“Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város” – Móricz és Miskolc

Móricz Zsigmondot nem túl sok, ugyanakkor erős életrajzi, érzelmi szál fűzi Miskolchoz. Az egyik leghíresebb írónk sorsának izgalmas, sőt mondhatjuk: drámai fordulópontjait városunkban élte meg. Talán nem túlzás állítani, hogy Móricz szerelmi életének gyakori színtere Miskolc, így nem is csoda, hogy idővel beleszeretett magába a városba is.

Az eredetileg Szatmár megyében született író családja többször költözni kényszerült. Maga Móricz is – részben szülei lakhelyének változásai miatt – több helyen végezte iskoláit, például Debrecenben, Sárospatakon és Kisújszálláson. A főváros vonzása már az ő idejében is erősnek számított, így végül a Móricz-család Budapesten telepedett le.

Móricz több egyetemi képzést is elkezdett, végül – mint az az irodalmároknál lenni szokott, gondoljunk csak például József Attilára – egyiket sem végezte el. Az Ujság című lapnál kezdett dolgozni, ahol kisebb feladatokat bíztak rá, de a fiatal Móricz már-már fanatikus hittel kapaszkodott gyerekkorától dédelgetett álmába: író lesz. Az irodalomórák általában első novellasikerével, A hét krajcárral kezdődnek, holott az elsöprő erejű áttörésig számos kudarccal tarkított, emberi tragédiákkal szegélyezett, hosszú, küzdelmes utat kellett megtennie.

Talán nem túlzás azt állítani, a siker egyik kulcsa első felesége, Holics Janka megismerése volt. A tanárnőként dolgozó Janka ismeretségük és egyre mélyülő szerelmük idején Budapesten élt, állása elvesztése után azonban hazaköltözött szüleihez a mai Szlovákia területén található Vashegyre. Ekkor kezdődött a két fiatal szerelmes levelezése, melyek eredetije magántulajdonban, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeumban találhatók. Magántulajdonban vannak például azok az Avast és Lillafüredet ábrázoló képeslapok, melyeket Móricz Miskolcról küldött Holics Jankának. Hogy került Móricz Miskolcra? A trianoni határok meghúzása előtt a vasútvonal Budapesttől Miskolcon keresztül a mai Szlovákiához tartozó Pelsőcig közlekedett, amely Holics Janka lakóhelye, Vashegy közelében található. A miskolci átszállás és a pályaudvaron töltött idő éppen elég volt a fiatal Móricznak, hogy útnak eresszen néhány cseppet sem szemérmes, annál szerelmesebb sort tartalmazó képeslapot Vashegy felé.

Móricz életében tehát Miskolc először a Jankához és Jankától való utazás édes-keserű állomása volt. Furcsa véletlen, hogy Miskolc volt a tanúja, helyszíne házasságuk végnapjainak és egy új szerelem ébredésének is.

Janka és Móricz közös életének két korán meghalt kisfiú lett a gyümölcse, valamint három lány: Göngyi, Virág, Lili. És Móricz tollából számos novella, regény, melyek sikeressé, híressé tették szerzőjüket. A házasságuk Jankával azonban egyre inkább megromlott. Hogy ennek oka vagy következménye volt, lehetetlen pontosan kideríteni, tény azonban, hogy Móricz beleszeretett egy pesti színésznőbe, Simonyi Máriába. Janka tudomást szerzett viszonyukról, Móricz többször elmenekült hazulról, többek között Miskolcra. Bár testvére, Móricz István özvegye, Nagy Lenke, és sógora, Holics Pál is Miskolcon lakott, 1924-ben, miskolci tartózkodása idején az akkori Korona Szállóban szállt meg, itt vetette sorra a következő sorokat Simonyi Máriának címezve:

 

„Fáj, fáj, fáj.
Ír? egy sort… No… írj.
Miskolc 1924. II. 1.
Korona szálloda”

Bizonyára nem a szállodának, hanem Mária hallgatásának szól következő levelében megfogalmazott indulatos ítélete ideiglenes lakhelyéről: „Maga a buja, a legutolsó buja, s páholyokból szédülve ugranak rá a – a szemek, és tajtékot hánynak a pesti zsidók, engem meg itt esz a fene Miskolcon, egy piszok szálloda redves odvába[!].”

Móricz Virág Apám regénye című, Móricz Zsigmondról szóló életrajzi könyvében így emlékszik vissza erre az időszakra: „Február elsején elutazott Miskolcra azzal, hogy fél évig nem jön haza. El kellett rohannia mind a két nőtől (…) Miskolcon megtervezett egy tragédiába oltott vígjátékot. Arról, hogy az asszony otthagyja-é az urát, ha kitör rajta a szenvedély. Egy óriás szerepet a világ legnagyobbnak érzett, imádott színésznőjének.”

Móricz minden egyes elmenekülése után hazatér a feleségéhez, de minden igyekezetük ellenére sem sikerül újra egymásra találniuk. Janka képtelen megbocsátani a félrelépést, hát még azt, hogy férje titkon továbbra is szerelmes Simonyi Máriába. „Az én legkisebb kedvetlenségem messze hullámzik benne (feleségében – megjegyzés: H. Zs.) És ez így folyik napról napra. Leírni még magam előtt sem merem, hány órám telt el vibrálásban a másik miatt. Elveszett, nem is remélem, hogy valaha látom: és mégis minden percem tele van vele.” – írja Móricz.

A boldogtalan házasokat újra Miskolcra sodorja sorsuk. „És ezt a felesége érezte, tudta. Mégis hagyta magát rábeszélni, hogy elutazzon Miskolcra, Móricz Pistánéhoz, Lenkéhez. Talán az öccse, Holics Pali vitte el, aki szintén Miskolcon lakott, de csöndesebb, nyugodtabb fészeknek ígérkezett a Lenkéé.” – emlékszik vissza Móricz Virág Anyám regénye című könyvében. Sajnos ma már nem tudjuk, pontosan hol lakott Nagy Lenke és hol volt a műhelye (erről bővebben lásd:itt) Annyi azonban bizonyos, hogy fényképész volt és gyönyörű fényképeket készített Jankáról. Móricz Virág írja: „A legszebben abban a bizonyos bécsi kötött kabátkában ül a dívány mélyén, és sejtelmesen, szomorúan néz szembe.” A kép címe: „Janka vár”. Móricz Virág szerint apja egész életében tárcájában hordta ezt a képet.

Móricz naplójából tudjuk, hogy ez a miskolci látogatás ígéretesnek mutatkozott házasságuk megmentésének szempontjából. „25. III. 19.
Ma történt velem a legcsodálatosabb dolog: szerelem támadt bennem a feleségem iránt.
Miskolcon, ugyanabban a kávéházban, ahol tavaly egy másik
őrült, szenvedő, dühöngő szerelmi téboly rázott. Ma, egy jó évvel
később, határozott tiszta szerelemi vágy fogott el a feleségemért,
akinek tegnap készült arcképét kitettem magam elé és néztem.
Milyen megható.
Milyen fájdalmasan és lágyan néz, valami bánat és megtörtség az arcában.”

Néhány nappal hazaérkezésük után Holics Janka öngyilkos lett.

A gyászoló apa utazással próbálja enyhíteni saját és gyermekei fájdalmát. Európa nagyvárosaiban bolyongva szokásához híven naplót vezet, mindent leír, ami történik velük, amit érez. 1925. augusztus 13-án Assisiben jár, lélekben azonban Miskolcra kalandozik.

„Assisi, aug. 13.
A vándor Mekka felé néz
Szép táj, de ha az Avasra felmegyek, a Borsodi róna is van
ilyen szép.
Miért nincs akkor ilyen szép Miskolc?

A naplóbejegyzés további részében Assisi és Miskolc közötti különbségeket boncolgatva a következőket jegyzi fel: „Honnan tudjuk, hogy a mi Miskolcainknak nincs múltja? Az
Avason megtalálták az ötvenezer éves ember nyomait: a szomszédban honfoglalás kori sírmezőket leltek, ezer és tízezer sírokat. Voltam a miskolci múzeumban, ahol szent emberekkel találkoztam; egy nemzet programja lehet, amit ábrándultak el, és nincs pénz a rendelkezésükre, hogy rendesen leporoltathassák a már beraktározott tárgyakat. Mért nincs Miskolcnak, a mi Miskolcunknak podestája (polgármestere – megj.: H. Zs.)  aki a város tapsai között megmentse az emberiség számára a Bükk
csodáit, a barlangi medvét és az ősi emberi nyomokat?” – teszi fel a költői kérdést.

Móricz élete további részében is időközönként ellátogat Miskolcra. 1929. április 4-én itt mutatják be először egyik színdarabját, melynek címe: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. 1931. április 25-én a Nyugat folyóiratot népszerűsítő felolvasóestet tartanak Miskolcon, melyen Simonyi Mária is részt vesz, immár Móricz feleségeként.

Az 1930-as év során a Nyugat folyóirat lapjain megjelent cikkében Móricz Miskolchoz kötődő érzéseiről és kicsit talán mintha önmagáról is vallana. „Én nagyon szeretem Miskolcot. Mindig gyönyörködtet az a pezsgő élet, amely utcáin folyik. Az alföldi nagy városok este kilenckor álomba borulnak, itt szinte fővárosi élet van éjfélig s még tovább. És minden akcióra hajlamos ez a város. A miskolci iparos és kereskedő olyan lendülettel él, hogy gyakoribb az, hogy túlméretezi üzletét s műhelyét, mint az, hogy szűkmarkúan és fösvényen kimaradjon a fejlődésből.

Most éppen kedvetlen a város. A mai szörnyű nehéz gazdasági válság ránehezedik a lelkekre. Sok a munkanélküli (kb. 1800-at tartanak nyilván), de még több az eladósodott s lélekzethez jutni nem tudó egzisztencia.” – írja kissé borús, aggódó sorait. Azonban hozzáteszi pozitív jóslatként megfogalmazott jókívánságait a város felé, ami tanúja volt élete emberi és szakmai epizódjainak:

„Akkora vitalitás van ebben a városban, hogy ha a legcsekélyebb lehetőség nyilik meg a számára, óriási energiák fognak munkába lépni.”

Hogy Móricz jól tájékozott volt a város ügyeit illetően, mi sem bizonyítja jobban, hogy a már ekkor közszájon forgó várospolitikai víziót, a Nagy-Miskolc-tervet is fejtegeti: Most érik a terv, hogy Miskolc egy közigazgatási testté váljék a vele ma már teljesen összeépült Diósgyőrrel és Hejőcsabával. Így a kb. négy kilométer hosszú város nyugatra öt kilométerrel, keletre s délre három kilométerrel nőne. Pompás, tizenkét kilométeres város állana elő s a lakossága is valami 25.000-rel gyarapodna. Ma Miskolcnak kb. 60,000 lakosa van. Így lenne egy 85-90,000 lakosú város.

Szintén ebben a publicisztikában hangzik el a mára sokak által hangoztatott mondat, miszerint: “Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város”.

Azt már az olvasókra bízzuk, hogy ezzel a mondattal, a jövőben rejlő lehetőségekkel sikerült-e valamit kezdeni az eltelt majd’ 90 évben.

Írta: Hangácsi Zsuzsanna