Miskolcon az elmúlt száz évben rengeteg olyan változás ment végbe, amely nagyban formálta azt a városképet, amit ma ismerünk. Bár sok esetben tudatos, “városépítő” beruházások alakították pátriánkat, azok nem minden esetben voltak mentesek a külső behatásoktól. Egy olyan városban (és országban), amely az elmúlt évszázadban átélt két világháborút, majd 45 évnyi szocializmust, nehezen lehet ezen elcsodálkozni. Ezeknek a változásoknak estek áldozatul az alább felsorolt épületek is. Igyekeztünk olyanokat kiválogatni, amelyek valamilyen jellemzőjük okán akár kultikus létesítményei is lehettek volna a városnak abban az esetben, ha ezek a bizonyos külső behatások nem okozzák pusztulásukat.

A Rákóczi-torony

A ma is látható Avasi kilátónak két elődje is volt, amiket hosszabb-rövidebb ideig láthattak a miskolci polgárok. Bár a kilátó építésének gondolata már 1901-ben felmerült a Borsodi Bükk Egylet jóvoltából, annak tényleges megvalósítására még várni kellett. Ennek apropóját II. Rákóczi Ferenc (és bujdosó társai) hamvainak hazahozatala szolgáltatta 1906-ban. Mivel a miskolci elöljárók elég későn tudták meg, hogy a város megállója lesz a Rákóczi-menetnek, így az ennek emléket állító kilátó elkészülésére is rövid idő állt rendelkezésre. Az első tornyot egy ácsmester hozta össze négy segédjével mindössze két-három hét alatt, amolyan fapados verzióként. A célnak persze megfelelt, a korabeli sajtóból tudjuk, hogy több száz mécsessel kivilágították, “káprázatos tűzijátékot tartottak” ott a menet tiszteletére. A 12 méter magas, tetején lőrésszerű kiképzéssel rendelkező tornyot pár hónap után el is bontották, mert már akkor rozoga volt, amikor megépült.

Az avasi kilátók “evolúciója”. Balra a tiszavirág életű 1906-os torony, középen a 28 évvel később épült utódja, jobbra a ma is látható, 1963-ban átadott TV-torony.

Ezt követően majd’ 30 évnyi “kalapozás” következett, hiszen a városvezetés részéről megfogalmazódott az igény, hogy az Avast vonzóbb célponttá tegye az idegenforgalom számára és a lakosság is igényt tartott egy állandó kilátóra. Sőt, az építmény a tervek szerint ekkor tűzfigyelő toronyként is funkcionált volna.

“Az Avas, mint Miskolc tűzrendészeti őrhelye, mint idegenforgalmi tényező, és mint klimatikus nyaralóhely, első helyen jöhet számításba. […] az Avas-rendezés Miskolcból Stuttgartot csinál”. – fogalmazott az Avas-rendező Bizottság elnöke 1928-ban.

Az építkezés sokáig – nagyrészt – anyagi okok miatt nem indult el. Miskolc azonban mindenképp bizonyítani akarta, hogy a trianoni országhatárokon belül “a legnagyobb fejlődési lehetőséggel rendelkező város”, így az első Miskolci Hét rendezvénysorozat keretein belül avatták fel a város első igazi kilátóját, ami 26 méter magas, székely fazsindelyezésű torony volt. Tervezője Szeghalmy Bálint, a nevéhez fűződik a miskolci Deszkatemplom is.

A kilátó 1940 körül

Érdekesség, hogy a korabeli leírások szerint a miskolci lakosság nehezen fogadta és foglalta el az alkotást, melynek a szakmai megítélése is negatív volt, Lux Kálmán, a Palotaszálló építésze egyenesen így fogalmazott:

Hogy jutott eszetekbe ide építeni ezt a szörnyeteget?

Ennek valószínű oka lehetett, hogy tájidegennek érezték a székely “stílusú” épületet Borsodban. Hogy idővel megbékéltek volna-e a kilátóval, azt már sosem tudjuk meg: 1943-ban még kijavítható tűzkárt szenvedett, 1956 decemberében végleg leégett (egy legenda szerint egy szovjet tank lőtte szét), egyedül a csigalépcsője volt látható sokáig.

Az elpusztult kilátó lépcsőzete évekig magasodott a város fölé.

 

Érdekes ellenpélda a történtekre a Deszkatemplom esete: nem csak a tervezője volt azonos, még a pusztulása is, hiszen szintén a tűz martaléka lett a templom is 1997-ben, azt mégis közadakozással építették újjá, mert a helyiek addigra már annyira megszokták és megszerették az épületet. 

A Pfliegler-villák

A kilátótól néhány méterre álltak azok a nyaralók, amiket ma már csak képeslapokról ismerünk. Az építés időpontját Pfliegler J. Ferenc naplójából tudjuk, itt jegyzi fel: “Berti és Imre villaépítése az Avason 1912“, tehát az épületek tulajdonosai a Pfliegler Bertalan-Pfliegler Imre testvérpár voltak. 

A Pfliegler villák

Később az épületeket államosították, de azokkal végül nem kezdtek semmit – ezt a ma is élő leszármazott, Pfliegler Péter – Miskolc jelenlegi alpolgármestere – jegyzi meg egy vele készített interjúban. A villák egyike egyébiránt “Gulyás villaként” került a köztudatba a ’80-as években, későbbi tulajdonosáról átkeresztelve. Mondhatni a romjain épült meg később a Panoráma söröző, amit ma már szintén nem találunk az Avas-tetőn. 

Ezen a képen még látszanak a villa romjai, előtte az épülő Panoráma söröző épületével.

Érdekesség még a villákkal kapcsolatban, hogy az 1920-as évek végén itt találtak rá egy 5000 darabos őskori leletegyüttesre, az ún. Abevilléen-i szakócákra, amelyek bizonyítják a jégkorszakbeli ősember jelenlétét a környéken.

A villaépületek szomorú példája mutatja, hogy az egykori gyönyörű polgári környezetet jelentő Avas-tetőben mekkora kárt tett az enyészet és a régi rendszer átgondolatlan városrendezési tervei. Gondoljunk csak abba bele, hogy néhány száz méterrel odébb már a nem éppen esztétikai gyönyöréről híres avasi paneldzsungelben sétálhatunk…

A Palóczy utcai zsinagóga

Kevesen tudják, hogy Miskolcnak volt egy másik, építészeti szempontból szebb zsinagógája is, mint ami ma a Kazinczy utcában található. Ez utóbbi épült korábban (1856-63 között), 1901-ben a nem messze lévő Palóczy utcában is létesítettek egyet, ezt a miskolci zsidóság nagy aránya (a teljes lakosság 16,5%-a, mintegy 10.000 fő) indokolta.  

A zsinagóga

Az egy kupolás, kéttornyú épület sorsát ugyanaz pecsételte meg, ami előtte majd’ 60 évvel életre hívta. Mivel a miskolci zsidóság többsége a holokauszt áldozata lett, így számuk nagy mértékben csökkent a városban a második világháborút követően. Ráadásul a háborúban az épület megrongálódott, annak kijavítására nem volt sem igény, sem pénz, így a zsinagógát sokáig raktárként használták. A helyi zsidó közösség egyébként sem tudta már mindkét épületet fenntartani, így a jobb állapotban lévő Kazinczy utcai meghagyása mellett döntöttek. 

A zsinagóga maradványai az 1963-as robbantás után.

Így 1963-ban a városvezetés úgy döntött, hogy robbantással lebontja az épületet, a területet pedig újrahasznosítja. Ma parkolót találunk a helyén. 

Zsidó fürdő az Ady-hídnál

A 19. század végén – 20. század elején a városi lakosság nagy arányban zsidó származású volt, így természetszerűleg formálták is a városképet ebben az időszakban. Ha manapság sétálgatunk a Szinvapark környékén, nehezen tudjuk elképzelni, hogy itt úgy száz éve nagy számú, egyemeletes házakban élő és tevékenykedő zsidóság létezett, a maguk kultúrájából fakadó közösségi épületekkel. A Pece és a Szinva összefolyásánál található egyemeletes kolóniákban működött többek között tanonciskola, imaház, kóser húsbolt metszőhely, sachter (zsidó mészáros), alsófokú felekezeti iskola (chéder), ezek közül pedig a szó szoros értelmében emelkedett ki az ún. Dávid király fürdő.

A zsidó kolónia a Dávid király fürdővel 1903-ban a mai Király utcában

Bár 1855-ben 4 zsidó fürdő is szerepelt az összeírásokban, ebből egyedül a Király utcai működött állandóan, komoly rituális keretek között.

A fürdő használatára vonatkozó előírásokat külön traktus, az ún. Mikváót rögzítette a Talmudban. Eszerint a fürdőnek legkevesebb 762 liter vizet kellett tartalmazni úgy, hogy a fürdőzők alá tudjanak merülni. A fő fürdőhelyiséget 14 fürdőszoba vette körül, a medence nyolcszögletű kellett, hogy legyen.

A vallásos emberek pénteken, ünnepek előtt, de különösképpen Jom Kippur (engesztelés napja) előtt jártak a mikvébe.

A fürdőt Telegdy Kun Sámuel működtette, így a köznyelvben Telegdy-fürdőként is emlegették. Az épületet a zsidóság növekvő számához igazodva többször bővítették, fejlesztették, ekkor kapta meg az épület a képen látható kupolát is, valamint két melléképülettel is ellátták, még szabadtéri medence kialakítására is voltak tervek. 

A fürdővel kapcsolatos két sajtóhirdetés (megjelent 1882-ben és 1899-ben).

Ellenben – ahogy a Palóczy utcai zsinagóga esetében is – a háború itt is közbeszólt. A kupolát a háborús bombázások során károsodás érte, azt elbontották, a fürdőt rövid időn belül bezárták a háborút követően. Az épületet végül a ’70-es évek végén bontották le, az átadja a helyét egy új lakótelepnek.

A szirmai Klein-kastély

Hogy milyen pusztítást végzett a háború, arról leginkább a szirmai Klein-kastély tudna mesélni, amelyet szó szerint a földdel tettek egyenlővé. Létezéséről egészen odáig nem is tudtunk, amíg Hideg Lórántné, a Herman Ottó Múzeum már nyugalmazott munkatársa, és Csáki Tamás művészettörténész rá nem bukkantak olyan forrásokra, amelyek nagyban segítik a rég elfeledett kastély történetének rekonstruálását. (A szerzőpáros nevével fémjelzett témával kapcsolatos kötete várhatóan ősszel kerül kiadásra, amit ezúton is ajánlok az olvasóknak).

 

A Martinkertváros felől Szirmára vezető úton (a mai Árvácska és Új élet utca helyén) állt egykor ez a szecessziós épület, amit a 20. század elején építettek Lechner Ödön és Lajta Béla tervei alapján. Nevét a kastély tulajdonosáról, a kormányfőtanácsos, műgyűjtő Klein Sándorról kapta, aki 1912 óta volt tulajdonosa a területnek. 

Hogy milyen volt akkoriban az élet a birtokon, arról nem kisebb ember, mint a híres író, költő Faludy György emlékezett meg önéletrajzi könyvében, aki Klein meghívására érkezett Szirmára:

„1938 nyár elején levelet kaptam a nagybirtokos K. S.-tól, a szirmai kastély urától. Azt írta: még nem ismert eleven költőt, amiért is feleségemmel együtt szeretne két hónapra vendégül látni. … A miskolci állomáson díszes fogat várt ránk. A szirmai kastélyt Lechner tervezte: remekül berendezett szobáiban selyemtapéta a falakon, csillárok a magasban, roppant könyvtár szattyánbőr-kötéses könyvekkel. Étkezésnél fehér kesztyűs inas, a kastély kocsiparkjában fogatok, Rolls-Royce, a domboldalon villanymű és a nőtlen, öregedő házigazda, aki ütődött testvérével élt a kastélyban, mindent elkövetett, hogy jól érezzük magunkat. Ez nem sikerült. A könyvtárban a Pesti Hírlap 96 filléres ponyvaregényei sorakoztak szattyánbőrben. A villanymű a kastélyt szolgálta csak: lenn a völgyben K.S. zselléreinek, akik négyesével, ötösével laktak egy-egy döngölt földű szobában, nem volt világítása. Mikor K.S. levitt bennünket a völgybe, hogy Szirma községét megmutassa, a kegyúr jöttére megkongatták a templom harangjait, és a falu népe felsorakozott a házak előtt.” 

Faludy 1946-ban újra itt járt, akkor már csak a kastély romjairól számolt be, a lakosok engedélyt kaptak arra, hogy az épület maradék építőanyagát a lakosok széthordják saját házaik újjáépítésére, így kő kövön nem maradt a kastély helyén, a területet az 1970-es években lakóházakkal beépítették. 

A Lilla Szálló/szálloda

A Lilla Szálló szintén a második világháborút követő “felszabadulás” áldozata. Vérzik a szívem ezért az épületért még úgy is, hogy csak szórványemlékek maradtak fenn a szálló múltjáról. Az biztos, hogy ez volt az első olyan lillafüredi szálloda, amely nagyobb csoportok fogadására alkalmas volt, építését 1890-92 közé teszik. 

A Nagy-Szállónak is nevezett épület mindig is az Erdőigazgatás tulajdonában volt, ők adták bérbe, így volt olyan időszak, amikor három testvér és egy patikus működtette az egész létesítményt. Gyönyörű parkjával, teniszpályáival a Palotaszálló felépüléséig (1930)  a környék kiemelkedő szálláshelye volt.

De a kedvelt üdülőhelyet is elérte a második világháború utáni “felszabadítás”. Amíg a Palotaszállóból szovjet hadikórházat csináltak az oroszok (erről bővebben itt írtunk), addig a a Lilla Szállót a Fehérkő felől érkező románok vették birtokukba, akik egy szalonnasütés(!) alkalmával sikeresen felgyújtották a 60%-ban fából készült épületet. A szálló helyére építették később a Zalka Máté laktanyát, jelenleg a DVTK Kalandpark üzemel a területen.

 Cégjelzéses levélpapír 1939-ből a két szállóval illusztrálva

A Szikra mozi

Még élénken él bennem az emlék az egykori Szikra mozi épületéről, ami már a kilencvenes években is lepattant állapotban volt. A mozi a vasgyári munkásétterem bezárása után költözött ki az Újgyőri piac melletti épületbe, amit azelőtt a Keresztény Otthonnak hívtak. Bár az épület maga egészen tetszetős volt, a vasgyár lezüllésével a környék már kevésbé.

Mire aktuális lett volna az épület korszerűsítése, a plázákban megépülő modernebb mozik elvitték a közönséget, így az szinte biztos volt, hogy az épület ezen funkciója megszűnik. Őszintén szólva nem tudom, mi volt a konkrét oka az épület elbontásának, utólag talán elmondható, kár érte. Ma egy áruház van a helyén, ami egy-két éve bezárt…

A Szikra és annak hűlt helye

Az Uránia, majd Béke filmszínház

Az Uránia mozi múltja jóval távolabbra nyúlik vissza, mint később az annak helyet adó épületé, hiszen az először még a Széchenyi utca 84. szám alatt várta a mozgókép szerelmeseit 1913-tól. Sokáig nagy riválisa volt a Weidlich Palotában helyet kapó Apollónak, míg az Uránia be nem kebelezte az utóbbit. 

Ahogy a technika fejlődött, úgy a mozizás kultúrája is egyre inkább kialakult, épp ezért a helyigény is megnőtt a városban. A korszak történéseit a Hello Miskolc blog kiválóan összegzi: 

” Az Uránia tulajdonosi részvénytársasága egy új mozipalotát is szeretett volna felhúzni. A terveket a Gobbi Hilda távoli rokonaként ismert Gobby Jenő mérnök készítette. Azon is gondolkodtak, hogy az Erzsébet gőzfürdőben az uszodán belül egy ezer férőhelyes mozit rendeznek be. Ez lett volna a miskolci fürdőmozi. A nagy moziálmok szerte foszlottak pénzügyi okokból, végül csak annak az épületnek alapjait rakták le, amelyet később Béke moziként ismernek az idősebb miskolciak.” 

Az Uránia már a Kazinczy utcában, már Béke Filmszínház néven 1958-ban.

Végül az Árva Pál által tervezett épület elég hamar elkészült a Rákóczi utcában, ahova 1926-ban költözött át az Uránia, majd az 1945-ös államosítás után kapta meg a Béke filmszínház nevet. Az épület egészen 2005-ig bírta, ekkor született városi határozat a ma is működő Művészetek Háza megépítésére, amely 2006-ban került átadásra. Felsorolásunkban ez az egyetlen olyan épület, melynek helyén hasonló funkcióval bíró épület épült, sőt a MüHa még a múltat is megőrizte helyiségeinek elnevezésében (Béke és Uránia terem).

  • És végül: a Jókoma korcsma

Hogy feloldjuk a nosztalgiába bebugyolált kesergést, megosztanám Újdiósgyőr első kocsmájának történetét, amire egy fotóarchívumban leltem rá. 

“Diósgyőri régi korcsma Jókoma vendéglő 1938”

A fotóhoz csatolt leírást szó szerint idézném: 

“A Jókoma vendéglő söntése. A vendéglő Újdiósgyőr alapításakor 1902-ben épült. A lakosság a hozzátartozó égre nyíló lakás-sorok kerítette udvart Jókoma udvarnak nevezte. A villamossín felőli oldalon volt a vendéglő, tejcsarnok, édességbolt. A helyére épült a Bükk Áruház. 

A lakosság kívánságára az épületet úgy helyezték el, hogy a közel száz éves hársfát meghagyták. Nem lehetett volna róla a teret (az áruház előtti teret – a szerk) elnevezni? Hársfa tér.”

Nos, a kérdésre azóta választ kaptunk: nem. Ahogy 80 évvel ezelőtt a fotó készítőjének, így – a felsorolást látva – nekem is lennének kérdéseim. 

Források, irodalom:

  • Herman Ottó Múzeum Történeti Adattár
  • Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1/1
  • Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7
  • Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8
  • Dobrossy István (szerk.) A miskolci Avas
  • Dobrossy István: Miskolc 19-20. századi városrendezési tervei és megvalósulásuk In: Herman Ottó Múzeum évkönyve 41. (2002)
  • Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945
    Dobrossy István: A Palotaszálló és Lillafüred 75 éve
  • Hideg Ágnes: Egy nyomtalanul elpusztult kastély Miskolc-Szirmán (link)
  • Kárpáti László: Zsinagóga  In: Borsod-Abaúj-Zemplén megye képes műemlékjegyzéke 1: Miskolc és környéke.
    Mlakár Zsófia: A közművelődés helyzete Miskolcon az I. világháború alatt. In: Történelem és Muzeológia – Internetes Folyóirat Miskolcon  (2014)/2. (link)
  • Szlabóczky Pál: Miskolc fürdőinek történetéről 
  • Miskolc a múltban facebook csoport képanyaga