A láthatatlan kilátóktól a „Rácz-toronyig”

S ez nem minden. A Rákóczy-

Torony, az se késik…

Nem adok egy évet neki

Kész lesz. A kis késit!

Tetejébe tűzjelző lesz,

Az aljában kocsma,

Mert az ember, ha idejön,

Csak nem lehet korcs ma.

(…)

És ez se minden. Lesz sikló is,

Hogy az öregebbek,

Ezen jőjjenek, ha másképp

Már fel nem jöhetnek.

A sikló két állomásán

Korcsma lesz majd szintén…

Nem lesz annak senki olyan

Törzsvendége, mint én.

Sassy Csaba: Az Avas jövője (részlet)

Túlzás nélkül állítható, hogy ma már nem lenne teljes a belváros képe az Avasi kilátó nélkül, és sokan talán meglepődnek, de ez 120-130 évvel ezelőtt is így volt, amikor az Avast még a város kedvelt pihenőhelyenének, turisztikai centrumának tekintette a városi polgárság és azok előljárói egyaránt (ehhez azonban gyorsan tegyük hozzá, hogy ekkor még nem volt városunk része a ma turistafrekventált területnek tekinthető Miskolctapolca, Lillafüred vagy épp Diósgyőr). Ahogy a kilátó emelkedik ki a dombtetőről, úgy lett hamarosan kiemelt igénye a várospolitikának az Avas ügye, a századforduló újságírói a lakosság szőcsöveiként egyre hangosabban kiáltottak egy kilátóért. Ám ahogyan manapság, úgy jópár évtizeddel ezelőtt sem őröltek gyorsabban azok a bizonyos malmok, ennek ellenére a jelenlegi kilátónak két elődje is volt, míg sokkal több csak a tervasztalig jutott el. Az alábbi írás egy három évvel ezelőtt  (jelen sorok írójának “tollából”) született tanulmány átdolgozott változata, terjedelméért és annak a szokásosnál kissé „tudományosabb” nyelvezetéért előre is elnézést kérek.

A fent idézett, csaknem száz esztendeje íródott Sassy-vers két kiragadott versszaka bemutatja azt a kontrasztot, amely azóta is jellemzi a dombbal kapcsolatos városrendezési terveket. Míg egyes elképzelések, példának okáért a sokak által vágyott sikló tervei csak papíron léteznek a mai napig is, addig a kilátóból – még ha azokból az elsőt eleve ideiglenesnek szánták – már három is épült. A ma is látható, 1963-ban átadott kilátó, annak kontúrja a város egyik legmarkánsabb szimbóluma. Elődjének az átadása, majd az elmúlása is emlékezetesre sikerült. Gyorsan hozzá is tenném: ellentétes előjellel. Az 1934-ben átadott kilátót megelőző mintegy 28 év a tervezés időszaka volt.

 

Kilátók a tervasztalon

„Az oda vezető lépcsőt, mely már eddig is valóságos Golgota út volt a magasba, nemcsak nem cserélték fel rendes, jól járható lépcsővel, mely az Albori útig vezetett volna a Palóczy-síremléktől, hanem azt a másfél lépésnyi macskakövekből összetákolt, Wölk nevét megörökítő, lépcsőnek csúfolt feljárót akkor is csak félig-meddig javítják ki, mikor negyedrészét a záporeső elmosta (…) az ülőhelyek egy részét elvitték, ellopták, a falépcsők, melyek az Albori úttól a Szinay-féle pinczesor felé vezetnek lesüppedtek, inognak, az évekkel ezelőtt alkalmazott korlátoknak se híre, se nyoma, a Dudovits-féle mulatóhoz vezető út hepehupás, az oldalakon alkalmazott deszkázat elkorhadt, a fák nyesetlenek”.

Miskolc ábrázolása 1853-ban a Rohn-féle metszeten. Balra az Avas (Forrás: HOM történeti tár)

Ilyen és ehhez hasonló állapotok fogadták azokat, akik a századforduló környékén felsétáltak az Avasra. A panaszos hangú cikkek mindennaposak voltak a helyi lapokban, így a képviselő-testület lassan engedett a médiahadjáratnak, és a Borsodi Bükk Egylet hatáskörébe utalta az Avas rendezésének ügyét. Az egylet ígéretéhez híven kidolgozott egy 5 fő pontból álló rendezési tervet, amelyet a városi képviselőtestület elé tárt. A tervezet megalkotói ekkor még nem tudták, hogy programjuk több évtizeden át alapja lesz az Avas fejlesztésének, hiszen azok csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem valósultak meg, mégis időről időre leporolták őket:

1. nagyobb területű közparkokat kell létrehozni, ennek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy a város magánkézben lévő telkeket vásároljon fel;
2. A jobb rálátás miatt el kell bontani az avasi templom alatti viskósort;
3. Rákóczi emlékére egy kilátótorony építése a Horváth-tetőn;
4. esztétikai, valamint higiéniai szempontok miatt meg kell szüntetni az avasi temetőt;
5. javítani kell a közbiztonságot azzal, hogy egy helyett három rendőr járőrözzön rendszeresen az Avason.

Az egylet a munkálatok elvégzésére 20.000 koronát várt a városi költségvetésből, míg a fennmaradó költségeket adományokból tervezték fedezni. Mivel azonban az adományok nem igazán csordogáltak, így kisebb ráncfelvarrások mellett a századforduló első évei sem hozták meg a megváltást az Avasra, a nagyszabású tervek még egy jó ideig csupán papíron léteztek.

 

 

A hevenyészett, szalmaláng Rákóczi-torony

Ez alól némi kivételt képezhet az a tiszavirág-életű fatorony, amit 1906-ban, valóban Rákóczi hamvainak hazahozatala alkalmából emeltek a hegytetőn. Az Avas első kilátója azonban csak néhány hónapig állt, annak ellenére, hogy egy későbbi képeslapon is feltűnik az alkotás. Ez az eredetihez kísértetiesen hasonlító kilátó azonban – mint utóbb Dobrossy István tanulmányából kiderül – egy Avas-fejlesztési terv részeként lett rámontírozva a képeslapra, amely olyan jól sikerült, hogy sokakat félrevezetett, akik Miskolc első kilátójának történetét kutatták.

Az alkotást pár hónap után el is bontották, mert már akkor is rozoga volt, amikor megépült.

„Hevenyészett szalmaláng alkotás volt és röviddel az ünnepségek után lebontották az egész épületet. Ezt a hatósági rendelkezést azonban nem bírta el a miskolci polgári önérzet és már akkor elhatározták, hogy a Rákóczi-torony helyére maradandó igazi tornyot építenek.” – számolt be róla az Ellenzék című napilap.

A kilátó megépítésére szánt költséget eleinte – az eddig sem túl hatékony módi szerint – közadakozásból kívánták előteremteni azzal a nem elhanyagolható PR fogással, hogy a legalább 200 koronát adományozók névsorát a leendő kilátó falán elhelyezett emléktáblára felvésve őrzik meg az utókor számára. Azonban a kilátó még mindig csak elképzelés maradt, ám annak kinézete, funkciója már körvonalazódott: „A torony, vagy kilátó, szóval az emlékmű tervezőjének három nagy kérdéssel kell majd számolnia. Legelsősorban összhangba kell hozni az egész emelendő művet magával az Avassal s a közvetlen környezettel, tehát a várossal is, mert ennek ezektől elütni nem szabad. Az Avas teteje szelíden hajló, lapos. Arra nagyon magas, karcsú s tagjaiban könnyű művet emelni nem lehet, mert az ott elvész és nem adna művészileg kiképzett bevégződést a hegynek. Ilyen karcsú és égbe törő tornyot a különlegesen magas és csúcsosabb végződésű hegyekbe lehet alkalmazni, ahol a befejezésnek nem laposnak, de a hegy karakteréből kifolyólag magasnak és karcsúnak kell lennie, vagyis mintegy folytatása a hegynek.” – írja a Miskolczi Napló 1908. augusztus 13-i száma.

Az Avas számára az 1909-től kezdődő korszak jelenti a megújulás időszakát, annak ellenére, hogy ekkor sem maradtunk meg nem valósult tervek nélkül. Ekkor ugyanis az Erzsébet-fürdő ügyvezető igazgatója, Túry József vette át az Avasrendező Bizottság elnöki székét, aki az elkövetkezendő esztendőkben nem csak beszélt az Avasról, hanem tett is érte. Az ő indítványának és meggyőzőkészségének hatására kezdődött meg a vízvezeték és tározó építése az Avason, majd 1909-ben előbb a gáz-, három évvel később a villanyvilágítás átadását ünnepelték Miskolc polgárai. Túry hathatós segítségével több telket is kisajátított a város, így elindult a domb esztétikus parkosítása is. Tevékenysége akkora népszerűségnek örvendett a városban, hogy tiszteletére 1911 júliusában bankettet is rendeztek. A már sokat emlegetett Sassy Csaba, az Ellenzék felelős szerkesztője ez alkalomból humoros versében üdvözölte Túryt, amelyből álljon itt egy részlet:

„Tisztelt Avas! Ön újabban

Igenhogy nagyúri,

A mióta kiváltképpen

Kultiválja Túry.

Szúrja, vágja, lehasítja,

Feltölti, lehordja…

Úgy, hogy recseg-ropog Önben

Mind, mindahány borda.

S az operáció után,

Már is olyan szép lett,

Hogy maga is elpirult, ha

A tükörbe nézett.

(…)

De jött Túry! Egyet gondolt

S kettő lett belőle.

És azóta, de sok jó hírt

Halottunk felőle.

Először az Avas fejét

Jól megborotválta…

Az üstökét lenyíratta…

Sőt megondulálta.

És itt, ahol soha-soha

Nem ismerték Plátót

Csinált sok, nagy formás, csinos

Közkedvelt szép platót.”

Túrynak azonban nem szállt a fejébe a dicsőség, elképzeléseinek megvalósítását továbbra is folytatta. Így 1913 végére eltűnt a viskósor az avasi templom elől, kialakítva ezzel az Avas északi lábának mai arcát. Tervei között szerepelt még a temető megszüntetése, ezzel a szánkó- és siklópálya zavartalan kialakítása, azonban itt már komoly falakba ütközött, ahogy a kilátótorony ügyével sem tudott megbirkózni.

Lux Kálmán és Hajós Alfréd tervei

Pedig az 1910-es évek közepén nem kisebb nevek szálltak versenybe a kilátó megtervezéséért, mint Lux Kálmán vagy éppen Hajós Alfréd. A lillafüredi Palotaszálló későbbi tervezője Nagy Ferenc polgármester meghívásából érkezett a városba. Lux Kálmán, „akit a miskolczi ref. egyház az avasi templom restaurálási terveinek elkészítésével bízott meg, bemutatta az értekezletnek az általa tervezett avasi kilátótorony vázlatát, amely összhangban a templommal és a toronnyal, páratlan művészi alkotást kelt. Lux Kálmán tervezete rendkívül szép megoldásban biztosítja az avasi kilátótorony külső hatását és emellett az építkezés célszerűségére is nagy gondot fordít. Remélhető, hogy az avasi templom és a kilátótorony építkezése mielőbb kezdetét veszi és városunk újabb monumentális és művészi építkezéssel lesz gazdagabb”.

Ezzel egy időben a Borsodi Bükk Egylet sem tétlenkedett, aki Hajós Alfréd tervezőirodáját kérte fel a Rákóczi Ferenc emlékének továbbra is adózni kívánó kilátó megtervezésére. Magyarország első olimpiai bajnoka építészként sem volt ismeretlen a miskolci közönség számára, hiszen az ő tervei nyomán készült el 1911-ben előbb a Weidlich- majd 1913-ban a Hitelintézeti palota a városban, később az ő tervei alapján építették át 1926-ban a Népkerti Vigadót, illetve készült el 1927-ben a selyemréti strandfürdő (akkori nevén villanytelepi strand) is. „Tekintve, hogy a Borsodi Bükk Egylet ekkor már a saját kezdeményezéséből megindított egy mozgalmat a Rákóczi-torony építése iránt és fillérekből mintegy tízezer koronát gyűjtött össze, dr. Nagy Ferenc a Borsodi Bükk Egyletet bízta meg a tervek elkészítésével. Az egylet ezen megbízatásának eleget tett és Túry József, az egylet ügyvezető alelnöke tegnap a polgármesternek bemutatta a részletes terveket, amelyeket Hajós Alfréd és Villányi János budapesti műépítészek készítettek.

Az egyik terv kisebb méretekben tervezi a tornyot, míg a másik egy gyönyörű hatalmas műemlék hatását kelti. Ez a második terv, amelynek kivitele feltétlen ajánlható és kívánatos, egyik legszebb leggyönyörűbb látványossága lenne Miskolc városának.” – számol be a tervekről a Miskolci Napló 1914. április 17-i száma. Abban is segít nekünk valamicskét a cikk, hogy magunk elé képzeljük a Hajós-féle kilátót:

„Az Avas hegy legmagasabb pontjára van tervezve a torony, széles bástyaszerű aláépítménnyel. Az első emeleten óriási terrasz, kilátással a városra, a második emeleten kávéház és vendéglő helyiség, nyitott verandával, a harmadik emeleten tűzoltó megfigyelő állomás van elhelyezve, a tetején pedig nyitott erkély. Ennek a tervnek a kivitele 90.000 koronába kerül.”

Hajós terve tehát nem csak szépészeti szempontokat szolgált volna, hanem tűzbiztonsági érdekeket is egyben, hiszen az addig tűzfigyelő helyként szolgáló toronyból (ami ma is látható a Nemzeti Színház épületének tetején) a házak takarása miatt nem lehetett belátni az egész várost. Ezek alapján talán nem is annyira a véletlen műve, hogy pont az avasi lakótelepen neveztek el róla utcát.

Hogy végül a két világhírű építész közül melyikre voksolt volna a város, azt már sohasem tudjuk meg, hiszen mindkettőjük tervét keresztülhúzta egy várostáblán jóval túlmutató, globális probléma: az első világégés gyötrelmei.

 

A „Rácz-torony” és a Miskolci Hét

Hogy a kilátó megépítésének gondolata az első világháborút követően újból felmerült, egy Rácz György nevű miskolci mágnásnak köszönhető, aki 1918-ban kelt végrendeletének 48. kitételében vagyonának egy részét a református egyházra, egy részét pedig a városra hagyta azzal a feltétellel, hogy azt fordítsák egy, a nevét viselő torony felállítására, amely mindamellett, hogy tűzoltói megfigyelési célokat is szolgál, földszintje legyen alkalmas egy kávéház létesítésére. 3 évvel később a Reggeli Hírlap újságírója szintén leporolta a Rákóczi-torony ügyét, kiemelve joggal, hogy már „egész irodalma” van Miskolcon a torony építésének, majd újból elővette a Hajós-féle tervet, némi változtatásokkal. „Eszerint a terv szerint a Rákóczi-torony földszintjén vendéglő és cukrászdahelyiség lett volna. Az első emeleten a Borsodi Bükk Egylet múzeumát helyeznék el, míg a torony második emeletén, illetve a tetején állana a tűzoltóőrtorony, körülfutó kilátó erkélyekkel. (…) Aztán jött a háború és a városnak kisebb gondja is nagyobb volt, hogysem hosszabban foglalkozzék a kérdéssel.”

Az 1920-as években valóban a trianoni országvesztéssel járó sokkhatás, Miskolc geopolitikai helyzetének megváltozása határozta meg a város életét. Kassa elcsatolásával Miskolc régióközponti szerephez jutott, amelynek a különböző beruházások megvalósításával igyekezett megfelelni, mindemellett a város turisztikai fellendítésére is komoly hangsúlyt fektettek. Így Miskolctapolca és Lillafüred mellett az 1920-as évek végén újfent az Avasra irányult az elöljárók tekintete, mint a város szívében fekvő idegenforgalmi látványosságra, amit természetesen nem lehetett elképzelni egy kilátó építése nélkül. „Itt az ideje tehát, hogy Miskolc városa is megragadja azt az alkalmat, hogy a szívéből kiemelkedő Avast kiépítse, kihasználja fekvésének szépségét. Városfejlesztési, valamint kulturális szempontból is rendkívül nagy jelentőséggel bírna ennek a kilátótoronynak a felépítése.” – írja a Reggeli Hírlap 1927. június 23-i száma.

„Az Avas, mint Miskolc tűzrendészeti őrhelye, mint idegenforgalmi tényező, és mint klimatikus nyaralóhely, első helyen jöhet számításba. […] Az Avas-rendezés Miskolcból Stuttgartot csinál”.  – fogalmazott az Avas-rendező Bizottság 1928-ban, bizonyítva, hogy a tervek szerint a torony tűzoltói megfigyelési célokat is ellátna.

Ám az építkezés sokáig – nagyrészt – anyagi okok miatt nem indult el. Miskolc azonban mindenképp bizonyítani akarta, hogy „a trianoni határokon belül, s a fővároson kívül a legnagyobb fejlődési lehetőséggel rendelkező város”, így az első Miskolci Hét rendezvénysorozat (1934. augusztus 5-12.) keretein belül avatták fel a város első igazi kilátóját, ami 26 méter magas, székely fazsindelyezésű torony volt. Bár a fazsindelyes toronycsúcsra egy hatalmas „M” betűt terveztek, az azonban nagy valószínűség szerint nem valósult meg.

Bár a kilátónak nem volt névadó ceremóniája, az – elődjéhez hasonlóan – Rákóczi-kilátóként élt a köztudatban (erről a korabeli turisztikai kiadványok és képeslapok tanúskodnak), hivatalosan azonban Rácz György-toronyként nevezték. A legendás vagyonnal rendelkező névadó végakaratában ugyanis úgy rendelkezett 1918-ban, hogy pénzügyi hagyatékának döntő többségének fele a református egyházat, másik fele a várost illeti meg. Ez utóbbiból „a város építtessen (…) az Avas-tetőre egy a nevemet viselő tornyot, mely tűzoltói megfigyelési célokra is használható legyen.” Bár Rácz végrendeletének elkészülte és a kilátó átadása között 16 év telt el, egy 1937-es bérleti szerződés tanúsága szerint (melynek tárgya a kilátó földszintjén található üzlethelyiség bérbeadása volt) hivatalosan tényleg a város egykori mágnásának nevét viselte az épület.

A kilátó tervezője az a Szeghalmy Bálint volt, akinek nevéhez fűződik a miskolci Deszkatemplom is. A helyi sajtó a rendezvénysorozat egyik legnagyobb szenzációjának titulálta a frissen elkészült látványosságot: „A város felett méltóságteljesen kiemelkedő székely őrtorony, amelyik messze beviláglik az éjszakába, jelenti a Miskolcra érkező idegennek, hogy ez a város élni akar, alkotni tud és van olyan mutogatnivalója, amiért érdemes volt ezt a büszke tornyot megépíteni… A városban megforduló vendégeket mágikus erővel vonzza az Avasra a zöld zsindelyes fatorony és azok, akik vesznek maguknak annyi fáradtságot, hogy megmásszák Miskolc országos hírű hegységét.”

Hogy jutott eszetekbe ide építeni ezt a szörnyeteget?

Érdekesség, hogy a „székely stílusú” építmény nem nyerte el elsőre a lakosság tetszését, sőt a szakma sem volt vele kibékülve, azt tájidegennek tartották. Lux Kálmán, a Palotaszálló építésze egyenesen így fogalmazott:

Hogy jutott eszetekbe ide építeni ezt a szörnyeteget? 

Bár valószínű, hogy Lux kirohanásában némiképp a féltékenység és a düh egyvelege is szerepet játszott, hiszen amíg Lux tervei csak papíron maradtak meg, addig Szeghalmy elképzelése pár hónap alatt megvalósult.

Hogy idővel megbékéltek volna-e a kilátóval, azt már sosem tudjuk meg: 1942 novemberében még kijavítható tűzkárt szenvedett, 1956 decemberében végleg leégett. Sokáig legendaként emlegették, hogy a kilátó vesztét egy szovjet tank eltévedt lövése okozta, azonban erre kézzelfogható bizonyíték nem állt rendelkezésre. Egészen 2018 októberéig. Ekkor ugyanis az Urbex Hungary csapata egy olyan személlyel készített interjút, aki testközelből élte át az 1956-os eseményeket. Karabinszky Tibor 12 éves volt, amikor a Széchenyi utca 40. szám alatti lakásuk konyhájában mit sem sejtve játszott kisvasútjával. Ekkor érkezett meg a tank, majd következett az első, a második és a harmadik lövés. A Karabinszky-család ablakukból kinézve ekkor vette észre a lángoló kilátót. Mint utólag kiderült, a szovjetek tévedésből tüzeltek, hiszen azt az információt kapták, hogy valaki tüzet nyitott a Széchenyi utcai épületből. Ebben a zűrzavarban találhatták el a kilátót is. Karabinszky elbeszélését levéltári dokumentumok is igazolják. Kis József, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fióklevéltárának igazgatója a témával kapcsolatban elmondta, hogy az „eltévedt lövedék” még fedősztori is lehetett, hiszen a szovjet megtorlás bevett gyakorlata volt a magasabban fekvő épületeket kilövése, ezzel a lakosság megfélemlítése. Az égő kilátó látványától elborzadt lakosság azonban egy másik verziót olvashatott az esetről a korabeli sajtóban. Az ekkor már újra szovjet ellenőrzés alatt álló helyi lap ugyanis azt terjesztette, hogy fegyveres nemzetőrök szándékosan gyújtották fel a kilátót.

Bárhogy is történt, a nagyrészt fából és deszkából készült, sokak által gyűlölt torony így hamar a tűz martalékává vált. Meglétére sokáig csupán csak a vasbetonból készült csigalépcsőjének torzója emlékeztetett.