A Tűzkövestől a Zsidóbánatig – Elfeledett avasi helynevek nyomában

Ha az Avasra asszociálunk, általában a domb déli lankáin fekvő lakótelepet, illetve a meredekebb északi részt, a „történelmi Avast” szoktuk megkülönböztetni egymástól, azonban a városrész szerves részét képezi még a domb nyugati-délnyugati oldalán található Ruzsinszőlő városrész is, valamint a Görgey utca nyugati oldala a Mindszent térrel és a tőle nyugatra meghúzódó dombbal. A Mindszenttől nyugatra fekvő domboldal két olyan helynevet is tartogat számunkra, amelynek eredete bizonyíték az Avas központi szerepére.

Mesélő miskolci helynevek – Miért éppen Avas?

A Tűzköves kálváriája

Az egyik ezek közül a Tűzköves elnevezés, ami már a 18. századi kéziratos térképeken is fellelhető. „Miskolczból Csaba ’s Pest felé kivezető ország út jobb oldalán mindjárt a’ város széliben fekvő szőllő hegy hol jelenleg a’ Mariássy Gábor Egri kanonok úr által /…/ben épített ’s az 1683ik évi szept. 13an (ez a dátum bizonyára elírás, hiszen a miskolci Kálváriát és a kápolnát pontosan Pesty gyűjtésének közreadása évében, 1864-ben szentelték fel – a szerző) felszentelt Kálvária ’s Kápolna díszlik, honnan felséges kilátás kínálkozik a’ Miskolczon alól elterjedő nagy síkságra; nem különben a Tokaly hegyallja vidékére, nevét vette ezen szőllőhegy az ottan mindenütt szerte heverő kova vagy tűzkövekről.” – írja a meg nem nevezett miskolci elöljáró a Pesty Frigyes által jegyzett Borsod vármegye leírása 1864-ben című kötetében. Bár a Tűzköveshez fűzött kommentárban vannak pontatlanságok, a helynév eredete valós. A múltban végzett régészeti feltárások is igazolják, hogy az Avasnak a kilátótól a Kálváriáig terjedő része az itt élő őskőkori népcsoportok kovabeszerző helye volt.

A Tűzköves elnevezés megjelenése képeslapon (1917)

A Tűzkövesnek nevezett dűlő egy részén létesült később a Kálvária. Ha manapság ellátogatunk erre a részre, nem csak Jézus szenvedéstörténetét járhatjuk végig, a domboldal évek óta várja sorsa jobbra fordulását. De nem volt ez mindig így.

A Kálvária domb története szorosan összefügg a közeli Mindszentével. Az ekkor még különálló település történetében a legfajsúlyosabb szerepet játszotta a vallás. 1744-ben szentelték fel a mindszenti templomot, ami akkor még nem készült el teljesen. Ferenc József 1857-es miskolci látogatása alkalmával járult hozzá, hogy a templom elnyerje mai formáját. Amikor az uralkodó megtekintette a templomot, biztosította az egyik torony költségeit, az egri érsek felajánlásából és a hívők adományaiból pedig megépült a másik is.

Ferenc József miskolci látogatása – I. rész

De ahhoz, hogy ilyen volumenű beruházások végbemenjenek a környéken, elhivatott emberekre volt szükség. Máriássy Sándor tapolcai apát (1733-1745), majd egy évszázaddal később élő rokona, Máriássy Gábor egri kanonok folytatta püspök elődjének egyházgyarapító tevékenységét. Történetünk szempontjából Máriássy Gábor játszotta a főszerepet azzal, hogy elhatározta egy kálvária felépítését, melynek helyszínéül Miskolcot választotta. Elképzelésének megvalósítására 1857-ben az akkori Mindszent-Miskolc határán lévő Tűzköves dűlőt jelölte ki, ahol – akkori mértékkel mérve – „60 kapás szőlőt, valamint a hozzátartozó szilváskertet” vásárolt meg. Máriássy helyválasztásában két szempont játszotta a fő szerepet, egyrészt a mindszenti plébánia közelsége, másrészt a jól láthatóság. Az akkori városképben ugyanis nem voltak magas épületek, így a kálváriát még a vonataklakból is látni lehetett.

Amikor még képeslapon is büszkén megjelent a Kálvária

A kálvária domb beépítési tervét Rudolf Antal készítette el. 1858-tól három év alatt végezték el az utak kialakítását, az építkezéshez szükséges anyagok beszerzését és szállítását, majd 1860-ban építették fel a stációkat és a kápolnát is. Érdekesség, hogy mind a kőfaragó, kőműves és ácsmunkát is miskolci mesteremberek végezték, sőt még a segédmunkások is miskolciak vagy mezőkövesdiek voltak. Máriássy szándéka az építkezéssel tehát az is volt, hogy munkát adjon a helyi lakosságnak.

A Kálváriát végül nagy ünnepség keretében, 1864-ben szentelték fel, ezt követően pedig szinte azonnal kedvelt pihenőhely lett.

Olyannyira, hogy pár évvel később − valószínűleg a túlzsúfoltság elkerülése végett − egy Lévay József nevű úriembernek eszébe jutott, hogy a Kálvária-domb akkor lakatlan völgyében alakítsanak ki egy közparkot, hogy a „népnek legyen egy kertje”. Kisvártatva a városi közgyűlés határozatot hozott a Népkert kialakítására, ahol “később zenés-táncos-vendéglátós rendezvényeket is tartsanak.”

A Népkert hamar kedvelt közparkja lett a városnak.

Bár a Kálvária területe a város legkedveltebb helye lett, bőven áztatta könny is a földjét. 1878-ban történetének legnagyobb árvize pusztította végig Miskolcot, melyben több száz ember vesztette életét. Mivel a dombot nem érte az ár, így a Szinva déli partján lévő városrészekből ide szállították fel az áldozatokat, majd vitték őket a mindszenti katolikus, ill. a Forrásvölgyben akkor kialakított közös temetőbe.

A kevésbé vészterhes időkben a Kálvária maradéktalanul ellátta és kielégítette a városlakók kikapcsolódási elvárásait, egyben a hívő lakosság lelki és szertartási igényeit is, egészen az 1940-es évek végéig.

Ekkor új, sokkal sötétebb fejezetéhez ért a domb története. Mivel a második világháború utáni városrendezési tervek enyhén szólva sem szolgálták az egyház érdekeit, így kiszélesítették a Csabai út nyomvonalát, ez pedig a terület szétdarabolásához vezetett. Az 1953-ban átadott pártbizottsági épület (ma a Herman Ottó Múzeum főépülete) is elvágta a Népkertet a Kálváriától, ezzel alakult ki a környék mai arca. A dombnak megszűnt az eredeti funkciója, ezzel pedig elkezdődött a terület kegyetlen amortizációja. A kinti objektumokat folyamatosan megrongálták, eltűnt a díszes bejáratú körkerítés, a hét közül az első stáció az építkezés áldozata lett, a kápolna jobb oldalán állót pedig ledöntötték.

A Kálvária és a Népkert kapcsolatát az 1953-ben átadott Pártház teljesen elvágta. (Fotó: Fortepan / Sugár Ferenc)

Hogy mennyire tisztelte a domb szakrális jellegét az elkövetkezendő rendszer, mi sem bizonyítja jobban, hogy teljesen tájidegen elemként ide került egy 33 sírból álló szovjet katonai temető is. A domb szerves „tartozéka” a Lossonczy-család sírboltja is, melyet azóta többször is feldúltak, így erősen kérdéses, hogy a kripta ellátja-e még eredeti rendeltetését. A 90-es években a kápolnát még megmentették a beomlástól,  az idő vasfoga egyre komolyabb nyomot hagy az épületen, a környékéről nem is beszélve, amely egyelőre funkció nélkül várja sorsa jobbra fordulását.

Holott a közelmúltban megmutatkozott, hogy igenis el lehetne funkcióval látni a dombot. A 2019-es miskolci Bartók Plusz Operafesztiválnak kiváló kezdeményezése volt, hogy – élő díszletként felhasználva a kápolna környékét – itt mutatták be Pietro Mascagni Parasztbecsület című darabját.

A város egykori zsellérnegyede

Papszer utcai részlet a város legrégebbi szakrális- (balra) és középületével (jobbra). (Fotó: Fortepan / Földvári Mihály)

A Papszer Miskolc egyik legrégebben lakott területe, itt áll a város legrégebbi középülete is. Az egykor iskolaként, ma a Herman Ottó Múzeum kiállítási épületeként (annak állapota miatt jelenleg nem) funkcionáló létesítménytől néhány száz méterre található a 13. századi alapokkal rendelkező, így a város legidősebb egyházi épületeként számontartott Avasi templom, amely a harangtoronnyal, a református temetővel és a múzeum papszeri épületével Miskolc legimpozánsabb műemlékegyüttesét alkotja.

Miskolc urbáriuma szerint zsellérházak húzódtak a Papszeren, lakóiknak pedig kötelességük volt, hogy az „egyház és a plébános szükségletére” szolgáljanak, így a helynév is arra utal, hogy az itt élőknek az egyházhoz tartozó területeket kellett művelni. A „szer” utótag pedig sort, oldalt, részt vagy utcát jelent, ami nem egyedi végződés az Avason. A ma utcanévként ismert Középszer egykoron szőlőtermő birtok volt, ami az Alsó és Felső Szentgyörgy nevű szőlősök közé beékelődve kapta a nevét. Ugyanilyen viszonyítási pontként létezett ekkoriban az Alszer elnevezés is az Avason. A szer utótaggal más, zsellérek lakta házsoroknál is találkozunk: a Papszer szomszédságában létező Pece-szer mellett a 17. századi forrásokban fellelhető még az Egyházszer és Tibódszer is, ahogy a mai Kiss Ernő utcával párhuzamos Kalló utca környékét Kallószernek nevezték.

Helyben maradva a Papszer nyugati folytatásaként található Meggyesalja utca szintén korán (1544) megjelenik a forrásokban. Az akkoriban jobbágy- és zsellértelkekből álló terület elnevezése könnyen kikövetkeztethető: eszerint a környéken meggyes kertek húzódtak, aminek az aljában található házsorokat ezzel az informatív névvel illették. A helynév mégis különlegesnek mondható, hiszen ahol egy viszonyszó szerepel az elnevezés utótagjaként, annak közvetlen közelében szerepel az a helynév is, amihez viszonyítunk. Itt azonban Meggyes helynévvel egyetlen forrásban sem találkozunk.

Szintén viszonyítási pontként szolgált az Avasi templom mellett 1557-ben emelt harangtorony, így a tőle nyugatra található utat Toronyalja utcának nevezték el. Az utca első fennmaradt írásos említése szomorú apropóból került lejegyzésre; egy 1691-es városkönyvi bejegyzés szerint az Áldozónapi vásárkor „olyan rendkívül való essők, égszakadások voltanak”, hogy a Toronyalja utca és a Papszer kivételével a város szinte valamennyi házát elmosta a hirtelen megáradt Szinva és Pece patak.

Az Avas nyugati lábánál fekvő Jézus kútja a XVII-XVIII. századi feljegyzések szerint szintén viszonyítási pontnak számított, ami nem csak ebbéli minősége miatt fontos állomásunk. A ma is meglévő kút vizét az évszázadok során gyógyító erővel ruházta fel a helyi folklór, a valóban kristálytiszta forrásvízért a város minden tájáról elzarándokoltak, így nem is csoda, hogy a kút megihlette az élénk fantáziájú helyieket, akik egyenesen Jézusnak tulajdonítják a kútvíz gyógyító erejét.

A Jézus kútjával kapcsolatos legendákat egy külön cikkbe feldolgozzuk, addig is álljon itt egy kis ízelítő.

Egyesek szerint egy betegnek 13 pohárral kellett meginnia belőle, hogy meggyógyuljon. Egy másik történet egy asszony ment a kútra, hogy beteg férjének vigyen a gyógyító nedűből. Kisvártatva a víz színe pirossá változott, szaga pedig kísértetiesen hasonlított a vérére. Ám a beteg férj végül meggyógyult, így futótűzként terjedt el a hír a városban, hogy Jézus „vére” a gyógyír minden nyavalyára.

A kút az évszázadok során több átalakításon is átesett, így azt a kis házikót is elbontották, aminek kinyitásához kulcs kellett, hogy a vízhez hozzáférjen a lakosság. Mai kinézetét 1996-ban nyerte el, szépséghiba, hogy manapság már csak vezetékes víz folyik a csapból, az is csak nyaranta, hőség idején. Így az egykori csodatévő kút ma már csak pihenőhelyként szolgál, míg az azt körülvevő legendák is szépen lassan a feledés homályába vesznek. Persze csak akkor, ha hagyjuk.

A Kutyástól Miskolc „Rózsadombjáig”

Időzve még egy kicsit a miskolciak öreg dombján, most számba vesszük azokat a helyneveket, amelyeknek nagy része mára már kikopni látszik a köztudatból. Ehhez hívjuk segítségül a már korábban emlegetett Pesty Frigyest, aki 1864-ben összegyűjtötte Borsod vármegye, ezen belül Miskolc helyneveit, számos érdekességet tartogatva a téma szerelmeseinek.

Az Avas-tető egy részét többek között Kutyásnak is nevezték. „Ezen szőllőhegy düllő mint Miskolcz város felső részéhez legközelebb eső leginkább kilévén téve a’ kutyák általi pusztittatásnak nevezetét ettől vette”. Talán ezek után furcsán hathat, hogy a Kutyás pont a zsidó temető területével egyezik meg, amelyet Zsidóbánatnak is hívtak egykoron. Az Avas hegy ormán található egy Hóhér bástya elnevezés is, amely „hajdan vesztő helyül szolgált”.

Az Avas helynevei 1916-ban, Lippay Béla térképén.

Az Avas-tetőtől nem messze található a Mendikás dülő. A mendikás vagy mendinkáns régen elfeledett, latin eredetű szavunk, amely koldulót jelent. Azonban nem a koldusokat illették ezzel a szóval, hanem azokat a református kollégiumból, a legátus kísérőjeként kiküldött kisdiákokat, akik a kollégiumnak szánt adományokat gyűjtötték. Olvassuk el azonban ezt a 1860-as évek szóhasználatával, bár a magyarázat vége nehezen értelmezhető: „A’ múlt századba a’ helv. hitvallásúak miskolczi tanintézetébe a’ szegény szülék gyermekei a’ nagyobb diákok mellett inaskodván ‘s mint illyenek oktatást ingyen nyervén kötelességök volt több szolgálatokat illetőleg kéregetéseket tenni, – ezen különben mai napig is szép /…/taló megfordúlt mendikásokról vette nevezetét, a’ mennyiben közel érvén eleget megdézsmá/lták/.” Mivel a református egyház miskolci központja épp az Avas lábánál feküdt, így valószínűsíthető, hogy a kisdiákok – dolgukat elvégezvén – sokat tartózkodtak a bőséges terméssel megáldott domboldalon.

Sokkal lényegre törőbb, egyben humoros magyarázata van a mai Ifjúság útja környékén megtalálható Papis helynévnek:

„A’ legrégibb szőlőhegyek egyike, a’ csabai útvonalra dől, nevét onnan vette hogy a’ régi kegyelmetes időkben a’ szőlő terméseikből lelkészeinek is juttatván, rajta maradt – kap belőle a’ pap is.”

Ez a helynév nem összetévesztendő a Pipis dombbal, ami „az itt tanyázó sok pipis madártól vette nevét”. A Pipis helynév már felfedezhető azon az 1817-ben, Domby István által készített térképen is, amelyen újabb érdekességekkel találkozunk. Ennek a dokumentumnak a topográfiai adatai között találjuk meg, hogy az Avasnak nem csak teteje volt, hanem „farka” is, ami a domb északnyugati végződését jelentette. Csakúgy megtalálható a térképen a Szemszúró elnevezés, ami az ezen a helyen megtalálható, tüskés növényzettel lehet kapcsolatos. Érdekesség továbbá, hogy a 18. században készült kéziratos térképeken még Angyal-völgyként hívják a mai, több pincesorból álló Mély-völgyet.

Az Avasfark és Pipis domb elnevezés az 1817-es Domby-térképen.

Ha már a madarakról esett szó, egy újabb érdekes megállapítással találkozunk Pesty könyvében, miszerint az Avas északi ormán található területet, közvetlenül Latabár Endre színigazgató borháza mellett Sasnak nevezték, abból az okból kifolyólag, hogy „a’ városból elorzott apró marhát a’ sasok ott emésztették el”.

A legvégére maradt az Avas nyugati-délnyugati oldalán fekvő, legkétesebb eredetű helynevünk, a Ruzsinszőlő, melynek területét korábban Nagy- vagy Alsó-, Közép-, valamint Kis- vagy Felső-Ruzsinként is felosztották. Mivel a már sokat emlegetett Pesty-kötetben még csak a folklór szintjén sincs magyarázat a Ruzsin név eredetét illetően („nevét hol vette ki nem puhatolható”, illetve „nagy kiterjedésű szőllőhegy név eredete nem tudatik”), így más forrásokból kell tudakolóznunk. A szőlőhegy első írásos említése 1549-ből való, mint miskolci promontórium, majd a 18. század közepétől kezdve több névalakban feltűnik kéziratos térképen. A fentebb felsorolt szóalakok a ruzsin szó etimológiáját tekintve több változatra engednek következtetni. A kevésbé valószínű verzió a szó ruszinból való eredeztetése, hiszen ebben a térségben nem élt olyan számottevő ruszin népcsoport, amely indokolttá tenné, hogy emléküket helynév őrizze. Nem úgy a különböző szláv népcsoportok, amelyekből Miskolc körkényén több is megfordult az évszázadok alatt, így könnyen lehet, hogy a szó szláv gyökerű. A ružin szlovákul közszói alak, szófajilag melléknév, és annyit tesz: ’a rózsának a(z) …, rózsa-’, tehát a terület az itt megtalálható növényzetről kaphatta a nevét, és ehhez adódott hozzá utótagként a funkcionális besorolása. Így – ha némi áthallással is – jelentését tekintve Miskolcnak is van Rózsadombja. Ezt az elméletet némiképp alátámaszthatja, hogy további, „ruzsint tartalmazó” helynevek mind szlovák nyelvterületen találhatóak meg. Azonban még mindig nem zárhatjuk ki azt a divatos verziót sem a helynevek eredetére szolgáló megoldások széles tárházában, hogy a Ruzsin egy családnév. Így – a közeli Vargahegyhez hasonlóan – a szőlőhegy egykori birtokosáról is kaphatta nevét.