Egy hajszálon múlt, hogy Miskolcnak saját Halászbástyája legyen

A blog rendszeres olvasói lassan már megszokhatták, hogy időről időre előveszünk olyan terveket amolyan “mi lett volna, ha” alapon, amelyek végül a különböző korok városfejlesztési elképzeléseinek tervasztalán maradtak. Ebben a tervezősdiben kifejezetten erős volt a 1920-as évek második fele, amikor a város történetének egyik legnagyobb hitelét vette fel az ún. Speyer-kölcsön formájában, így a pénzmag megvolt a városkép alakítására, ami kifejezetten fontos volt a trianoni döntés által megrajzolt új országhatárok által megváltozott geopolitikai helyzetű Miskolcon.

Így az 1920-as évek miskolci elöljáróinak egyik kitartó terve volt az is, hogy egy grandiózus emlékmű formájában állítsanak emléket az első világháború hőseinek. Ennek elsődleges helyszíneként a Városház teret jelölte ki a város, a tervek elkészítésére több szobrászművészt is felkért, akik akár obeliszkben, szoborban vagy szoborcsoportban is gondolkodhattak. A hősök emlékműveként közszájon forgó alkotást azonban Gárdos Aladár más helyszínre álmodta meg, erről pedig egy másik szomorú apropó kapcsán értesülünk. Gárdos tervezte ugyanis azt az emlékművet, amely ma is megtalálható a Szent Anna téren, mementóként rámutatva a város történetének legnagyobb természeti katasztrófájára, a „nagy árvízre”, ami 1878. augusztus 31-ének éjjelén tört rá a városra.

Gárdos Aladárt kérte fel a város arra, hogy az árvíz 50. évfordulója alkalmából készítsen egy olyan alkotást, ahol a katasztrófa áldozataira emlékezhetnek ezentúl. Az emlékmű felavatásának másnapján készült interjúban egy egészen érdekes elképzelést vázolt fel a szobrász a hősök emlékműve kapcsán. Át is adom neki a szót: „A Hősök emlékművének elhelyezése az Avas oldalán igazán grandiózus elgondolás és olyan feladat, amelyre minden művész szíves örömmel vállalkozik. Én már szinte magam előtt látom az egészet minden részletével együtt. Számtalan skiccet készítettem és behatóan foglalkoztam a feladattal.

Ez az idea Hodobay Sándor dr. polgármesteré. Nagyon szépen és megkapóan lehet megoldani. A bástyaszerű kiképzés természetesen maga után vonja a szép és tágas terraszok megteremtését is. Ez a bástyázás s terraszozás nyomban a hegy lábánál kezdődik. Feljebb menve a hegy oldalában messziről láthatóan helyezzük el a Hősök emlékét. Egyáltalán nem sablonosan, mint ahogy más városokban van, egy térség közepére állítva. Az elgondolás szerint egy félig reliefszerű szoborcsoportról van szó, amelynek megkapó keretet kölcsönözne részben a szoborcsoport köré épített kriptaszerű homlokzat és az ezt környező zöld hegyoldal. Ez a keret nagyon hasonlatos volna Bartholomet francia szobrászművész alkotásához, amely a párisi Pére Lachaise temetőben grandiózusan szimbolizálja a halottak emlékét. Maga a hősi emlékmű egy sebesült katonát ábrázol, aki egy ferde síkon végső vonaglásaiban előredől a földön. Fölötte a kriptabejárat mennyezetének mélyéről egy kitárt szárnyu angyal röpül, egyik kezében babérkoszorút nyujt a haldokló fölé, a másik hátrafeszített kezében pedig egy kivont kardot tart. Az előtérben a baloldalról egy fiatal katona nyul be a kilibbenő zászló után és szövetét ajkához szorítja. Jobboldalt pedig egy magyar anya tartja a magasba gyermekét. (…) Az emlékműhöz kétoldalt széles lépcsőzet visz fel. És hogy az egész emlékmű harmonikus legyen, jobboldalt egy paralell építkezést kell folytatnunk, amely egy oszloposan kiképzett pihenő lenne. A bástyázás és a terraszozás, valamint az emlékműkripta építése éppúgy, mint maga a pihenő, betonból készülne, az emlékmű pedig színes rusicai márványból. A platókon és a terraszokon szökőkutat szeretnénk elhelyezni.” – vázolta fel pontról pontra az elképzeléseit a szobrászművész. Sajnos a Gárdos által készített skiccek, tervek, makettek mind megsemmisültek, így azokat nem áll módomban bemutatni, bár így is elég részletes a valóban grandiózus emlékmű leírása.

Ha eddig nyomon követték az Avasra tervezett, végül meg nem valósult fejlesztéseket, akkor szinte már kitalálhatják Gárdos Aladár tervének utóéletét. Az ötleten évekig vitatkoztak a miskolci szakértők, hivatalok, akik végül kiírtak egy tervpályázatot, hogy az ötletbörzéből kiválasszák az igazit. Ekkor merült fel a városépítészet azon gondolata is, hogy egy új, nagyvárosi tér kerüljön kiépítésre, melynek helyszíneként a Pece-patak, Postapalota, minorita templom, Földes Ferenc Gimnázium és a mai Berzeviczy Gergely Szakközépiskola közti területet jelölték ki. Fekete Bertalan polgármester – mivel a Postapalota felépítése után szerződés is kötelezte a várost, hogy az épülettel szemben álló, részben már kisajátított házakat felszámolja – 1939-ben utasítást adott a téren álló egykori házak lebontására. Némi parkosítást is végrehajtottak, a helyi sajtó pedig lelkesen számolt be arról, hogy immár nincs akadálya az emlékmű felállításának. A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap ezt írta 1939. október 26-án megjelent számában: „Szerencsésen úgy alakult a helyzet, hogy itt aránylagosan kevés áldozattal meg lehet teremteni Miskolc legszebb terét, a »Hősök terét«, amelyen majd felállítják a hősök emlékművét”. Azonban – sorstársaihoz hasonlóan – a háború itt is közbeszólt, így a Hősök terén sosem állították fel a Hősök emlékművét, míg az Avason a „halászbástya” helyett csak a Halásztanya nevű vendéglő valósult meg. Az is jóval később.