Vasárnap délután a DVTK az Újpest csapatát fogadja az NB1 12. fordulójában. A lila-fehéreket nem kell bemutatni a vasgyári együttesnek, hiszen a bajnokságban több mint 120 alkalommal, a Magyar Kupában pedig további kilencszer találkoztak a csapatok. Az újpestiek látogatása mindig nagy események számított Miskolcon, és a ‘40-es évektől kezdve, a ‘60-as, ‘70-es éveken át, egészen a 20. század utolsó évtizedéig gyakran a hússzoros magyar bajnok ellen látogattak ki a legtöbben az Andrássy utca 61-be az adott kirásban. Vámos Henrik összeállítása.

A DVTK Stadiont korábbi nevén a DiMÁVAG-pályát 1939-ben adták át, az első szezonjában pedig az Ungvár elleni 4-2-re megnyert NB2-es találkozó vitte a csúcsot, 4500 nézővel. A következő évben, a Diósgyőr élvonalbelivé válásának köszönhetően egyrészt az átlag hazai nézőszám 2200-ról 6000 fölé nőtt a piros-fehérek első NB1-es szezonjában, másrészt, a stadion nézőcsúcsa egy szezonon belül kétszer is megdőlt: 1940 júniusában a DVTK-Salgótarján (0-4) találkozóra 10 ezer ember volt kíváncsi, a Ferencváros őszi látogatása (3-6)  pedig 13.500 nézőt csalogatott ki a lelátóra. Ez a rekord sem tartott sokáig, hiszen amikor az Újpest történelme során először játszott bajnokit a futballba egybe inkább beleszerető Acélvárosban 1941 márciusában, 14 ezer fanatikus csüngött a lelátón. A következő évtizedben érinthetetlen maradt a 3-1-re elvesztett találkozó által beállított nézőszám, a lilák ellen pedig másfél évtizedig nem játszott ilyen sok ember előtt bajnokit a Diósgyőr. Ez persze nem azt jelenti, hogy a ‘40-es években nem volt gyakori jelenség több tízezer ember jelenléte a vasgyári pályán. Habár a nézőátlag a háború sújtotta évtizedben 3.000 és 4.000 között volt, a fővárosi óriásoknak és a nagyobb vidéki csapatoknak már akkor is meggyűlt a bajuk a diósgyőri közönséggel: 1943 tavaszán három egymást követő hazai mérkőzésen fogadta 13 ezer ember a Fradi-Csepel-Nagyvárad triót – amelyből a ‘40-es években mindhárman voltak magyar bajnokok 1943 áprilisában pedig Wetzer Rudolf együttese 12 ezer szurkoló előtt csapott össze a Ferencvárossal egy 2-1-re megnyert bajnokin.

Az 1945-ös DVTK-Újpest meccsplakátja. A meccsre 3500-an voltak kíváncsiak holott, egészen izgalmas 3-4-es eredményt hozott.

Az 1945-ös DVTK-Újpest meccsplakátja. A meccsre 3500-an voltak kíváncsiak, holott egészen izgalmas, 3-4-es eredményt hozott.

Az 1950-es években a Diósgyőr NB1-es “stabilizálásának”, illetve a Miskolchoz 1945-ben hozzácsatolt településeknek nem utolsó sorban Diósgyőrnek köszönhetően exponenciálisan nőtt a vasgyáriak nézőszáma: 1950-ben átlagban 6.000 ember volt kíváncsi a piros-fehérek mérkőzéseire, négy évvel később ez a szám már 13 ezer fölé nőtt, az 1957/58-as idényben pedig a 16 ezret is elérte az átlagnézőszám. A nézők “bővülését” az Újpest elleni nézőcsúcs sem élte túl: 1952-ben 16 ezer fanatikus nézte a helyszínen, ahogy az MTK (Budapesti Bástya néven) nyolc gólt vág (2-8) a Diósgyőrnek, 1954 októberében pedig 18 ezer diósgyőri buzdította csapatát az ekkor Budapesti Kinizsi néven futó FTC ellen. Fél évvel később az Újpesti Dózsa csapatának látogatásakor 14 ezer DVTK-fanatikus töltöte meg az arénát, ez pedig az első alkalom volt 1940 óta, hogy ennyien összegyűltek a szentélyben a lila-fehérek ellen, továbbá, egy különleges sorozat kezdete volt Diósgyőrben: 2005-ig nem volt két egymást követő Újpest elleni hazai bajnoki, amin 10 ezernél kevesebben lettek volna. Az említett időszak alatt pedig öt alkalommal is 1960, 1970, 1970/71, 1981/82, 1997/98 a negyedik kerületiek ellen volt a legtöbb néző a szezonban.

1978 februárjában 2-2-re végeztek egymással a csapatok. A kisebb hóviharban megrendezett meccset 16 ezren látták a helyszínen.

Az 1960 nyarán megrendezett DVTK-UTE (0-0) bajnokira 23 ezer néző volt kíváncsi ezzel a teljes naptári év legmagasabb hazai nézőszámát hozta, felülmúlva a Palermo elleni (22.000) Közép-Európai-Kupa meccset is ami a találkozó történelmének addigi legmagasabb nézőszámát jelentette. A következő években gyakori volt a (legalább) 20.000 fanatikus jelenléte a lilák miskolci látogatásánál (is):

  • 1961 áprilisában 20 ezer ember előtt tartott egy pontot otthon a DVTK Papp kései góljával (1-1),
  • 1968-ban Szucsányi András utolsó perces gólja (1-1) 22 ezer diósgyőrit ugrasztott fel a székéből,
  • 1970 áprilisában is egy hajrában szerzett góllal szerzett pontot Tátrai Sándor csapata Csuhány Károly a 87. percben lőtte meg a Diósgyőr egyenlítő gólját (1-1), ezzel boldogan hazaküldve a mintegy 25 ezer kilátogató nézőt. Ez a mai napig a leglátogatottabb DVTK-UTE párharc.

Az elmúlt három évtized legtöbb nézőt kivonzó Diósgyőr-Újpest mérkőzését 1997 augusztusában játszották. Az NB1 5. fordulójában Herceg, és a DVTK jelenlegi sportigazgatóának, Kovács Zoltán góljával 2-0-ra nyertek az idény végén huszadik bajnokicímüket ünneplő vendégek. A helyszínen 22 ezer ember tekintette meg a DVTK (vagy ekkori nevén a DFC) zsinórban negyvenedik Újpest elleni nyeretlen bajnokiját. A piros-fehér embertömeg kedvét viszont sem a három évtizednyi, UTE elleni nyeretlenség, sem a nyári hőség nem szegte: A mérkőzést megelőzően a diósgyőri ultrák a ‘90-es években megszokott, háromszektoros élőképét mutatták be, majd szurkolták végig a 90 percet.

Koreográfia az 1997-es DFC-Újpest derbin. Fotó: Régi idők magyar lelátója

A 21. században három mérkőzésen is legalább 10 ezer ember előtt fogadta a DVTK a negyedik kerületieket a legtöbb néző a 2019. májusi, 3-0-ás győzelmen volt, szám szerint 12.203, amikor telt ház előtt vívták ki a borsodiak a bentmaradást. A fővárosiak legutóbbi látogatásakor kicsit több, mint 6 ezer néző szurkolt a helyszínen a csapatnak. Reméljük, hogy vasárnap legalább ennyien leszünk!

A DVTK legmagasabb nézőszámú hazai NB1-es mérkőzései az UTE ellen (zárójelben Miskolc akkori lakosságának %-a áll)
1970.04.26 DVTK 1-1 UTE 25.000 (13%)
1960.06.12. DVTK 0-0 Újpesti Dózsa 23.000 (15%)
1968.03.31 DVTK 1-1 Újpesti Dózsa 23.000 (15%)
1997.08.23. DFC 0-2 ÚFC 22.000 (11%)
1961.04.09. DVTK 0-0 Újpesti Dózsa 20.000 (13%)
1971.03.21 DVTK 0-1 Újpesti Dózsa 20.000 (11%)
1966.05.15. DVTK 3-1 Újpesti Dózsa 15.000 (10%)
1982.03.27 DVTK 0-0 Újpesti Dózsa 15.000 (7%)
1941.03.30 DiMÁVAg 1-3 UTE 14.000 (12%)
1955.03.13. DVTK 0-0 Budapesti Dózsa 14.000 (12%)

 

 

Kiemelt kép: Volt, hogy nem volt elég a stadion, így alternatívák után kellett is nézniük Diósgyőrben, hogy élőben lássák a meccset.