Amikor szovjet hadikórházzá vált a lillafüredi Palotaszálló

Az 1944-es esztendő hozta el Miskolcra is a második világháborút. Ez év márciusában szállták meg a németek a várost, majd június 2. délelőttjén száz amerikai B-17-es és B-24-es nehézbombázó rengeteg civil életet követelő erődemonstrációt tartott, és ez a támadás csak egy volt a négy közül, amit “felszabadítóink” a város nyakába zúdítottak. A szövetségesek a földdel tették egyenlővé többek között a Búza téri vásárcsarnokot, jelentős károk érték a Tiszai pályaudvart és környékét, a Népkertet, az Erzsébet kórházat, később pedig a Vasgyár egyes területeit. 

Ekkor azonban még nem volt vége. Magyarország sikertelen kiugrási kísérlete után szűk három hónapra a nyilasok vették át a hatalmat Miskolcon, hogy ugyanazzal a lendülettel – a németekkel együtt – december 2-án elhagyják a várost. Egy napra rá a “váltás” is megérkezett, a szovjetek kezdtek el berendezkedni a városban. Ezt a napot már történetünk egyik főszereplőjének, a város elismert fényképész mesterének, Maksay László naplójának köszönhetően követhetjük nyomon: “Deczember 3-án vasárnap reggel nagy csend volt, rendben takarítottunk. Legnagyobb meglepetésünkre 8 orakor az uj gyárnál és az ogyárnál teljes csendben le jöttek az oroszok és a jövő menő emberekkel együtt sétáltak az utakon végig. Egész barátságosan viselkedtek.[…]

4 ora felé ismét jött egy katona és egy helyi ember hogy hivat egyik tiszt a bérházba hogy ott fényképezzek(!) le egy orosz halottat akinek arczára a németek brutálisan szovjet csillagot vágtak…

Hogy miért érdekes számunkra a fényképész Maksay? Nos, ő volt az, akinek lehetősége nyílt több mint 200 fotónegatívon megörökítenie a szovjet katonákat, azok ugyanis rendszerint felkeresték – ezt ő maga írja naplójában.

Mivel a fényképésznek nem csak a belvárosban, hanem a Palotaszálló közvetlen közelében lévő kis bástyás épületben is volt műterme, így nem csak, hogy túlélte a megszállást, hanem testközelből átélte a szálló “arculatváltását”, amit szorgalmasan dokumentált is, mindezt a helyi szovjet vezetők külön engedélyével.

Az oroszok azonnal kiszúrták maguknak a gyönyörű szállót, ami a németek jelenlétének és az 1944-ben beköszönő kemény télnek “hála” komoly károkat szenvedett. A szálló berendezései megsemmisültek, a vízvezetékek és a központi fűtés csövei szétfagytak. Bár a megszállást követő 2-3 hétig kisebb tűzharcok színhelye volt a szálló környéke, a szovjetek azonnal hozzáláttak a szálló helyreállításához, bevonva a hámori lakosságot is.

Néhány, a szállóban akkor munkát kapó hámori lakos elbeszéléséből tudjuk meg azt is, hogy a patinás szállót eleinte katonai üdülővé alakították. Általában azok a szovjetek voltak itt jelen, akiket a továbbvonuló frontról hoztak ide egy pár napos eltávra.

A szálló azonban csak egy-két hónapot működött ebben a funkciójában, az 1945. márciusában kiadott belépők szerint már kórház volt. Eleinte olyan gyógyuló katonákat helyeztek el itt, akiken a háborúban szerzett sérülései miatt megcsonkítással járó műtétét végeztek.

Tuberkulotikus betegek a Palotaszálló teraszán.

A katonák 2-4 ágyas szobákban lábadoztak.

Hogy a jó bükki levegőt szerették-e meg a szovjetek, azt nem tudjuk, de tény, hogy ezt követően tüdőszanatóriumként működtették tovább a Palotaszállót. A Maksay-féle fényképek nagyrészt ezt az időszakot tükrözik. Ekkor már a szálló garázsait marhaistállókká alakították át, ez lett a sorsa a korábbi erdészeti épületeknek is, innen hordták a tejet és a húst a betegeknek, valamint a személyzetének.

Egyes elbeszélések szerint pedáns rend uralkodott a konyhában, ahogy a szálló többi részén is.

A Maksay által készített fotók betekintést nyújtanak a szálló életébe. Képet kapunk így a kórház életéről, a gyógyítás különböző formáiról, a kórház lakóinak szórakozásáról, tanulásáról.  A kórháznak önálló patikája is volt. külön olvasóteremmel rendelkezett, könyvekkel, folyóiratokkal, képeslapokkal.

A betegek tornáztak, sétáltak, a béke szigeteként örökítette meg a fotós ezt az időszakot. Az ápoltaknak és a kórház személyzetének előadásokat tartottak, külön színháztermük volt erre a célra. Ugyanitt lépett fel a szálló énekkara is, sőt egyes beszámolók szerint magyar vendégszínészek is rendszerint jártak ide fellépni.

Források hiányában azt nem lehet tudni, hogy egészen pontosan meddig működött hadikórházként a lillafüredi Palotaszálló. Az épületegyüttest 1949-1950-ben felújították, hogy SZOT-üdülőként üzemeljen tovább. Bár a több mint 200 fotót nem állt módunkban közzé tenni, így is komoly betekintést nyerhettünk az ország minden bizonnyal legelegánsabb hadikórházának mindennapjaiba. Egyedülálló eset ugyanis, hogy ilyen gazdag, hasonló témakörű fotóanyag fennmaradt ebből az időszakból, hiszen ezeket a távozó egységek parancsnokai elővigyázatosságból rendszerint megsemmisítették.

A kórház személyzete. További fotók a képre kattintva.