Réges-régen, 1847-ben Petőfi Sándor meglátogatta Miskolcot. Pestről indult Erdődre, de közben megállt Miskolcon, ahol Vadnay Miksa, Borsod megyei szolgabírónál kapott szállást. Egyik nap, kocsikkal indultak megnézni Lillafüred szépségeit.
Petőfi Sándor nem gondolta volna, hogy Magyarország egyik legszebb helyére jött.
Amíg a többiek a hámori kocsmában vígan mulattak, ő inkább ment megnézni a közeli cseppköves barlangot, majd a tavat.
A Hámori-tónál leült a partjára, amikor pár perc után meghallotta a békák kuruttyolását. Mosoly ült az arcára, visszagondolt a szép helyekre, amit aznap bejárt. Elővette tarisznyájából a papiruszát, és pennáját. Nem telt el sok idő, és már írta is:
“Fölséges, ha az angyalokat kiűznék az égből, ide jönnének lakni… 1847. július 8.”
Este hazamenet megállította a kocsit a diósgyőri várrom előtt, és merengve nézte. Alkonyatkor meghallotta a kis harang dallamát, és akkor született meg lelkében az Alkony című költemény:
Alkony
Olyan a nap, mint a hervadt rózsa,
Lankadatlan bocsátja le fejét;
Levelei, a halvány sugárok,
Bús mosollyal hullnak róla szét.
Néma, csendes a világ körülem,
Távol szól csak egy kis estharang,
Távol s szépen mintha égbül jönne
Vagy egy édes álomból e hang.
Hallgatom mély figyelemmel. Óh ez
Ábrándos hang jólesik nekem.
Tudj Isten mit érzek, mit nem érzek,
Tudja Isten, hol jár az eszem.
Diósgyőr, 1847. júl. 8.
A vers megírása után eszébe jutott, hogy egyszer már járt Miskolcon, és akkor írta a Keresztúton állok című versét. Az irodalomtörténet azt jegyezte fel, a vers születéséről:
“… az újhelyi, vagy pataki városából hazatérő miskolci mesteremberek vették fel magukhoz a szekérre, és vitték be Miskolcra a havas esőben vándorló húszévesnyi költőembert.”
Keresztúton állok
Keresztúton állok,
Merre tartsak?
Ez kelet felé visz,
Az nyugatnak.
Akármerre megyek,
Mindegy nekem,
Mindenütt szomorú
Az életem.
Mért nem tudom, hol vár
A halál rám?
Hogy egyenesen azt
Választhatnám!
Miskolc, 1844. február
Másnap Petőfi Kerényi Frigyeshez írt levelében így számol be az élményekről:
“A falun belül, hol a hámor van, egyre szűkebb lesz a völgy, s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad kősziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környező bércek erdejének. Az ember az gondolja, hogy legalábbis Helvéciában van, Helvécia [Svájc] valamelyik szebb vidékén. S hogy semmi ne hiányozzék, a természet barlangot is helyezett e völgybe, mégpedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe nem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az aggtelekinél sokkal tisztább, fényesebb s ez pótolja némileg a nagyszerűséget.”
Szebb szavakat nem is írhatott volna. Ezzel befejeződött miskolci látogatása.
Petőfi Sándor emléket hagyott nekünk és az utókornak, hogy szeressük életünkhöz közelálló harangjainkat.
Írta: Bubrik Zseraldina
Kiemelt kép: Petőfi Sándor szobrát 1951. március 15-én avatták fel a róla elnevezett téren. Forrás: hellomiskolc.hu
