Rácz György bőkezű hagyatéka

Emlékszünk még a jogász Bizony Ákosra, akit annak idején még a miniszterelnök sem tudott elpáholni a választáson? Vagy a misztikumoktól sem mentes Bató-családra, ahol a családfőn, Istvánon keresztül egy tragédiákkal teli életutat ismerhettünk meg? Kit Miskolc adhatott sorozatunk ezennel visszatér, bemutatva egy olyan férfit, akinek végakarata nagy port kavart akkoriban, hagyatékának egy bizonyos része pedig ma is része a városképnek.

Tegye fel a kezét, aki hallott már korábban Rácz Györgyről, városunk egyik elismert polgáráról! Kevesen vagyunk? Nos, nem csodálom, hiszen ő is azon elfeledett nagyjaink egyike, aki kevésbé van jelen a köztudatban, holott tevékenységével, majd mai szemmel olvasva hihetetlennek tűnő végrendeletével igazán megérdemelné, hogy a képzeletbeli felső polcra kerüljön Soltész Nagy Kálmán, Herman Ottó vagy éppen Szemere Bertalan mellé.  Bár a fairplay jegyében mindenképp említsük meg, hogy az Avas belvárosi lábánál utcát neveztek el róla, ami nem is írható a véletlenek számlájára. Hogy miért? Alább ez is kiderül.

Hősünk 1857-ben született egy tehetős miskolci család sarjaként. Elemi iskoláit és a gimnáziumot itt végezte, majd Budapesten folytatta tanulmányait, ahol előbb gyógyszerészi diplomát, majd kémiából doktori címet szerzett. Három évvel később, 1882-ben tért haza Miskolcra, mikor megvette Csáthy Szabó István Korona Gyógyszertárát, és ha már ott volt, elvette leányát, Ilonát is, akit 1884-ben jegyzett el. Az ifjú pár magánéletéről, valamint Rácz György apósával való kapcsolatáról nem sok forrással rendelkezünk, azonban a gyógyszerészről megemlékező nekrológ ad némi támpontot:

„Ifju korában szive vonzalma is olyan család körébe vonzotta, ahol az igazi polgári erények képezték az éltető, a mozgató erőt. Vágyai, ideáljai, a legboldogabb formában mentek teljesedésbe, Csáthy Szabó Ilonával, Csáthy Szabó István dr. leányával kötött házasságában. Ám a kegyetlen sors rövidre szabta ezt a boldogságát; 10 évi házasélet után megözvegyült. De rajongással beszélt mindig életének e boldog szakaszáról s imádásig szeretett boldog hitveséről, kinek emlékét nagy szeretettel őrizte meg mindvégig”.

E leírás alapján feltételezhetjük, hogy Rácz Györgyék nem érdekházasságot kötöttek, döntésükben sokkal inkább a szerelem játszotta a főszerepet, így apósa sem neheztelhetett rá emiatt. Sajnálatos tény azonban, hogy ezen évtizedes frigy alatt nem részesülhettek a gyermekáldás boldogságában.

Felesége korai halálát követően végig agglegényként élte az életét, aki beletemetkezett a munkába. 1896-ban eladta patikáját, hogy üzletemberként tevékenykedjen, és közel sem mondhatjuk azt, hogy elherdálta volna a családi vagyont. Egy 1898-ban közzétett adózási listán Rácz előkelő helyet foglalt el, egymaga több adót fizetett, mint az evangélikus és református egyház vagy éppen a minorita rendház.

Üzleti tevékenysége mellett ─ apósával együtt ─ aktív közéleti személyisége lett városunknak. Színházkedvelők lévén 1902-ben Csáthy Szabó István elnöke, míg Rácz György igazgatósági tagja lett a „Miskolczi Színházrészvénytársaságnak”, olyan jól csengő nevek társaságában, mint Bizony Ákos (akiről egy korábbi cikkben már megemlékeztünk), dr. Tarnay Gyula alispán, Szombathy László városi főszámvevő, Soltész Nagy Albert (Soltész Nagy Kálmán testvére) vagy éppen a későbbi vármegyei főispán, Lichtenstein László. Mindemellett a Borsod-Miskolczi Hitelintézet és a Borsod-Miskolci Orvos Gyógyszerész Egyesület igazgatósági tagja volt, de a városi törvényhatóság (mai közgyűlés) tagjaként is tevékenyen részt vett a város építésében. A köz érdekében végzett munkájáért 1918. március 8-án udvari tanácsossá is kinevezték. A városi ügyek mellett tevékeny szerepet vállalt a református egyház előmenetelében is, eleinte, mint presbiter, majd az egyház főgondnoka. Ráczról azt tartották, hogy

„magánélete, melyet mindig a munkában töltött, maga a puritán egyszerűség volt, s életmódjából senki sem következtetett volna nagy vagyonára. Ha nem tartott volna a félremagyarázástól s az illetéktelen igényektől, már életében sok mindent megvalósíthatott volna abból, amit holta utánra rendelt el vagyonából”.

A sokak által elismert mágnás 1922 áprilisában hunyt el, ezt követően látott napvilágot terjedelmes végakarata, amit általános megdöbbenéssel fogadott a város. Mivel az megjelent nyomtatásban is, így minden érdeklődő elolvashatta, hogy a tekintélyes hagyatékkal rendelkező Rácz vagyona nagy részét a református egyházra és a városra hagyta. Előbbire hagyta a Deszkatemető azon részét, amelyen ma a Rácz-dinasztia síremléke található, így elmondható, hogy a gyógyszerész és családja „hazai földben” nyugszik. Az egyház emellett különböző ingatlanokat kapott, valamint egy jelentősebb összeget az Avasi templom felújítására, illetve Rácz meghagyta egy százezer forintos alapítvány létrehozását, melynek kamataiból a református püspök fizetését kellett, hogy fedezzék.

A város örökölt két olyan épületet, amelyet ma is láthatunk, ha sétálunk a Széchenyi utcán. A Royal köznél látható két, összeépült bérház jövedelméből azonban a város halálukig meghatározott összegű évjáradékot volt köteles fizetni Rácz hűséges házvezetőnőjének és szakácsnőjének, megboldogult testvére „házi asszonyának”, Bulyovszky Gusztáv nyugalmazott főügyésznek, valamint Liskay Józsefnek, akit Rácz végakaratában a református egyház „buzgó és hűséges szolgájaként” aposztrofál.

A végrendelet a város építészettörténetének szempontjából kuriózumnak számító pontja volt, hogy a város a rá hagyott összeg egy részéből „építtessen az Avas-tetőre egy, a nevemet (Rácz Györgyét – a szerk.) viselő tornyot”, amelyben kávézó is helyet kap és tűzoltói megfigyelési célokra is alkalmas. Mivel a miskolciak kedvelt kirándulóhelye – a rengeteg elkészült terv ellenére – 1906 óta nem rendelkezett kilátóval, így Rácz ezen rendelkezését kitörő örömmel fogadta a város lakossága. Azonban ennek megvalósulására még több mint egy évtizedet kellett várnia a miskolciaknak.

Meglepő lehet azonban, hogy végrendeletéből kimaradt a rokonság. Ennek okai nem ismertek, de a végakarat szövegét áttekintve az teljes átgondoltságról árulkodik, így az egykori gyógyszerésznek minden oka meglehetett arra, hogy ezt a döntést hozta meg. Ennek ellenére a Rácz Györggyel rokonságban álló Kiss és Fülemile család a végrendelet érvénytelenítésére irányuló pert kezdeményezett az okiratban felsorolt 45 intézmény, egyesület és magányszemély ellen, ebből pedig évekig tartó bírósági huzavona lett. Az eredményt sejthetjük annak fényében, hogy a két családdal szemben többek között a város és a református egyház állt. Végül 1927-ben mondták ki a végrendelet érvényességét, ezzel pedig mind a református egyház, mind a város hozzájuthatott a nekik szánt örökséghez, így Bató István után egy újabb embert ismerhettünk meg, aki halála után a város és az egyház javait bőségesen gazdagította.