Ahol Ferenc József és Kossuth Lajos is megszállt

Eddigi életem során számtalan alkalommal közlekedtem Miskolc belvárosában. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül, ahogy azzal  a ténnyel sem, hogy ezen alkalmak közül csak ritkán esett meg, hogy nem rohanok éppen A-ból B-be, már-már természetesnek véve az ügyintézői utam díszletét, a balról-jobbról fölém magasodó, ódon házakat. Holott a belváros maga a történelmi Miskolc, városunk Rémusz bácsija vagy éppen Andersenje. Ahogy tetszik. Egy biztos: ha a belvárosi házak mesélni tudnának, egészen érdekes (élet)történeteket, szerelmi drámákat, vagy – urambocsá! – bűntényeket ismerhetnénk meg. De továbbmegyek: ma már egy-egy épületről el sem tudjuk képzelni, hogy milyen, a maitól eltérő funkciót látott el egykoron. Utóbbira hoztunk egy példát legújabb, Háznézőben névre hallgató rovatunk egyik első államosaként.  

Miskolc legfrekventáltabb részén, a Széchenyi- Kazinczy utcák sarkán lévő, grandiózus épületre felnézve ugyanis ma már semmi nem árulkodik arról, hogy itt egykoron a város egyik legnagyobb szállodája állott. Legalábbis első ránézésre. És ha már szálloda állott, nem is akármilyen, hiszen a mai Széchenyi utca 33. szám alatt található épület joggal pályázhatott volna a legtöbbször nevet változtató szálló rekordjára.

De kezdjük magával a területtel. A mai épület helyén 1702-ben egy Kura nevű kocsmát emlegetnek, ami bérlőjéről, egy bizonyos Szikszai Kura Jánosról kapta a nevét. Ennek némileg ellentmondanak azok a források, amelyek inkább – némi Petőfis áthallással – a Kurta névből eredeztetik a XVIII. századi krimó nevét. Az italkimérő évtizedekig működhetett ezen a diósgyőri koronauradalomhoz tartozó területen egészen addig, amíg helyére 1767-ben az uradalom új épületet emeltetett. A Három Rózsa korcsmának keresztelt vendégfogadó 5 szobával, saját konyhával várta a vendégeit. Egy 1775-ös uradalmi összeírás részletezi a fogadó felszereltségét, tételesen számba véve azt is, hogy a korcsmához istálló, 14 hordó bor tárolására alkalmas pince, mészárszék és zsindelytetős kocsiszín is tartozott.

A különböző, 18-19. századi lajstromokból az is kiderül, hogy ez a létesítmény még nem teljesen a mai területén helyezkedett el, sőt, egyes feljegyzések pontosan azt a hibát róják fel a szálló tulajdonosának, hogy annak telke osztozik négy magánházzal, közös bejárattal, amiből több konfliktus is adódott, csökkentve ezzel a vendégek komfortérzetét.

A szálló itt éppen Horváth-nagyszálloda néven.

Holott a Három Rózsának már ekkor is impozáns vendégei voltak. Előbb Kossuth Lajos, zempléni útjáról Pest felé menet szállt meg itt 1840. augusztus 16-án, sőt beszédet is intézett a miskolciakhoz, azonban azt – a közhiedelemmel ellentétben – nem a mai sarki épület teraszáról tette, hiszen az ekkor még nem volt a szálló része, hanem egy olajlámpásokkal megvilágított földkupacon állva szólt a helyiekhez.

Miskolcon jártában itt szállt meg Kossuth Lajos és Miskolc város közönsége impozáns fáklyászenével tisztelte meg a nemzet kitűnő fiát, akihez Kun Miklós intézett nagyhatású beszédet, melyre Kossuth Lajos végeszakadatlan ünneplés közben válaszolt – számolt be az eseményről a helyi sajtó.

Miután 1851-ben Albrecht főherceg, az újonnan kinevezett katonai és polgári kormányzó megszállt a fogadóban, a tulajdonos koronauradalom Grand Hotelre keresztelte át a létesítményt, tisztelettel adózva ezzel a neves vendégnek.

Az 1870-es évek mozgalmasan teltek. Előbb 1872-ben megszűnt a koronauradalom tulajdonjoga, a szállót elárverezték, így azt 48.000 forintért megvásárolta két miskolci lakos, a vagyonos földbirtokos Csáthy Szabó Gyula és a görög kereskedőcsaládból származó Pilta Miklós azzal a nem titkolt céllal, hogy a sarki telket is megszerezve egy minden igényt kielégítő, impozáns szállodát építsenek. A patinás külsővel és reprezentatív belsővel megépült szálló 1878 januárjára (a nagy árvíz előtt hét hónappal) készült el, majd novemberben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Stőgermayer Nagy Szállodája néven. “Stögermayer nagy szállodájában immár az egész berendezés nem csak a 40 vendégszobát, hanem az újonnan épült tágas, 50 lóra való istállót illetőleg is, befejezve lévén, t cz utazók minden igényéről gondoskodva van” – hirdette ekkoriban a helyi sajtó.

Így nem is lehetett kérdés, hogy Ferenc József látogatása során egy hétig ennek a szállónak a vendége volt 1881-ben, majd 7 évvel később Rudolf trónörökös, valamint az ekkor még walesi herceg, későbbi brit király, Edward is itt szállt meg.

1887-től a mindenkori tulajdonosok, illetve bérlők szinte kivétel nélkül átkeresztelik a szállodát; így került be előbb a Dresdner, majd a Seper név is a köztudatba. 1898-ban az a Böczögő József lett az üzletvezető, aki később a Korona Szálló felvirágoztatásával vált híressé. Az ő nevéhez köthető a Grand virágkora is, ahol Böczögő tulajdonképpen saját karrierjének ágyazott meg.

Az igazán impozáns épületegyettüs immáron Kepes névvel.

A Korona ugyanis nem csak a showt, hanem Böczögőt is elvitte. Miután a vendéglátós-mogul is átigazolt a Koronához, a Három Rózsa egyre inkább a másodhegedűs szerepét töltötte be a miskolci szállodák sorában. 1910-ben a Grand Hotel már Kepes Béla vendéglősé (emiatt természetszerűleg Kepesnek is nevezték), ekkor a szálló 52 vendégszobával rendelkezett, ezekből a legolcsóbbat 2,40 koronáért lehetett igénybe venni.

Kepest azonban hitelezési csalásért letartóztatták, a Grand Hotel pedig egyike lett azon három étteremnek és szállónak (a Pannoniával és a Kispipával egyetemben), amit bezártak 1914-ben. Furcsa fintora a sorsnak, hogy e három hely közül a Három Rózsa a kakukktojás, hiszen a Pannónia és a Kispipa 110 év elteltével is létezik. Igen, elérkeztünk a szálló végjátékához: sűrű tulajváltások, veszteséges üzemeltetés, majd a lakat.

Végül a szálló 1934-ben végleg bezárt, ám az épület sokáig nem hevert parlagon. Az emeleti szobákból bérlakásokat, míg a földszinten üzlethelyiségeket alakítottak ki. Ez az átalakítás a város akkori legmodernebb bérházává tette a patinás épületet. A Felsőmagyarország című helyi lap az épület átadásáról szóló beszámolójában így emlékezett meg a város egykori legpatinásabb szállodájáról:

„Fényes fogadások, nagyszerű bankettek, híres bálok és hangversenyek színtere volt a Három Rózsa vendégfogadó, amelyet szállodai minőségében halálra ítélt a gazdasági válság, s pár év múlva senki sem emlékezik rá, milyen fényes, káprázatos múltja volt a sarokbérház elődjének…”

Az épület homlokzatán ma is megtalálható három rózsa ma is emlékeztet a szállodai múltra.

Bár a cikk születése óta jó pár évtized eltelt, az emlékek megkoptak, de az épület homlokzatán ma is több helyen megtaláljuk a három rózsa-ábrázolást. Most is büszkén magasodik az alatti közlekedő sokaság fölé, mintha azt üzenné: a múltat nem lehet végképp eltörölni. 

Ma így néz ki az épület – Galéria az alábbi fotóra kattintva érhető el. (Fotók: Nagy Attila)

Borítókép: Miskolc. Nagyszálloda. Századfordulós képeslap. Forrás: magángyűjtemény.