Négylábúak pártfogói – A Miskolci Második Esély Állatvédő Szervezet

„A kutya természetes közege az emberi család.”

Miklósi Ádám

Hegyes fülek, bozontos pofi, élénken csillogó fekete szemek, pöttöm kis fekete test, mégis milyen fenyegetően ugatott a kerítés mögül! Aztán hirtelen átbújt a rácson, hogy beváltsa előbbi ígéretét arra az esetre, ha nem távozom mielőbb. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, de úgy döntöttem, megpróbálok közönyösséget tettetni. Bevált! Míg a többi kutyát etettem, a kis fekete méregzsák közelebb merészkedett, de csak 2-3 méter távolságból szórta átkait. Közben végeztem az etetéssel, megsimogattam a többieket, majd hátat fordítva a kiskutyának, haza indultam. Nem voltam nyugodt, nekem ronthatott, belém haraphatott, aztán elszaladhatott volna, de bíztam benne, hogy csak a hangja nagy. Ha gazdis lenne, és a póráz másik végén az ember védelmét élvezné, érthető lenne a viselkedése. Az ő biztonságérzetét a kerítés mögött figyelő nagyobb kutya adta, akitől valamelyest ugyan eltávolodott, hogy még utánam szaladjon és szitkozódjon egy kicsit, de a 3 méter továbbra is megmaradt közöttünk.

A régi munkahelyemen és környékén lévő őrkutyákhoz még sokáig kijártunk, ott találkoztam Pöttömkével, becenevén Pötivel, aki maga választotta helyét, odaszegődött. Először azt hittük, a cég hozta a telep őrzésére, de kiderült, hogy kóbor kutya. Alkalomról alkalomra oldódott, egyre közelebb engedett minket magához, majd helyreállt az ősi kapcsolata az emberrel, akivel valószínűleg addig nem is került közelebbi viszonyba. Az ott dolgozók is megszerették, de chippelését, oltását nem tudták vállalni, így egyszer rossz hírt kaptunk, az Állategészségügyi Telep dolgozói begyűjtötték, ő maga ment oda hozzájuk.

Még szabad lélek

Barátnőm, akivel együtt látogattuk a kutyákat, bevetette kapcsolatait és utánajárt, hová került Pöti, hogyan lehetne kihozni? Sajnos egyikünk sem engedheti meg magának, hogy (még) egy kutyát befogadjon, így más megoldás után kellett nézni. Két hét után sikerült őt menhelyre szállítani, kihozását a barátnőm fizette, a szállítást önkéntesek bonyolították. De addig a telepi lét meggyötörte a kis lelkét, megbetegedett és talán az emberekbe vetett bizalmát is megtiporta a reménytelen rabság. Akkor jártam először a gyepin, mikor a szállítás napján meglátogattuk, hogy elbúcsúzzunk tőle. Alig ismertük meg egymást. A bogárfekete szemekben fájdalom ült és csodálkozás, nem hitte el, hogy tényleg mi jöttünk el hozzá. Talán már fel is adta a reményt, hogy viszontláthatjuk egymást. Fülei lekonyultak, a vele egy kennelbe zárt kutyától láthatóan nagyon félt, taknyos és piszkos volt, nyüszített, sírdogált. Talán mélységesen csalódott bennünk, mert magára hagytuk, nem tudhatom. Bennem mindenesetre borzasztó lelkifurdalás munkált, mert megszelídítettem, mert magunkhoz szoktattam, miközben magamhoz venni nem tudtam. Mondanom sem kell, hisz mind tudjuk:

amit megszelídítettél, azért egy életen át felelős vagy.

A viszontlátás

Amennyire tudom, Pöti sorsa jól alakult. A menhelyen, ahová került, felújítást végeztek, az egyik festő beleszeretett és hazavitte. Rengeteg kutya van azonban, aki nem ilyen szerencsés. Egészen különböző sorsokkal találkozik az ember, ha megkérdezi annak a miskolci civil csapatnak valamelyik tagját, akiket a következőkben fogok bemutatni.

Pöti elszabadul

Idén húsvétra esett az a jubileumi nyílt nap a miskolci gyepmesteri telepen, amikor az eseménysorozat első évfordulóját ünnepeltük. Öt talpraesett, elszánt, stramm csaj verődött össze azóta a nyílt napok alkalmával, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy minél több ide bekerült vagy még kóborló kutyát és macskát mentsenek meg. A Miskolci Második Esély Állatvédő Szervezet tagjai Nyitrai Tímea, Veres Ágnes, Puskás Ildikó, Szabó Judit és Papp Vanda. A csapat tagjai 20 és 50 év közöttiek, civilben különböző területeken dolgoznak óvónőtől kezdve menedzserig. Kezdetben saját útjukat járták, egyedül próbáltak boldogulni, de az állatmentés összetett folyamat, egyes részfeladatai különböző habitust, képességeket igényelnek, nehéz egy embernek egymagának végigvinni a mentési folyamatot. A nyílt napok alkalmával ez az öt hölgy rájött, hogy céljaik közösek, ők viszont mind valami másban jók. Hamar kiderült, hogy jól tudnak együttműködni, csapatként funkcionálni, így sokkal hatékonyabbak lehetnek. 2016. január óta tehát együtt folytatják, számíthatnak egymásra és azóta világossá vált, hogy sikeresebbek is, mint korábban, magányosan küzdve.

Gyakran több időt fordítanak a mentéssel kapcsolatos teendőikre, mint amennyit a munkahelyükön töltenek, fizetségük pedig nem pénzben mérhető, hanem a megnyugvásban és elégedettségben, ha sikerül egy kutyának, macskának második esélyt adni a boldog gazdis életre.

Persze nem mindegyik állaté sikertörténet. Sok kudarc éri a civil segítőket, ami után fel kell állni és folytatni, mert a telep, melynek kapacitása legfeljebb 80 férőhely, újra és újra megtelik, munkájukra folyamatosan szükség van.

Kutyaélet a rácsok mögött

A csapat egyik tagja a telep dolgozója. A többiek kívülállóként is sokat tudnak tenni az állatokért. Fotókat készítenek, információt gyűjtenek róluk és hirdetik őket különböző internetes portálokon, kiposztolják a facebook oldalukon, így olyanokhoz is eljuthatnak, akik nem jártak még a gyepmesteri telepen, akik esetleg nem is gondolkodtak örökbefogadáson. Remek alkalom a leendő gazdinak megismerkedni a kutyákkal a kéthetente szombaton megrendezett nyílt napok alkalmával. Ilyenkor a kutya kivihető egy sétára, megláthatjuk, milyen a természete, a viselkedése emberrel és más kutyákkal, kipróbálhatjuk, hogyan jövünk ki egymással.

Előfordul, hogy az is beleszeret valamelyik árva kutyusba, cicusba, aki csak a kikapcsolódás, séta kedvéért látogatott ki a nyílt napra, és örökbefogadó vagy ideiglenes befogadó válik belőle.

Az állatok nagyon hálásak a gondoskodásért, a sétáért, mozgási lehetőségért akkor is, ha a látogató nem teheti meg, hogy kutyát vállal. Természetesen a dolog fordítva is igaz, nekünk is szükségünk van rájuk, jót tesz a lelkünknek, ha kinyilváníthatjuk szeretetünket és törődésünket egy társállat iránt.

Sok problémát nem tudnak azonban megoldani anyagi ráfordítás nélkül. A balesetes vagy beteg kutyák műtéte, kezelése, a kihozatal és a fuvar mind pénzbe kerül. Ezen költségek fedezésére adományt gyűjtenek. Akadnak ad hoc felajánlások.

Megható volt, amikor a legutóbbi nyílt nap során egy kisfiú 2000 Ft zsebpénzét ajánlotta fel az egyik, szívének kedves kutya számára.

Szervezetten is gyűjtenek, például jótékonysági vásárok szervezésével. Ekkor saját és ismerőseik által összegyűjtött tárgyi adományokból megrendezett bolhapiacon vásárolhatunk, ahol semminek nincs előre megszabott ára, a vevő saját belátásának megfelelő összeget fizet a kiválasztott áruért. A facebookon is időről időre szerveznek liciteket hasonló módon kapott tárgyakból, így a bevételt 100%-ban a kutyákra tudják fordítani. Így sem elég mindig a pénzadomány, sokszor saját zsebből finanszírozzák a műtétet, kihozatalt, pótolnak bele a fuvarköltségbe, hogy ne legyen akadálya egy-egy kutya szabadulásának.

Széles kínálat fogadja a jótékonysági vásárra érkezőket.

Segíteni nem csak pénzadománnyal lehet. A legnagyobb szükség örökbefogadókra és ideiglenes befogadókra van. Egy kutyát 8000 Ft-ért lehet kihozni a gyepmesteri telepről, ez a veszettség elleni oltás és a mikrochip költségét takarja. A chippel való ellátás 2013 óta kötelező minden 4 hónapnál idősebb kutya számára. Az állat bőre alá ültetett eszköz az állatorvos segítségére van abban, hogy megtudja az utcára került állat gazdájának elérhetőségét. Díjmentesen hozhatók ki a 3 hónapnál fiatalabb kölyökkutyák és egyéb állatok életkorra való tekintet nélkül.

Sok kutyát szállítanak el Németországba vagy átvevő menhelyre, azonban az addig hátralévő időre nagyon nagy szükség van olyan gazdikra, akik gondját viselik az utazásra váró ebeknek. Ha nem tudunk állandó helyet biztosítani egy kutyának vagy hosszú távon nem akarunk ekkora felelősséget vállalni, viszont néhány hétre meg tudjuk oldani a felügyeletüket és gondozásukat, nagyon sokat tehetünk értük! Ha mégsem vagyunk négylábúakra berendezkedve, de megérint minket a sorsuk, kiselejtezhetjük otthonról és elvihetjük számukra a fölösleges edényeinket, ruhaneműinket, takaróinkat, egykori kedvencünk után hátramaradt felszerelést, nyakörvet, pórázt, ólat, amikre mindig szükség van a telepen, vagy megoszthatjuk ismerőseinkkel az állatokat reklámozó hirdetéseket, hiszen sosem tudhatjuk, ki az közülük, aki kutyát vagy macskát szeretne, és talán pont a mi segítségünkkel talál egymásra gazda és kedvence.

Felmerülhet a kérdés, mi értelme van a gyepiről menhelyre szállítani, menteni egy kutyát? A gyepmesteri telep helyei folyamatosan telnek: az utcán kóborló állatokat a telep dolgozói begyűjtik, előfordul, hogy a megunt állatokat a gazdáik maguk adják le. Haláleset is történhet, amikor a gazda nélkül maradt állatok ide kerülnek. Menhely és menhely között is vannak különbségek, de alapvető eltérés, hogy a gyepmesteri telepen altathatnak is. Így fontos lenne tudatosítani, hogy a gyepin lévő állatoknak a menhelyiekkel szemben még sürgetőbb, hogy jó helyre kerüljenek. Sajnos sok ember ellenérzést táplál a gyepis kutyákkal szemben, pedig az az állat ugyanaz, amelyik egykor gazdája szeme fénye volt, majd történt valami és a sorsa félresiklott. Ugyanaz, amelyik átkerül egy menhelyre, ahová talán szívesebben járnak az érdeklődők, ugyanaz, amelyik mindig hálás lesz új gazdájának, akinek a kedvencévé válik, ugyanaz, amelyik talán árván, szeretethiányosan, boldogtalanul, rabságban, érdemtelenül fejezi be életét.

Élet a kennelben.

Mit tehetünk azért, hogy ne legyen ennyi árva kutya, macska a telepen, menhelyeken? Felelősen vállaljunk állatot, hogy ne kerüljön leadásra, mint egy megunt játékszer. Ne hagyjuk elkóborolni, ha mégis bekerült a telepre, kutassuk fel és menjünk érte. Ha nem gondolkodunk tenyésztésen, ivartalaníttassunk! Ne legyen több nem kívánt kicsi, ne kelljen elpusztítani a már világra jött életet!

Kánikula van, a villamosmegállóban idefelé jövet 40 °C-ot olvastam le a kijelzőről. Figyelem az önkénteseket. Itatnak, végigjárják védenceiket, ellenőrzik, nehogy valamelyikük kimaradjon a sétából. Segítik az érdeklődőket a választásban és a kutyák kezelésében. Csapatmunkában készülnek a fotók a hirdetésekhez: nem könnyű a kutyusokat rávenni, hogy minél előnyösebb pózban, türelmesen álljanak a kamera előtt. Nem számít a hőség, de a téli jeges, szeles, nedves idő sem. Minden szeretetgombóc kap egy pár jó szót, simogatást, törődést az egész heti háttérmunkán, szervezésen, ügyintézésen felül is.

Büszke vagyok rá, hogy létezik egy ilyen elszánt és elhivatott miskolci csapat, a megnevezetteken kívül még sok más önkéntessel együtt, akik erőn felül tesznek azért, hogy az utcáinkon kóborló és bajba jutott állatok kapjanak egy második esélyt egy olyan életre, melyet mind megérdemelnének.

Írta: Sárközi Ágnes