelőzően. 

A fővárosban 5-1-es vereséget szenvedett a DVTK, a zárófordulóban pedig az Újpesti Dózsa elleni 7-0-s zakó döntötte el matematikailag a diósgyőriek sorsát. Így számolt be a találkoróról az Észak-Magyarország: 

“Az első percek diósgyőri támadásokat hoztak, az első Dózsa-akció azonban meghozta a fővárosi csapat vezető gólját. Virágh beadását az 5. percben Szusza 12 méterről lőtte a Di. Vasas hálójába (1:0). A 12. percben lesgyanús helyzetből újabb gólt szerzett a Dózsa (2:0). A 33. percben gólhelyzetben felvágták Kárpátit, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt. A Bp. Dózsa irányította a játékot, a diósgyőriek nem fedezték kellően a Dózsa csatárait, így azok biztosan építhették fel támadásaikat. A 45. percben Samus góljával 3:0 lett az állás. 

A második félidőben Hubai védett a sérült Tóth helyett. A Dózsa már az első percben gólt ért el: Szusza váratlan, lapos lövése kiperdült Hubai kezéből (4:0). A 10. percben cseréltek a diósgyőriek: Kárpáti kiment, Kakuszi lett a középhátvéd, Palicskó pedig középcsatár. A 16. percben Samus nagy lövése a lécről pattant a hálóba (5:0). A 31. percben újabb gólt kapott Diósgyőr, Tóth állította be a végeredményt (6:0). 

A diósgyőri csapat ezzel a vereséggel az utolsó helyre esett, és kiesett az NB I-ből.”  

A DVTK tehát 1953-tól újra másodosztályú volt, az Acélvárosban azonban túl sokáig nem szomorkodhattak a futball szerelmesei, hiszen a DVTK örökös gólkirályának, Dobó Zoltánnak, és számtalan másik diósgyőri legendának – mint például Szigeti, Gondos, Pesti – köszönhetően azonnal visszajutottak a vasgyáriak. Mind ezt nem akármilyen módon érték el a piros-fehérek; 113 rúgott góllal hódította el második NB2-es bajnoki címét a miskolci csapat, a DVTK Sporttelep pedig igazi katlannak számított abban az idényben, hiszen a bajnokcsapat minden egyes hazai mérkőzését sikerrel vette. Érdekesség, hogy a keleti csoport második legtöbb gólt szerző együttese a szintén miskolci, ma már csak emlékként élő Perecesi TK volt. Sőt, hogy messzebb ne menjek, az 1953-as naptári évben nem a vasgyári együttes volt az egyetlen diósgyőri bajnokcsapat – a Diósgyőri Gépgyár Vasas három pont előnnyel hódította el a Borsod megyei másodosztály északi csoportjának bajnoki címét, a Diósgyőri Vasas Vöröscsillag pedig 99 (!) szerzett találattal emelte magasba a harmadosztálynak számító Borsod-megyei Puskin Csoport trófeáját.  

1955.12. 11.- Dorog 3-2 DVTK

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdőII	DVTK gólszerző(k)
26.	Dorog 3-2 DVTK	Dorogi Bányász-Stadion	3.000	Tóth — Dudás, Kakuszi, Jakobi — Török, Gyurik — Bujtor, Czerva, Tiba, Pesti, Szigeti	Bujtor Gyula (2x)

 

Az 1953-as visszajutást követően ismét három évig tartott az élvonalbeli vizit, ezúttal Dorogon ért véget a vasgyáriak élvonalbeli szereplése.

Jávor Pál együttese az 1955-ös idény első nyolc bajnokijából mindössze egyet vett sikerrel, a teljes szezon során pedig ez a szám mindössze 6 volt. A diósgyőri hagyományokhoz hűen ismét a szezon utolsó napjára tartogatták az izgalmakat a vasgyári srácok, amikor Dorogon lépett pályára a piros-fehér együttes. A bajnokit a vendégek kezdték jobban, Pesti ívelését Bujtor Gyula jutatta a kapuba a 11. percben, 120 másodperc elteltével pedig újra a Diósgyőri Vasas és Bányász színeiben egyaránt megforduló játékos volt eredményes (0-2). Szünetre kétgólos diósgyőri előnnyel vonultak a csapatok, a második játékrészre azonban teljesen szétesett a DVTK. Az 54. percben Ilku révén szépített a bányászcsapat (1-2), az utolsó tíz percben pedig kétszer is betaláltak a hazaiak, így ők nyerték a találkozót (3-2). Habár eltékozlott két gólt, s ezzel  NB1-es tagságát is a miskolci csapat, némi vígaszt nyújthatott a tény, hogy sorsuk nem saját kezükben volt, hiszen egy esetleges győzelemmel is egy pontra lettek volna a biztonságtól. És persze az, hogy 1956-ban ismét bajnokként tért vissza a DVTK a magyar labdarúgás legfelsőbb osztályába. 

1961.05. 14. DVTK 0-4 MTK

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző(k)
22.	DVTK 0-4 MTK	DVTK Stadion	20.000	Hódi — Werner, Szigeti, Paulás — Solymosi, Perecsi — Iván, Csányi, Kiss, Papp, Pál	X

Ezúttal négy egymást követő éven át vitézkedett az élvonalban a Diósgyőr, 1960-ban pedig addigi legmagasabb (5.) helyezését érte el a Kiss Gábor által irányított csapat. Azon a nyáron történelme első európai kupamérkőzését vívta a DVTK a Palermo ellen – a hazai mérkőzésen 25 ezren zsúfolódtak össze a vasgyári szentélyben – egy évvel később azonban már az NB2 ajtaját nézegették a piros-fehérek. Tipikus Diósgyőr… 

Bodola Gyula együttese 12 nyeretlen mérkőzéssel vágott neki az évadnak, félidőnél pedig négy ponttal foglalta el sereghajtó pozícióját a csapat. Nem is csoda tehát, hogy a miskolciak ebben az idényben viszonylag korán, négy fordulóval a vége előtt lehúzták a rolót, sorsuk matematikailag az MTK elleni 4-0-s hazai vereséggel dőlt el. Azon a találkozón nem mellesleg 20 ezer miskolci fanatikus figyelt a helyszínen, ami enyhén szólva nem kieső csapathoz méltó nézőszám. A Diósgyőr végül a 14. helyen zárt, következhetett az újabb másodosztály. Az MTK elleni találkozót így kommentálta az Észak-Magyarország 1961. május 16-án megjelent lapszámában:  

“A hatalmas nézősereg keserű csalódással hagyta el a mérkőzés színhelyét. Nem azt várták a vasárnapi találkozótól, amit tapasztaltak. Szép játékra számított mindenki, és mondjuk meg őszintén, a szurkolók nagy többsége bízott a hazai sikerben. Ehelyett mit láttunk? Siralmas, eredménytelen játékot a DVTK-tól, amely képtelen volt a tíz emberrel játszó MTK-val megbirkózni, és legalább egy pontot megszerezni. Talán az utolsó reményt szalasztotta el a diósgyőri csapat ezen a találkozón. Kétségtelen, hogy az őszi gyenge szereplést nem lehet egy forduló alatt teljesen feledtetni, de mindenki többet remélt és többet várt…”

1964.09.06. DVSC 0-1 DVTK 

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző(k)
25.	DVTK 0-1 DVSC	Debrecen, Nagyerdei Stadion	8.000	Tamás — Werner, Gál, Bóta — Csányi, Szucsányi — Kiss I., Ráczi, Nyíri, Szigeti, Sikora	X

 

Bukovi Márton 1963-ban hogyan máshogyan, mint bajnokként juttatta vissza a Diósgyőrt az első osztályba, a piros-fehérek azonban mindössze egy idényen át élvezhették a legfelsőbb divíziót, mielőtt lecsapott az újabb kiesés. Nagy György csapata mindössze négy alkalommal ünnepelhetett győzelmet a szezon során, és belefutott két 3, illetve egy 4 mérkőzésen át tartó vereségi-szériába az idényt sereghajtóként záró DVTK. A kiesés matematikailag szeptember 6-án dőlt el, a Loki elleni 1-0-s debreceni vereséggel. Az Észak-Magyarország így írt a találkozóról: 

“Most már nincs remény! Egy héttel ezelőtt sem volt sok, de a vasárnapi találkozó az utolsó reménysugarakat is eloszlatta. Elsősorban azért, mert a Diósgyőr vereséget szenvedett, és így helyet cserélt a tabella utolsó helyén álló Debrecennel, másodsorban pedig azért, mert az „elméleti” rivális, a Komló pontot szerzett. Ezzel véglegesen megpecsételődött a DVTK sorsa. Az a sok kihagyott gólhelyzet, a viszonylag könnyen elveszített mérkőzések, amelyek egy éven keresztül jellemezték a csapat teljesítményét, most megbosszulták magukat.”

1973. 06.19. DVTK 0-2 Videoton 

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző(k)
29.	DVTK 0-2 Videoton	DVTK Stadion	6.000	Szabó — Kovács, Salamon, Váradi, Kolláth — Gál, Tatár, Görgei — Kiss, Horváth	X

 

Tulajdonképpen ez a kiesés tekinthető a folyosónak a DVTK elő-aranykora, illetve a tényleges aranykor között. Az 1964-es zuhanást követő szezonban a piros-fehérek ezüstérmesen jutottak vissza, a következő időszak pedig a klub addigi leghosszabb megszakítatlan, nyolc éves NB1-es tagságát jelentette. 1966-ra a diósgyőri tábor az ország második legnagyobbává nőtte ki magát, egy évvel később hat esztendő elteltével játszott újra európai kupamérkőzést, 1968-ban pedig a DVTK Stadion történetének legmagasabb nézőszámú találkozójára került sor, 35 ezer ember előtt.

Hogy néhány nevet említsek, ezekben az időkben Szurgent Lajos, Kovács Isván, illetve Horváth András varázsolta szebbé a diósgyőri fanatikusok hétvégéit. 1973-ban értek véget a “boldog békeidők”, Preiner Kálmán csapatának sorsa a Videoton elleni 2-0-s vereséggel vált biztossá az utolsó hazai mérkőzésen. Hiába szerzett pontot utolsó 7 miskolci mérkőzéséből hat alkalommal is a csapat – négyet meg is nyert – idegenben a teljes idény során képtelen volt bajnoki mérkőzést nyerni a piros-fehér gárda, végül a 15. pozícióban zárt, négy pontra a biztonságtól. 

 

1984.04.29. DVTK 2-3 Győr 

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző(k)
29.	DVTK 2-3 Győr	DVTK Stadion	4.000	Gulyás — Szlovák, Oláh, Tcodorusz I., Takács — Tőzsér, Menyhárt, Szemere — Fekete, Szlifka, Fodor	Tőzsér Géza, Dzurják József

 

A jellegzetes edzőkeringőjéről ismert magyar labdarúgásban elképzelhetetlen módon, a kiesés ellenére a klub ragaszkodott Preiner szakember munkájához, a csepeli legenda pedig kellőképpen hálálta meg a bizalmat: a DVTK első próbálkozásra, bajnokként tért vissza az NBI-be, és megnyitotta a klubtörténelem legsikeresebb, legikonikusabb időszakának kapuit.

A miskolci gárda tíz évet töltött a legfelsőbb osztályban, Szabó Géza csapatának köszönhetően pedig egy egész földrész megismerte a Diósgyőr nevet.A borsodiak legmagasabb bajnoki helyezésének számító bronzérem, 2 Magyar Kupa-győzelem, 12 európai kupamérkőzés, egy évtizednyi hazai veretlenség a Ferencváros ellen és megannyi felejthetetlen mérkőzés – amelyről olykor-olykor még ma is beszélnek a városban – volt az aranyévek termése, amely egészen 1984-ig tartott.

1980-ban Szabó Gézának, Miskolc legsikeresebb edzőjének új fejezet kezdődött életében, így elváltak útjai szeretett városától. A következő négy szezonban négy különböző edző irányította a DVTK-t, a felsőházban azonban egyik idényben sem végzett az egyesület. A végzetesnek bizonyuló 1983/84-es idény korai fordulóiban is már kiesőjelöltként emlegették a diósgyőrieket, arra azonban, ami ezután következett, senki sem volt felkészülve. Fekete Ferenc csapata az ősz során mindössze két mérkőzést nyert meg, félidőben pedig a 15. helyet foglalta el a tabellán. Március végétől Hajas Imre veszi át a csapat irányítását, azonban ő sem tudta megállítani a süllyedő hajót. A miskolciak az idény második felvonásában nem nyertek bajnoki mérkőzést; az összesen 24 mérkőzésen nyeretlen csapat pedig történelme leggyengébb szezonját követően búcsúzott az élvonaltól. A miskolci labdarúgás legsikeresebb periódusa, bármely hanyatló volt egészen a ‘80-as évek eleje óta, hivatalosan 1984. április 29-én ért véget a Győr elleni hazai vereséggel. Tőzsér révén a félidő derekán került előnybe (1-0) a DVTK, a győriek a 44., majd az 55. percben válaszoltak (1-2). A klub örökös NB2-es góllövőlistájának dobogósa, Dzurják József révén visszajött (2-2) a mérkőzésbe a hazai gárda, tíz perccel később azonban a Diósgyőrben is ismerősön csengő név, Szentes Lázár gólja (2-3) eldöntötte mind a három pont, mind a Diósgyőr sorsát. 

1993. 06. 30. – Sopron 5-0 DVTK 

Hét évnyi NB1-ínség után 1991-ben harcolta ki a feljutást Palicskó Tibor csapata a Szeged osztályozós felülmúlásával. A következő két évben ismét az élvonalat erősítette a diósgyőri gárda, 1993-ban azonban jött az újabb, szám szerint a kilencedik zuhanás a másodosztályba. A Sándor István vezette, ekkor épp DFC néven futó csapat nem kezdte rosszul a szezont, a 12. fordulót követően a 6. helyen, karnyújtásnyira volt a dobogótól.

A telet a még mindig előkelő, 8. pozíción töltötte az együttes, tavasszal azonban jött a teljes összeomlás; mindössze két győzelmet ünnepelhettek a miskolciak, utolsó hét bajnokiján pedig három pontot zsebelt be a 13. helyen záró, így három éven belül harmadik osztályozójára készülő Diósgyőr.  

Az ellenfél ezúttal a Soproni LC volt, amelyen hiába kerekedett felül az odavágón a DVTK (1-0) Szilágyi csúsztatásával, a második találkozón öt góllal válaszolt a történelme első NB1-es szezonját kivívó nyugat-magyarországi gárda (5-0), amely összesítésben 5-1-re verte a húsz éven belül harmadik kiesését szenvedő miskolci alakulatot.  Dr. Bajáky Gábor, miskolci ügyvéd így nyilatkozott a kiesésről az Észak-Magyarország 1993. július 1-jén megjelent lapszámában: 

“Mérhetetlenül szomorú vagyok… Elsősorban azért, mert a határszélen leradírozták a DFC-t, s egyelőre nem látom, mi, vagy ki fogja feltámasztani régiónkban a labdarúgást? Az ország második legnagyobb szurkolótáborát fosztották meg a hét végi szórakozásától, érzésem szerint az együttes kilátástalan helyzetbe taszította önmagát. Számomra a különbség a visszavágón feltűnően nagynak tűnik… A tényszerűség kedvéért jegyzem meg, hogy az itthoni összecsapás is meleg volt, kiderült, hogy hajtós, egységes, ütőképes csapat az ellenfél. A tavaszi mélyrepülés egyébként rejtély, máshol ilyen szituációkban lépnek, Diósgyőrött azonban ezen a területen (is) elaludtak… Korábban hét évig kellett böjtölni az NB I-ért, most jósolni sem lehet, mi következik?”

A Sopron – Diósgyőr meccs összefoglalója, csak erős idegzetűeknek.

2000.05.20. – MTK 3-1 DVTK 

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdőII	DVTK gólszerző(k)
33.	MTK 3-1 DVTK	Budapest, Hungária-körút	4.000	Csirics — Harnócz — Pozder, Takács V., Lipták — Szakos, Cupik, Filipovics, Lippai, Kákóczki — Raican	Takács György

Az 1993-as búcsút követően megint egy hullámvölgyekkel teli időszak kezdődött meg a DVTK történelmében. A lelátót a ‘90-es években egyre inkább benépesítő, az országban az évtized elején megjelent, ultraszubkultúra követői Miskolcon is megjelentek, ez pedig gyökeresen átalakította a mérkőzések hangulatát. 1993-ban létrejött a Sturm Und Drang huligáncsoport, amely a következő évtizedekben egy egész országban keltett egyszerre rettegést és tiszteletet, és amely megalapozta a későbbi diósgyőri tábor hírnevét. A lelátón felgyulladt szikra hamarosan a pályán is érzékelhető volt; 1996-ban épphogy csak lemaradt a piros-fehér gárda az osztályozós feljutásról a Fehérvár ellen, a következő szezonban viszont semmi sem állhatta a diósgyőri hengert. Tornyi Barnabás csapata a 2. helyen végzett, az osztályozón pedig a 3. Kerületi TVE-t győzte le (2-1) a máig emlékezetes, “arcfestéses” találkozón. Három évnyi élvonalbeli lét következett, amelyek közül a legmaradandóbb egyértelműen az 1998/99-es idény volt, annak is az őszi menetelése. Tornyi Barnabás 1999 januárjától már a magyar U21-es válogatottat irányította, a DVTK pedig másfél évvel később kiesett az élvonalból. Egy harmatgyenge idény után, amelyet a miskolciak 14 egymást követő nyeretlen bajnokival zártak. Nem csak kiesett a Diósgyőr, de rövid időre meg is szűnt, majd saját szurkolói karolták fel a feltámadó DVTK-t. A borsodiak sorsa az utolsó előtti játéknapon dőlt el az MTK otthonában elszenvedett 3-1-es vereséget követően. 

2010.05. 08. Paks 1-0 DVTK

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző(k)
27.	Paks 1-0 DVTK	Paks, Fehérvári úti Stadion	1.000	Rados — Vukadinovic, Gal, Supic, Polényi —, Takács, Lippai, Dobos, Kovács — Roszel, Bacsa	X

A később bundabotrányáról is elhíresült Aczél Zoltán együttese a címvédő, a 2000-es évek sikercsapatának számító DVSC-t nagy meglepetésre legyőzte a bajnoki rajt napján, a szezon hátralevő részében azonban mellőzte a hasonlóan pozitív meglepetéseket a DVTK, mellette sikerült a 100 éves centenáriumot is örökre feketebetűs ünneppé varázsolni. A piros-fehérek októberben, a Ferencváros otthonában tudtak utoljára nyerni (0-3) egy, a hazai szurkolók balhéja miatt félbeszakadt mérkőzésen – ezt követően zsinórban hat bajnoki mérkőzésen bukott el a szezonban négy különböző edző által irányított vasgyári gárda, november és május között pedig mindössze egy győzelmet jegyezhetett fel magának a sereghajtóként és a tíz évvel korábbihoz hasonló, csődközeli állapotban záró DVTK. A piros-fehérek sorsa ezúttal Tolna megyében dőlt el “hivatalosan”: Benczés Miklós együttese 1000 ember előtt, és egy akkor még roskadozó stadionbam maradt alul (1-0) a Paks ellen, ezzel hat év után esett ki az akkor 100 éves klub.

2021.05.01. 

Elérkeztünk az én (Z) generációm ‘84-éhez. Akik az új évezred első éveiben születtek, aligha emlékezhettek a 2010-es kiesésre, maximum a szüleik, nagyszülők anekdotái által hallhattak már a korábbi zuhanásokról. A 2011-es, európai nagycsapatok bajnoki parádéját megszégyenítő ünnepléssel fogadott NB2-es trófea megnyitotta a diósgyőri labdarúgás reneszánszát, ami ezúttal 11 megszakítatlan élvonalbeli szezont, egy Kupadöntőt, egy Ligakupa győzelmet, illetve a diósgyőri lelátó újbóli benépesedését jelentette.

Reméljük, hogy lesz még ilyen élményben részünk.

A Szivics-féle “mini-aranykor” után már jóval nehezebb idők következtek, 2016-tól kezdve szinte minden évben kellett tartani a kieséstől, de valahogy mindig megúsztuk. Aztán jött az az átkozott, 2020/21-es idény, ahol legnagyobb fegyvere – saját szurkolói – nélkül maradt az acélvárosi klub, és 11 felejthetetlen év után megint ismerős helyen találta magát a DVTK. A miskolciak első három bajnokijukból kettőt is megnyertek, ezt követően azonban előbb egy öt, majd egy kilenc mérkőzéses nyeretlenség sújtotta a piros-fehéreket. Hiába irányította három edző is a csapatot, nem tudták elkerülni a kiesést, ráadásul ebben az évben a borsodiak sorsa még csak nem is saját mérkőzésükön dőlt el. A Budapest Honvéd 1-0-s győzelmet aratott Budafokon a 32. játéknapon, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert a vasgyáriak előtt. Így az utolsó fordulóban megrendezett, Fehérvár elleni meccset (0-4) már tét nélkül rendezték meg, ahol 520-an (!) voltak a nézőtéren, míg több ezren a stadionon kívül, hogy a mérkőzés után régen látott balhét követően adják át a szurkolók a klub megtisztulására vonatkozó petíciójukat a klub vezetésének.

Az Ultras Diósgyőr így reagált hivatalos Facebook-oldalán a kiesésre: 

“Sajnos évek óta érett már, hogy szeretett klubunk kiesik a legmagasabb osztályból. Ez most megtörtént, cserbenhagyva ezzel Magyarország egyik legjobb szurkolótáborát.
Nem MI buktunk el, akik a végsőkig kitartottunk a DVTK címerért! Hanem azok, akik képviselik ma a Diósgyőrt az Andrássy út 61. szám alatt.
Az ő bűnük, a MI szégyenünk!
Tennünk kell a dolgunkat,mert MI VAGYUNK A DIÓSGYŐR! (…) (…)  Gyászoljuk meg közösen ezt a mai napot, s tudassuk mindazokkal, akik idáig juttatták a DVTK-t, hogy MI az NB II-ben is ott leszünk a lelátón, de ezért a gyalázatért fejeket akarunk látni a porba hullani! Mindörökké DVTK!”

2026.04.19. – DVTK 0-5 DVSC 

Forduló	Mérkőzés	Stadion	Nézőszám	DVTK kezdő	DVTK gólszerző(k)
30.	DVTK 0-5 DVSC	DVTK Stadion	3.555	Sentic – Lir. Kastrati, Szatmári, Tamás, Bokros – Holdampf, Vallejo, Bényei – Pető, Saponjic, Colley, Macsó	X

 

A tervekkel ellentétben nem sikerült az első idényben a feljutás, 2023-ban azonban visszatért Miskolcra az NB2-es bajnoki serleg, számszerint a hetedik, így két év után jutottunk vissza a legfelsőbb divízióba. Két, viszonylag gondtalan esztendő következett, 66 játéknapból mindössze egyet töltött kieső helyen a Diósgyőr, előbb a 7., majd a 6. helyen végzett. A 2025/26-os idényt megelőzően visszatért a klubhoz Vladimir Radenkovic vezetőedző, illetve Kovács Zoltán sportigazgató. Sokan már ekkor elkönyvelték a kiesést, de én azért bíztam abban, hogy csak lesz két rosszabb csapat, mint mi. Hát nem volt, már az első fordulótól kezdve a kiesőhelyen állt a DVTK, ahonnan hiába kászálódott ki a nyíregyházi (1-4) diadallal, a 21. fordulótól megint a vonal alatt helyezkedtek el kedvenceink, ahonnan ezúttal sajnos nem volt kiút. 2026. április 18.-án a Diósgyőr történelme 12. kiesését szenvedte el. 

Csak találgatni tudjuk, hogy mikor játszik újra NB1-es bajnokit a Diósgyőr, azt viszont tényként állíthatjuk, hogy 11 alkalommal már felállt a padlóról a csapat, miért is ne tenné ezt meg tizenkettedjére? Megannyi szélhámos tulaj, hozzá nem értő “szakember”, kiesés, pontlevonás, vagy éppen a teljes megszűnés már számtalanszor jelentett akadályt a DVTK számára, eddig azonban valahogy mindig sikerült kikászálódni a gödörből, és hazahozni a labdarúgás élvonalát Miskolcra. Bárki is legyen 2026 őszétől a klubvezető, sportigazgató, edző, csakis kizárólag ez lehet a küldetésük. 

 

Kiemelt kép: Baranczó Benedek.

 

Írta: Vámos Henrik

Szerkesztette: Nagy Attila