Elsősorban a miskolciaknak építjük a várost. Ha mi jól érezzük magunkat benne, jönnek majd a turisták és a befektetők is – vallja Szunyogh László. Miskolc főépítészével kiveséztük a város szinte minden olyan beruházását, ami foglalkoztatja a közvéleményt. Így szóba került többek között az Avas Szálló és más belvárosi tájsebek, a Diósgyőri vár és annak környezete, a történelmi Avas, a Juno Szálló, a húszemeletes, a bulgárföldi bevásárlóközpont, de még a hejőcsabai gyógyszertár is. Múlt, jelen és jövő beruházásai egyazon nagyinterjúban.

Mivel Lászlóval jónéhány éve ismerjük egymást, így az interjúban tegeződtünk.

Hogy lesz valakiből építész? Milyen intuíciók kellenek ahhoz, hogy valaki eldöntse, hogy ezt a szakmát választja? Neked volt ezzel kapcsolatban konkrét élményed, amikor rájöttél, hogy „igen, én ezt szeretném csinálni”?

Az építész a közvéleményben egy elég jól jegyzett szakma, nálam viszont nem ez volt a motiváció. Pontosan emlékszem, amikor negyedikes általános iskolás voltam, a szüleimmel az akkori Csehszlovákiában fekvő Hluboka várában jártam. Ez egy romantikus várkastély, amiben minden van: a pártázatos bástyáktól a loggiákon keresztül a pálmaházig egy igazi építészeti múzeum. Onnantól, hogy itt jártam, tudtam, hogy én épületekkel akarok foglalkozni; ettől a pillanattól kezdve állandóan azokat rajzoltam. Mivel nagyon érdekelt az épületek története is, így lehettem volna régész, történész, művészettörténész, de én a Földesbe jártam, ahol nagyon erős volt a matek, így onnan tereltek reálirányba, egészen pontosan az építészmérnöki pálya felé. Ezt követően foglalkoztam mindennel: építészettörténettel, várostervezéssel, épülettervezéssel, építésigazgatással, mindezek pedig integrálódnak a városi főépítészi tevékenységben.

Hluboka vára. Fotó: Pixabay

Segíts egy kicsit eligazodni a szakma rejtelmeiben. A laikusok az építészt leginkább épületek, esetleg terek vagy egyéb, településképet meghatározó, változtató építmények tervezésével azonosítják. Helyes vagy éppen sztereotipizált ez a megállapítás?

A szakmának egyértelműen a zászlóshajója a tervező építész, aki összefogva egy csapatot épületeket tervez, de ettől jóval árnyaltabb az építészszakma. A kivitelezésnél is kell építészeti tudás, de ők már nem feltétlenül terveznek. Van, aki az építésigazgatásban vesz részt, ahol szintén kell a szakmai tudás, de nem feltétlenül tervez épületeket. Ugyanígy a településtervező is építészmérnök, ahol adva van a tervezés lehetősége. A felsoroltak közül a főépítész leginkább az építésigazgatásban vesz részt.

Voltál megyei, majd most 2019-től városi főépítész. Mi a különbség a megyei, illetve a városi főépítészi munka között a napi tevékenység tekintetében?

Óriási különbség van! A rendszerváltásig nem volt sok különbség, ezt követően a megyei főépítészi tevékenység teljesen elment a területrendezés irányába, aminek köze nincs ahhoz, amit az ember a főépítészi tevékenységről gondolna. Ez már nem a klasszikus értelemben vett építészi tevékenység, hiszen nem épületekkel foglalkozik, hanem azzal, hogy például egy megye esetében hol legyen iparterület vagy út. Ezzel szemben a városi főépítészi feladat teljesen más, rendkívül sokszínű. Kezdve azzal, hogy a városban épülő létesítményeket véleményezi, folytatva azzal, hogy egy város hogyan alakítsa a rendezési tervét, hogy a település maga hogyan alakuljon. El kell, hogy mondjam, hogy Miskolc talán a legváltozatosabb feladat az egész országban. Nekünk a hegyvidéki falunktól – gondolok itt leginkább Bükkszentlászlóra – az alföldi faluig – például Szirma –, a panelházas lakóteleptől a történeti belvároson át iparterületig minden van, így elmondható, hogy az országban a miskolci a legsokszínűbb főépítészi pozíció.

Amikor öt évvel ezelőtt belefogtál a főépítészi feladatokba, hogy érezted, milyen örökséget vettél át? Bár a főépítészi pozíció direkt módon nem kötődik a politikához, de az elmondható, hogy itt is ciklusokban kell gondolkozni. Két önkormányzati választás között lehet integrált településfejlesztési stratégiát tervezni és azt végre is hajtani?

A főépítészi pozíciót nagyban determinálják a város adottságai. Ha elővesszük Adler Károlynak az 1900-as évek elején készült, Miskolc rendezésére irányuló terveit, akkor azzal szembesülünk, hogy hasonló problémákra hasonló megoldásokat keresett ő is, és keresünk most mi is. Persze történtek azért nagyobb „földindulások”, példának okáért felépült az Avas déli oldalán egy negyvenezres lakótelep. Érdekességként itt hadd tegyem hozzá, hogy az avasi lakótelep területe a mai napig nem lett kivonva az országos szőlőkataszterből, így azok, akik ma az avasi lakótelepen laknak, azok jelenleg is egy szőlőültetvényen élnek, papíron legalábbis.

Mostanában sokkal inkább az a mindenkori várospolitikának és az ezt szolgáló főépítésznek a dolga, hogy az adottságokból kiindulva, a lehetőségeket felismerve, jó döntéseket hozva végigvigyen folyamatokat. Erre nagyon jó példa, hogy manapság sokan szeretnek siránkozni azon, hogy egy egykori kétszázezres nagyvárosban már csak százötvenezren vagyunk. Ha én a főépítészi ars poeticam alapjának azt határoznám meg, hogy ha a fene fenét eszik is újra kétszázezres nagyváros lesz Miskolc, akkor valószínűleg nem tudnánk sikeres városfejlesztést végrehajtani. A lakosságszám kapcsán a történelem kissé igazságot szolgáltatott. A második világháború után, hogy Miskolcból megcsinálják a nehézipar fellegvárát, a mindenkori GDP tekintetében sokkal nagyobb arányban jutott ide pénz, mint az ország többi részére. Ez a többlet, ez az ötvenezer ember ment el, ami a mesterséges felduzzasztásnak az eredménye. Azt kell nézni, hogy Miskolcnak most mik a lehetőségei. Nem azon kell siránkozni, hogy Debrecen lett Kelet-Magyarország fővárosa a lassan háromszázezres lakosságával. Nekik a lakosságszám növekedése okoz folyamatosan problémát, nekünk pedig ki kell élvezni, hogy százötvenezren lakunk egy kétszázezresre tervezett városban.

Egy kérdés erejéig visszatérnék az öt évvel ezelőtti örökséghez. 2019-ben számos TOP-os (Terület- és településfejlesztési Operatív Program – a szerk.) pályázati projektet örököltél. Az önkormányzatokhoz nagyobb forrás csak ilyen projekteken keresztül juthat el, ám az kötött, hogy ezeket a forrásokat mire lehet elkölteni. Mint miskolci főépítésznek, mennyire jut akár anyagi, akár kapacitásbeli lehetőséged a város településképét önállóan tervezni, alakítani?

Az önkormányzatok gazdasági forrásai jelenleg úgy épülnek fel, hogy viszonylag nagy központi elvonások vannak, ezáltal szűkül a települések gazdasági önállósága. Így csak ilyen pályázatokon keresztül tudjuk „visszaszerezni” az elvont pénzeket. De ezek már „pántlikázott” források, tehát amire pályázol, azokat a pénzeket csak arra lehet elkölteni. Az Európai Unió hétéves ciklusokban gondolkozik, a 2019-ben felálló új önkormányzat és én, mint főépítész úgy kerültünk ide, hogy már az uniós támogatási ciklus vége felé jártunk, már korábban eldöntött projektek indultak el. Itt két dolog között lehetett választani: visszaadod a pénzt vagy megcsinálod. Körülbelül 150 projekt volt folyamatban, összességében 19 százalékos elkészültséggel. Az Unió a Covid-járvány miatt két évvel kitolta a projektek lezárásának határidejét, így 2023 decemberében kellett lezárni mindent. Most azt lehet mondani, hogy 100 százalékos elkészültséggel zártuk le ezeket a projekteket. Bár volt olyan beruházás, ami elmaradt, de azokat a forrásokat át tudtuk csoportosítani máshova, már ahol volt erre mozgástér. Utóbbira jó példa az ún. Főtér-projekt, amit végül felvittünk az Avasra.

Ennek mi volt az oka?

Az ok nagyon egyszerű. Az én meglátásom szerint a főtérnek a terve nem tartalmazta azt a hozzáadott értéket, amiért megérte volna azt megcsinálni. Nem teljes hosszában bontotta ki a Szinvát, nagyon nagy burkolt területeket hozott volna létre, ezért azt mondtuk, hogy inkább már az elindult avasi fejlesztéseket egészítsük ki. Ugyanis aggódtunk, hogy a történelmi Avason addig végbement beruházások kidobott pénzek lesznek azzal, ha az egészet nem tesszük rendbe, megpróbálva az összes olyan problémát megoldani, ami miatt sokan úgy érezték, hogy az Avas magára van hagyva. A kilátó esetében át tudtuk alakíttatni a terveket. Erre azért volt szükség, mert a korábbi elképzelések tartalmaztak egy önálló lifttornyot a kilátó mellett, amely véleményem szerint végleg elrontotta volna a város jelképének számító épület sziluettjét. Természetesen meg fogjuk oldani az épület akadálymentesítését, de nem egy állandóan ott álló toronnyal, ami a kilátó építészeti értékét teljesen tönkrevágta volna.

A meg nem valósult Főtér-projekt látványterveken.

De volt olyan beruházás, ahol nem volt ilyen mozgástér. A Diósgyőri várat, illetve a Dayka-átkötést nem lehetett átstrukturálni, olyan előrehaladott állapotban voltak a projektek, így ezekből csak több milliárdos veszteséggel lehetett volna kiszállni.

Az előbbi példája azt is jól mutatja, hogy a főépítész tevékenysége hosszútávon érvényesül. A Diósgyőri vár felújításának projektje ugyanis az elődöm keze nyomát viseli, én öt éve vagyok főépítész és még mindig épül.

Zavarba hozlak azzal, ha olyan konkrét épületeknek az ügyeire kérdezek rá, melyek jövője rajtam kívül számos más miskolcit is foglalkoztat?

Nyugodtan kérdezhetsz bármelyikről.

Az közismert, hogy az Avas Szálló épületét 2020 decemberében megvásárolta a Mathias Corvinus Collegium, hogy egy oktatási központot hozzon létre. A szálló esete két gondolatra lehet jó példa. Egyrészről megmutatja, hogy a miskolciak mennyire a szívükön viselik a történelmi belváros ikonikus épületeit, másrészről egy hatalmas komplexumról van szó, aminek egy jelentős része műemlék védettséggel bír.

Az egész épület műemlék.

Az a része is, ami utólag épült hozzá és félkész maradt?

A műemlékvédelem az ingatlanra vonatkozik, ahol meg kell határozni egy értékleltárt, hogy az ingatlanon belül pontosan mi képvisel műemléki értéket. Így, ha utólag épült hozzá valami, az nem feltétlenül szerepel az értékleltárban.

Épp ez a folyamat érdekelne. Mert az épülettel az értékesítésétől számított négy évben szemmel láthatóan nem történt semmi, de a háttérmunka úgy tudom, hogy zajlik. Tehát a műemléki védettség magyarázat arra, hogy a kivitelezés még nem indult el?

Az egykori Korona, majd Avas Szálló épülete olyan nagyszabású projektnek indult, amellyel a mindenkori működtetőnek folyamatosan meggyűlt a baja, állandó botrányok kísérték az üzemeltetését, hiszen egy jóval nagyobb komplexum volt, mint amit a város az akkori méreteihez képest elbírt volna. Ettől függetlenül működött egészen a rendszerváltásig, ekkor privatizálták, majd az új tulajdonos bele is bukott a felújításába.

Egy nagyobb méretű szálloda üzemeltetése egy hosszabb távon megtérülő beruházás. Nem véletlen, hogy ilyen épületek építését és fenntartását világszinten is csak a nagyobb szállodaláncok engedhetik meg maguknak. Így évekig itt állt ez az épület félbehagyottan, majd az akkori önkormányzat megvásárolta. Ám az önkormányzatnak sose lett volna arra pénze, hogy az épületet felújítsa, így inkább csak azért vásárolta meg, hogy ne kerüljön szerencsevadászok kezére, illetve, hogy a város találjon neki egy megbízható gazdát. Amikor mi kerültünk a város élére, felismertük, hogy az épület felújításához csak az állami forrás lehet elegendő, hiszen a magántőkét nem érdekelte az épület.

Régi pompájában, új funkcióval tündökölhet újra az Avas Szálló

Itt hadd vessek közbe egy kérdést. Többször felmerült már, hogy Miskolcra azért nem hoznak például nagyobb sporteseményeket, mert nem rendelkezik megfelelő befogadóképességű és besorolású szállodával. Ebből a nézőpontból sem látott senki fantáziát az Avas Szálló felújításában úgy, hogy megtartja a szállodafunkcióját?

Korábban kérdezted, hogy a műemlék jelleg befolyásolja-e a beruházást. A válasz igen. Ha a nagy szállodaláncok mégis láttak volna fantáziát a komplexumban, akkor is lefékezte volna őket az épület műemlék védettsége, hiszen így a felújítás költsége a sokszorosa lett volna annak, mintha egy zöldmezős beruházás keretében építenek a nulláról egy ugyanilyen épületet. A szállodaláncoknak az nem fontos, hogy egy belvárosi műemlék épületet újítsanak fel, akkor ők inkább építenek egy szállót például Miskolctapolcán, hiszen úgy olcsóbban jönnek ki. Ennek ellenére most azt mondom, hogy megérett arra a város, hogy pár éven belül megjelenjen Miskolcon egy nagyobb szállodalánc. Bár van már egy nagyobb szálloda kint Lillafüreden, de az mégsem a város centruma.

Akkor mindenképp funkcióváltásra volt szükség az Avas Szálló esetében?

Nem ez a lényeg. Azt kellett felismerni, hogy csak az állam van abban a helyzetben, hogy megmentse az épületet. Akinél van annyi tőke, hogy bevállal a beruházáson belül olyan tételeket, amelyek soha nem térülnek meg neki. Jól példázza a leköszönőben lévő polgármesterünk integráló személyiségét, hogy meg tudta győzni az állami befektetőket erről a beruházásról annak ellenére, hogy nem kormánypárti a városvezetés. Bár a Mathias Corvinus Collegium egy független alapítvány, mégis az államtól kap forrást arra, hogy ahol kiépíti a saját képzési helyszínét, ott tegyen is jó szolgálatot azzal, hogy ikonikus épületeket újítson fel. Így történt ez Debrecenben és Pécsett is.

Kisérteties hasonlóság: Debrecenben a hasonló sorsra jutó Aranybika Szálló lesz az MCC központja. Fotó: tilet – Indafotó

Komoly lobbierő kellett az MCC Miskolcra hozatalához?

Inkább azt mondom, hogy el kellett hitetni a másik politikai oldalon álló kormányzattal, hogy itt érdemes együttműködni, ennek elérése pedig a polgármester úr érdeme. Bár néha voltak zökkenők, nagyon jó az együttműködésünk az MCC-vel. Amikor megvették az épületet, akkor letették az asztalra az ütemtervet is. Először meg kellett tervezni a felújítást, majd a terveket engedélyeztetni kell. Ehhez rengeteg adminisztratív problémát kellett elhárítani, például szabályozási tervet módosítani. Most az engedélyeztetési folyamat zajlik, az év második felére elkészülnek a kivitelezési tervek, lezajlik annak közbeszereztetése, 2025-ben pedig elindulhat a szemmel látható építkezés.

Említetted, hogy az Avas Szálló felújítása esetében vannak olyan elemek, amelyek nem feltétlenül térülnek meg a beruházónak. Pontosan mire gondolsz?

Egy olyan egyezséget kötöttünk, hogy megőrzik az épületnek négy egykori értékét. Az egyik a Széchenyi utcai homlokzat, a másik a neobarokk lépcsőház, az egykori bál-, későbbi moziterem, valamint az ikonikus Fehér-terem. Kértük, hogy az épületen belül található értékeket a városlakók is élvezhessék, hogy olyan funkcióval lássák el ezeket a tereket, amiket a miskolciak is használhatnak. Így a Széchenyi utca felől inkább a nagyközönséget kiszolgáló funkciók kapnak teret, míg a Patak utcai részen diákszállások lesznek kialakítva. Bízom benne, hogy az itt lakó diákok megtöltik majd élettel a főutca ezen szakaszát.

Amikor a kultikus épületek megmentéséről beszéltél, eszembe jutott a város – beruházások tekintetében – egy másik stratégiai partnere, az Avalon. A Zsigmondy utcai, egykori Északterv-székház felújításával már korábban átadásra került az irodaházuk, illetve épp most zajlik a központi lánykollégium épületének felújítása. Ám elég nagy a csend az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó beruházás, az Erzsébet és a Városház tér közé tervezett Avalon-ház körül. Ez ugye nem az első terv, korábban egy sokkal modernebb, ám sokak szerint tájidegen irodaházat képzeltek el a beruházók, amit a szakma és a miskolci lakosság is kritizált, majd ezt követően funkcióváltással tervezték át az épületet. Mint elsősorban a településképért felelős személy, Te is ellenezted az első terveket? Mi a véleményed a másodikról?

Az MCC-hez hasonlóan polgármester úrnak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy az Avalon ilyen léptékű beruházásokat hajtson végre a városban. Amikor az irodaház tervei meghiúsultak, az Avalonnak lehetett egy olyan érzése, hogy a város cserbenhagyja őket, de a bizalmat sikerült újraépíteni. Ha egy olyan világcég, mint a Hell (az Avalon a Hell-cégcsoport része – a szerk.) Miskolcot választja központjául, az rangot ad a városnak, hiszen az idevonzhat más befektetőket is. Ahogy az is örömteli, hogy az Avalon alulhasznosított épületek megmentésével fejleszt.

A tervezett épület látványterve. Forrás: Avalon Center Kft./minap.hu

Én főépítészként végigkísértem a szóban forgó ház tervezését. Az eredetileg a térre tervezett irodaház egy nagyon progresszív, csupa üveg épület lett volna, de véleményem szerint nem a stílusával volt baj, még ha ez véleményem sokaknál ki is veri biztosítékot. Inkább a léptéke volt problémás. Ha ezt az épületet egy egyszerű, jó értelemben vett „darabolással” tervezték volna, akkor ebben a stílusban is elfért volna a téren. Ennél a pontnál kellett meggyőzni az Avalont, hogy egy másik épület tervezésével el fognak jutni az építési engedélyig. Szabó Tibor, a Peka Bau tervezője az eddigi legjobb megoldást hozta el a jelenlegi tervekkel, hiszen sokkal szellősebb, a lehető legjobb kilátást biztosítja a lakóknak, jóval több közterületet hoz létre, míg az ezt megelőző tervek jelentősen drasztikusabbak voltak. Ez ellen már nem is fellebbezett egyetlen lakó sem. Egyedül a homlokzati kialakítás nem tetszett, így bevallom, hogy én voltam az, aki legalább egy évig blokkolta a projektet, míg végül Bodonyi Csaba mentorálásával sikerült egy olyan homlokzati tervet készíteni, ami passzolt az épület tömegéhez és a városképhez is.

Bár ebben annyira nem vagyok naprakész, de úgy tudom, hogy az építési engedély megvan, így ősszel elindulhat a kivitelezés is.

A diósgyőri várra, mint kiemelt állami beruházásra milyen ráhatásod van?

A vár ügye jelen pillanatban még nem egy sikertörténet. Egyrészről nem készült még el, és a közvéleményben sem túl nagy a fejlesztés támogatottsága. Mindkét politikai oldal számára egy puskaporos hordó, én is igyekszem kerülni a politikai vonatkozásait, így kifejezetten szakmai szempontból igyekszem válaszolni. Amikor én főépítész lettem, ez a beruházás már meg volt tervezve, már ki volt választva a kivitelezője is, gyakorlatilag már volt egy megversenyeztetett terv, már csak az volt a kérdés, hogy mikor indul a kivitelezés, hiszen minden engedélyt megkapott a beruházás.

Ekkor már nem volt lehetőség visszalépni? Említetted, hogy a TOP-os projektek esetén két lehetősége volt a városnak: visszaadni vagy végigvinni.

Igen, de az nem volt mindegy, hogy az adott beruházás milyen szakaszában járt. Ennél a projektnél akkor már ki volt választva a kivitelező is. Most gondolj bele, hogy van majdnem 12 milliárd forint, amit megkapna a város egy beruházásra, és te azt mondod, hogy köszönöd szépen, de nem kéred. Politikai öngyilkosság lett volna, amibe szerintem egy év alatt belebukott volna a városvezetés. Már megvolt a forrás és a kivitelező is, akiknek, ha mi azt mondtuk volna, hogy mégsem kérjük, akkor nekik is kártérítést kellett volna fizetni, így csak nagyon nagy áldozatokkal tudtuk volna megakadályozni a vár ezen ütemének felépítését.

Szakmai szemmel a várrekonstrukció jelenlegi terveiről mi a véleményed?

Nem akarok negatív véleményt megfogalmazni, de két aspektust mindenképp szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy adott egy várrom, amely esetében két véglet létezik: romként konzerválom vagy teljesen újjáépítem, de a kettő közötti skálán még ezer megoldás van. Miskolc korábbi vezetése azt választotta, hogy teljesen újjáépíti ezt a várat, én, mint tervező vagy, mint főépítész sem ezt a döntést hoztam volna. Személy szerint a már említett skálán odébb toltam volna, nem hagytam volna meg romként, de nem is a teljes felújítást választottam volna.

A diósgyőri vár felújítás után és felújítás előtt, 2020-ban. Fotó: Molnár-Bernáth László / MTI

Meghagytad volna az második ütemet követő állapotában?

Nem. A második ütem már predesztinálta arra a várat, hogy magastetőt kell tenni a palotaszárnyakra. Ismerem a teljes tervezést, így belemehetnék a részletes elemzésébe, de inkább csak annyit mondok, hogy nem a teljes visszaépítést választottam volna. De ez már a „mi lett volna, ha” kategória, a döntés már korábban megszületett, innentől már teljesen mindegy, hogy szakmailag mit gondolok erről. Korábban próbáltam még egy kört futni, hogy azon a bizonyos skálán kicsit visszább tudok-e tolni. Megpróbáltam, nem lehetett. Ennek politikai, gazdasági és adminisztratív okai is voltak. Innentől kezdve én nem foglalkoztam a várral, mert nem volt lehetőségem hozzátenni szakmailag.

A másik dolog, amit szerencsétlennek tartok a vár esetében az az, hogy a különböző szempontok keverednek.  Keverednek a szakmai, illetve a műszaki szempontok a lakosság érzelmeivel. Példaként hoznám fel a külső vár kérdését, ami a nem tetszést kiváltó török mészkőlapokkal lett burkolva és most kitakarja a várromot. Tudni kell, hogy amikor Nagy Lajos király korában a vár megépült, csak a belső vár létezett és az állt büszkén a sziklán, majd a 15-16. században épült hozzá egy körítőfal, a külső vár, ami onnantól kitakarta a belső várat. Most, hogy ezt a külső falat visszaépítik, újra kitakarja a belső várat, így nem történt történelemhamisítás, csak a mi agyunkba beleivódott a leomlott külső fallal rendelkező vár képe. Nekem is beleégett a tudatomba a magastető nélküli, négy csonka, sisak nélküli toronnyal rendelkező vár, amit az 1960-as években történt felújítások utáni állapotát tükrözi.  Azt megelőzően a vár megint más, sokkal romosabb volt. Tehát attól még, hogy az emberek tudatába 30-40 év alatt beleég a várrom egy bizonyos állapotának nosztalgikus képe, attól még nem történelemhamisítás annak a felújítása.

Talán a várra és környezetére azért is különösen érzékeny a lakosság, mert megszűnt ott a strand, annak helyreállítására elhangzottak félígéretek. Lesz valaha még strand Diósgyőrben?  

Eredetileg a vár-projektben lett volna forrás annak környezetére is, de idővel annyira megdrágult magának a várnak a felújítása, hogy az „felzabálta” a környezetére szánt pénzeket is. Ha már azt mondtam, hogy nem lett volna szükség a vár teljes kiépítésére, azt eddig szakmai alapon mondtam, de gazdasági szempontok szerint is jobban járhattunk volna, ha arányaiban több forrás jut a vár környezetére, így a strandra is.

A diósgyőri strandon én magam is sok-sok nyarat eltöltöttem, így magam is nosztalgiával gondolok vissza rá. A strand megszűnésének történetét is nagyjából ismerem, hogy azt ideiglenesnek gondolták akkor, amikor megépült ott a Lovagi Tornák Tere.

“Az a fajta diósgyőri strand, amire ma nosztalgiával gondolunk vissza, ma már nem elég”.

Így, hogy az egykori területének egy része beépült, lenne egyáltalán elvi lehetőség ott visszaállítani a strandot?

Akkor, ha a Lovagi Tornák Terét „beletervezed” a strandba. Akár lehetnének strandröplabda pályák is ott. Kisebb területen, kisebb kapacitással is működhetne, de azt is látni kell, hogy az a fajta strand, amire ma nosztalgiával gondolunk vissza, ma már nem elég. Attrakciót igényelnek az emberek, egy strand esetében csúszdákat, wellnesst. Arra, hogy egy dögönyből jön a víz, ma már nem lehet működőképes vállalkozást építeni. Ennek a strandnak az is problémája volt, hogy a jéghideg vize miatt csak egy félszezont tudott üzemelni. Ennek ellenére lenne jövője ott egy fürdőnek, de ahhoz a három együttesnek, a várnak, a térnek és a strandnak együtt kellene működnie, mert most szinte egymás ellen vannak.

Dolgoztunk ki korábban egy olyan koncepciót, hogy hogyan lehetne egy egységként kezelni őket. Egy olyanfajta strandban kellene gondolkozni, ahol nem a strandhoz rendeljük hozzá a wellnesst, hanem fordítva, egy wellness szolgáltatáshoz kapcsolódik a strand egy kisebb medencével. Amikor pedig a téli időszakokban nem tud a strand működni, akkor a wellness mellett egyéb szolgáltatásként, vagy parkként, amolyan második Tündérkertként szolgálna a terület.

Ha már megemlítetted a Tündérkertet. Kompetens vagy az „első” Tündérkert ügyében?

A Tündérkert ügye annyira átpolitizált jelenleg, hogy ezzel kapcsolatban nem lenne szerencsés megszólalnom. Bízom benne, hogy hamarosan rendeződik a helyzet.

Ha Diósgyőr felől villamossal közelítem meg a szorosan véve belvárost, akkor annak belépő szakaszán, a Hunyadi utcán sorjáznak a századfordulós, ám borzasztó állapotban lévő házak. Köztük az a ház is, ahol Déryné Széppataki Róza töltötte időskorát. Mit lehet ezekkel az épületekkel kezdeni?

A történelmi Belváros esetében a legnagyobb ingatlantulajdonos a város. Ennek oka a szocialista időkre, az államosítások időszakára nyúlik vissza. Ekkor lett minden az államé, illetve a tanácsé. Ebben az időszakban nem volt piaci alapú, felelős ingatlangazdálkodás, így az elmúlt 60-70 évben ezek az ingatlanok olyan mértékben lepusztultak, hogy a világ összes pénze nem lenne elég a felújításukra. Ha az önkormányzat fokozatosan újítja fel a tulajdonában lévő belvárosi épületeket, akkor sem lenne elég egy élet ahhoz, hogy a belvárost az utolsó szegletkőig felújítsa.

Épp ezért egy újfajta szemléletet igyekszünk megvalósítani – bár még nagyon az elején járunk – , miszerint a kritikus belvárosi tömböket, így a Vasaló-tömböt (a Hunyadi–Dayka Gábor–Kis-Hunyad utca által közrefogott, alakja után Vasaló-tömbnek nevezett terület – a szerk.) is egy integrált szemlélet mentén kezeljük.

Ez mit jelent pontosan?

Eddig mindig csak egyfajta szemmel közelítették meg a belvárosi tömböket: vagy ingatlanfejlesztői, vagy építész-szemmel. Előbbire a Széchenyi-negyed, utóbbira a Tulipán tömb rehabilitációja a jó példa. Amíg a befektetők zöldmezős beruházás – mert úgy a jó biznisz – keretében zsebkendőnyi területre is újépítésű lakóházakat építenek, addig a belváros régi épületeinek egy része nagyon lepukkant állapotban van. Épp ezért próbáljuk ezeknek a befektetőknek az étvágyát meghozni azzal, hogy egyfajta étlapot kínálunk nekik, ahol mindenki jóllakik. Elmondjuk, hogy nekünk egy bizonyos tömbben mik a megtartandó értékek, és mik azok, amiket elbonthat, mert már menthetetlen vagy gazdaságtalan. Így a befektető nyer néhány ezer négyzetméter megfejleszthető területet, míg mi megőriztük az értékeinket.  Bár a folyamat elején járunk, így is sikerült már jópár ingatlanfejlesztő figyelmét felhívnunk bizonyos területekre, így a Vasaló-tömbre is. A város annak idején felvásárolta a tömb közepét, kiürítette, majd hagyta tönkremenni, most viszont minden akadály elhárult, hogy behozzuk a területre a befektetőket. Mi azzal igyekeztünk ezt a részt vonzóbbá tenni, hogy gyártottunk elképzeléseket a terület hasznosítására. Ismét jelzem, hogy a folyamat elején járunk, így – visszakanyarodva a beszélgetésünk elejére – ezért mondom azt, hogy egy főépítész esetében az öt év kevés az elképzelései megvalósítására, de bízom benne, hogy a következő öt év elég lesz ahhoz, hogy például a Vasaló-tömb megújuljon.

Ezt a fajta városfejlesztési koncepciót hirdetitek Hodobay-programként?

Igen, az úgynevezett Hodobay-program foglalja össze azt az integrált szemléletet, amit az előbbi példán keresztül bemutattam.

A napokban egy sajtótájékoztató keretében jelentetted be, hogy visszaállításra kerül a „Villanyrendőr”. Emlékeim szerint ennek a társadalmi igénye már tíz évvel ezelőtt is felmerült, de tettek csak most követik. A korábbi civil kezdeményezést karoltátok fel vagy két, egymástól független szál kapcsolódott most össze?

Amióta a villanyrendőrt elbontották, azóta folyamatosan az volt a gondolatom, hogy azt vissza kellene valamilyen formában építeni azért, mert ez a miskolciságunk egyik letéteményese. Lehet mondani, hogy ez egy kommunista jelkép, mert a szocialista időkben épült, de ez önmagában hülyeség. Van valami bája annak, hogy ebben a városban egy egyszerű forgalomirányító fülke ennyire kultikus jelentőséggel bír. Onnan tudtuk eldönteni Budapesten a kollégiumban is, hogy valaki miskolci-e, hogy értette-e azt, ha azt mondtuk: találkozunk a Villanyrendőrnél. Így nálam a szándék nem újkeletű, ettől függetlenül másoknak is eszébe jutott, adománygyűjtés is volt, ezt a civil kezdeményezést még az előző városvezetés is felkarolta. Elődöm, Rostás László és kollégám, Petrik Zoltán elkészítette az emlékmű tervét is. Mi ezt a tíz évvel ezelőtti tervet poroltuk le és csináljuk meg. Bár a berlini Checkpoint Charliehoz hasonlóan ez is turistalátványosság lesz, de ez legfőképp nekünk készül. Ahogy a várost is magunknak építjük. Ha mi jól érezzük magunkat benne, jönnek a turisták is. Miskolc egy olyan adottságú város, ahol a turizmus egy nagyon jelentős ágazat lesz.

Az új látványterv és az eredeti Villanyrendőr képe – Forrás: miskolc.hu

Szintén a napokban kapott szárnyra a „húszemeletes” értékesítésével kapcsolatos hír is. Az épület hasznosításáról lehet többet tudni?

A húszemeletesbe az előző városvezetés alatt egy munkásszállót terveztek és ezért kiürítették ezt a házat. Ezt a munkásszálló-projektet a mostani városvezetés nem tudta végigvinni, hiszen olyan hosszan húzódott el a folyamat, hogy az erre a célra rendelt összeg már elinflálódott. Az önkormányzat itt sem rendelkezett elegendő forrással a felújításhoz, így csak az értékesítésben tudott gondolkodni. Számomra nagyon érdekes, hogy eleinte nem volt kapós az épület. Egy rendkívüli adottságú házról van szó, statikailag semmi baja, abszolút átszabható, akár modern, „dubai” felhőkarcolót lehetne belőle csinálni, de kisebb pénzből is könnyen alakítható. A kiliánit leszámítva az egyetlen magasház Miskolcon, így nincs konkurenciája, gyönyörű panorámával rendelkezik, ráadásul nagyon jó helyen van, kiváló közlekedési viszonyok között. Így nem tudtunk más tenni, itt is igyekeztünk az integrált szemlélethez nyúlni.  Mivel felmerült, hogy önmagában az épület kevés, így a szabályozási terveket úgy alakítottuk, hogy a körülötte lévő közterület is hozzárendelhető legyen, így adott esetben lehessen egy lepényépületet építeni hozzá, amiben garázsokat vagy éppen kiszolgáló egységeket lehet elhelyezni. Ezután már kifejezett verseny volt a befektetők között, tehát elmondható, hogy a húszemeletes is a Hodobay-program egyik sikere.

Aki ismer, az tudja, hogy hatalmas szívügyed az Avas. Mi a véleményed, az előző uniós fejlesztési ciklusban végbement fejlesztésekkel a helyére került a terület? Van hiányérzeted?  

Amikor városi főépítész lettem, nem gondoltam volna, hogy az Avas lesz a fejlesztések zászlóshajója. Itt van nekünk egy páratlan adottságú dombunk a belváros közepén, amit a debreceniek, ha tehetnék, kerekeken tolnának át magukhoz, mi pedig mégsem tudtunk vele mit kezdeni. Korábban a domb déli oldala szimbiózisban működött az északival úgy, hogy az egyik oldalon szőlők, míg a másik oldalon pincék helyezkedtek el. Aztán a szőlő kipusztult, ott maradt 800-1000 pince, egy kultúrtáj veszett oda akkor. A két világháború között próbáltak funkciót találni az északi oldalnak azzal, hogy vigalmi negyedként hivatkoztak rá, de igazából ez az időszak is egy vegetálása volt a területnek. Majd később a civilek, avasi asztaltársaságok fedezték fel az Avasi Borangolás és a Kvaterkák megrendezésével, hogy mire is lehetne jó az Avas. A mindenkori városvezetés pedig elkezdte támogatni ezeket a kezdeményezéseket azzal, hogy fejlesztéseket hajtott ott végre. Mi ide is igyekeztünk behozni az integrált szemléletet, hiszen hiába újítod fel a kilátót, ha ott nem lesz ember, akkor pár hét múlva újra össze lesz graffitizve a fala. Az Avasból újra egy kiemelt kultúrtájat kell csinálni, ahhoz viszont kell egy stratégia. Így egy komplett elemzést csináltunk, hogy milyen megoldásra váró problémái vannak a területnek. Ebből derült ki az, hogy a két legnagyobb gondja a történelmi Avasnak az állandó emberi jelenlét hiánya, illetve a megközelítési nehézségek.

“Az avasi drótkötélpálya öngerjesztő folyamatokat indítana be”.

A jelenlét hiányának megoldására nekem is több ötletem volt. Arról a mai napig nem tettem le, hogy a pincesorokon engedjék meg az állandó lakhatást, mert ha azt sikerül elérni, akkor hitelképessé válnak ott az ingatlanok, ami a terület prosperitását növeli. A megközelíthetőségi nehézségeket pedig többek között épített, illetve néhol erdei sétányok kialakításával próbáljuk megoldani, ezek egy része már megvalósult a Tampere városrész, a Perczel Mór utca vagy a Kálvária felé. Igyekszünk tehát megteremteni azt, hogy az Avas mindenhonnan könnyen elérhető legyen. Ennek a legfontosabb iránya a Belváros, aminek része lehet akár a drótkötélpálya is.

Az avasi felvonóval kapcsolatban igencsak megoszlanak a vélemények. Akkor te azon a véleményen vagy, hogy lenne létjogosultsága?

Véleményem szerint öngerjesztő folyamatokat indítana be. Egyrészről a turista mindenre fel akar ülni, ami egy kicsit is feljebb viszi. Ha felmegy, akkor már megnézi a kilátót. Ha már ott van, akkor ott fogyaszt is valamit, ha van ott nyitva lévő vendéglátóhely. De ha már a felvonóból látja, hogy a lába alatt milyen hangulatos pincesorok vannak, akkor lefelé már gyalog menne. Ha már gyalog megy, akkor lehet, hogy egy-két pincetulajdonosnak megérné állandó jelleggel kinyitni, hogy a turisták megigyanak ott valamit. Már most, a kilátó felújításánál jelezték egyes pincetulajdonosok, hogy állandó jelleggel ki akarnak majd nyitni, hogy áruljanak az ott elvonuló turistáknak. Ahogy láthatjuk azt is, hogy már a Horváth-tetőn lévő szabadidőpark is állandó emberi jelenlétet vonzott be.

A sikló saga: ördögtől való fantazmagória vagy az avasi turizmus csiszolatlan gyémántja?

Ha pedig a drótkötélpályát bekapcsoljuk a tömegközlekedésbe, akkor a félórás buszút helyett három perc alatt fel lehetne jutni a Belvárosból az Avastetőre. Ha pedig adott esetben ezen a drótkötélpályán kerékpárt is lehet szállítani, akkor az Avason lakó mintegy negyvenezer ember úgy tudna bemenni a munkahelyére, majd onnan haza, hogy egyszer sem tekert felfelé. Természetesen a felvonó kabinjainak zártnak kell lennie ahhoz, hogy „négyévszakos”, így tömegközlekedésre alkalmas legyen.

Igyekszünk tehát egy komplex fejlesztésként tekinteni az Avasra, megteremteni a kapcsolatokat annak részei között, így például vár még ránk a Népkert és Kálvária, illetve a múzeum összekötése is úgy, hogy ne a gyalogos keljen át az autóúton, hanem az autós a gyalogos úton.

Ha már a jövőbe tekintettél. Az említett drótkötélpálya, illetve az Avassal való közlekedési kapcsolatok erősítésére konkrét tervekkel rendelkezel? Esetleg már a forrás is megvan?

A drótkötélpályára vonatkozó forrással kapcsolatban a konkrétumok megosztása meghaladja a hatáskörömet, de úgy néz ki, hogy meglesz rá a forrás, és ebben az uniós támogatási ciklusban meg is tudjuk valósítani. Már a hazai szakmai, illetve kormányzati támogatás is megvan hozzá. Nyilván azt nem tudhatom, hogy én leszek-e még a főépítész, de vétek lenne kihagyni ezt a lehetőséget. Már lassan a legkisebb hegyi faluban is van valamilyen felvonó, egy ekkora város pedig nem tudta megvalósítani ezt száz év alatt.

Ha konkrét tervek állnak rendelkezésre, akkor azt is lehet tudni, hogy hol épül meg a két végállomása?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy konkrét elképzelések vannak, tervek még csak vázlatszinten léteznek. A jelenlegi elképzelés szerint nem hoznánk el a főutcáig az állomást, hanem a Kálvin János utca fölött, lábakon állva lenne a lenti indítóállomás. A nyomvonal szerint elhaladna a református temető fölött egészen a Horváth-tetőig, ahol ki lehetne szállni, majd a buszvégállomásnál lenne egy fordító állomás.

Az Avason kívül mik azok a városképet alakító fejlesztések, amelyeket határozott célod megvalósítani a közeljövőben?

A legfontosabb feladat a közlekedés megoldása, ugyanis egyre nagyobb kihívás az autók számának a növekedése, amiből a jövőben még több konfliktus lehet, mint amennyi most van, így mindenképp szükség van egy társadalmi konszenzuson alapuló közlekedésfejlesztésre. De ezt társadalmasítani kell, kezdve a lakótelepek parkolási problémáitól, a Diósgyőr és a Belváros közötti út rendszeres bedugulásán át az egyetemi elágazás problémájáig. Ezekre összeállt a jelenlegi városvezetés fejében a megoldás, de teljesen mindegy, hogy ki vezeti a várost, a közlekedés megoldását nem lehet megspórolni. Fájdalmas is lesz, de ahhoz, hogy az utódainkra egy élhető várost hagyjunk, ezt mindenképp kezelni kell.

A közlekedéshez szorosan hozzátartozik a Búza tér is, mint gócpont problémája. Az nem lehet ugyanis, hogy egy ilyen értékes belvárosi terület egy huszadrangú háborús övezetként néz ki, ami nem méltó Miskolchoz. A tér közlekedési rendszere is elavult, így a Búza tér kell, hogy legyen a következő nagy fejlesztési etap. Ahogy a belváros már általad is említett lerobbant házainak folyamatos felújítására is szükség van.

Ugyanígy fontos az egyes városrészek élhetőségének biztosítása. Van egy kifejezés a szakirodalomban, hogy tizenötperces város. Ennek az egyik alapvetése, hogy ha tegyük fel Diósgyőrben lakom, akkor ne a város keleti vagy déli kapujába legyek kénytelen elmenni egy nagybevásárlásra. Vagy, hogy egy másik példát említsek, szirmaiként vagy diósgyőriként ne Miskolctapolcára kelljen kimennem ahhoz, hogy egy jobbfajta játszóteret találjak. Igaz, már ott a Horváth-tető is. Tehát a belváros funkcionáljon közigazgatási és vigalmi központként, de minden más legyen elérhető helyben, legfeljebb tizenötperces távolságra.

“Lehet, hogy Japánban felépül egy híd egy hét alatt, de a magyar valóság más”.

Diósgyőri, pontosabban újdiósgyőri lakosként nehezményezem is, hogy újfent csend van a bulgárföldi bevásárlóközpont körül. Hol áll annak az ügye?

Folyamatban van. Tehát maga a folyamat zajlik, amit a fenti példák alapján már jobban látsz, hogy sok esetben milyen hosszadalmasak. Lehet, hogy Japánban felépül egy híd egy hét alatt, de a magyar valóság más.

Igen, de én azért nem hasonlítanám össze ezt például az Avas Szálló esetével, ahol egy épület felújítása és újrafunkcionálása zajlik, ez meg csak egy szimpla földterület.

Ami magántulajdonban van. A tulajdonos megtehetné, hogy uborkát termeszt rajta, de ő hasznosítani akarja, és már meg is találta befektetőt, aki ezt tudja is hasznosítani.

Két teljesen más adottságú, egykori funkcióját tekintve is különböző épület a miskolctapolcai egykori Juno Szálló, valamint a hejőcsabai gyógyszertár.  Mégis van közös vonásuk: évek óta megoldatlan tájsebei a városnak és mindkét épület magántulajdonban van. Az önkormányzat, és vele együtt a főépítész mit tehet olyan ingatlanok esetében, amik magántulajdonban vannak?

Akkor működik jól egy önkormányzat, ha érzi a folyamatokat és azokhoz igazodik is. Azt látni kell, hogy Miskolc jelenleg nem a legvonzóbb ingatlanbefektetési célpont. Ha a Juno Szálló Hévízen állna, akkor most nem lenne üres, akár egy ötcsillagos szálloda is lehetne.

Közvetlenül mellé épült az Ellipsum Élményfürdő. Így sem látott fantáziát a felújításban a tulajdonos?

Igen, adott lenne, hogy a fürdőt a Juno tudná a legjobban kiszolgálni, de valamiért mégsem történik így. Kérdezted, hogy mit tehet az önkormányzat. Leginkább azt, hogy bizalmat ébreszt a befektetőben, mint az Avalon vagy az MCC esetében. Ebből a szempontból a Juno egy kudarc. Nem a jelenlegi vagy az előző önkormányzatnak, hanem általában véve kudarc. Nem tisztem megítélni a jelenlegi tulajdonost, de úgy néz ki, hogy neki nem érdeke az, hogy fejlessze az épületet, mert jelenleg több bevétele származik az épület tetején lévő antennákból. Amióta én főépítész vagyok, legalább három nagyon komoly érdeklődő volt, aki megvette volna az épületet, hogy szállodát fejlesszen az új fürdőhöz kapcsolódóan, de aztán ezek a tárgyalások egyike sem vezetett sikerre.

A volt Patay-kúria, vagy a hejőcsabai gyógyszertár épülete szerencsétlen helyzetbe került a küszöbére épült négysávos úttal, láthatóan a tulajdonos nem tud vele mit kezdeni. Azzal, hogy az egyik oldalán ott van az út, mi sem tudunk mit kezdeni, de az épület másik oldalán lévő területet rendbehozzuk, hogy vonzóvá tegyük onnan nézve az épületet. Mivel mindenki ott jár el, legyen látható, hogy a környezete rendben van, így az épület is hasznosíthatóbb lehet a jelenlegi vagy a következő tulajdonosnak. Ennek a tervei el is készültek, és a TOP Pluszból reményeink szerint meg is fog valósulni a környezetrendezés. Hiszek benne, hogy ezáltal ez a gyönyörű műemlék épület is megtalálja újra a helyét.

Látványtervek a hejőcsabai gógyszertár környezetének fejlesztéséről. Forrás: miskolc.hu

Beszéltél korábban arról, hogy fontos a beruházások társadalmasítása. Volt korábban, illetve most is zajlik a harmadik etapja egy Részvételi Költségvetés nevű programnak, ami különböző kategóriákba sorolva kifejezetten a lakosságtól várja azokat az ötleteket, amelyekkel élhetőbbé tehető a város. A legjobb pályázatokat anyagilag támogatta a város, illetve egyéb módokon is segített a megvalósításában. Ezek között olvastam korábban a belvárosi nyilvános illemhelyek rendbetételét, újranyitását. Ez végül miért nem sikerült?

A nyilvános WC-k nyitása jelenleg is egy élő projekt, az azonban látszik, hogy a meglévő, föld alá helyezett helyiségeket nem lehet gazdaságosan helyreállítani. Olyan beázásaik, szigetelési problémáik vannak, hogy nem tudunk működő tőkét idevonzani. Pedig a WC-k üzemeltetése jó üzlet, ha ezek felújított helyiségek lennének, akkor tömegével állnának sorba a potenciális működtetők. De rájuk kellene költeni többszáz millió forintot, annyira rossz állapotban vannak, így nem véletlenül tömtek már be ezekből a föld alatt lévő illemhelyekből néhányat. Az önkormányzat már körbejárta ezt a kérdéskört, és nagy valószínűséggel két nagyobb WC pavilon kerül majd kiépítésre a belvárosban.

Aki figyeli a Facebook-oldaladat, az láthatja, hogy meglehetősen aktív vagy a közösségi médiában. Miért tartod ezt fontosnak?

Köztisztviselőként közszolgálatot végzek, így alapvetően azért dolgozom itt, hogy a városnak jót tegyek. Tehát fontosnak tartom, hogy azt közzé tegyem, hogy lássa a város, amit csinálok, még akkor is, ha vannak, akik nem feltétlenül értenek egyet azzal.

Kiemelt kép: Szunyogh Lászó. Fotó: Tóth Ádám.

Manapság már a technika nem ismer határokat, így van ez a fotózás, annak utómunkái terén is. De mi történik akkor, ha közel száz éves fotókat porolsz le, majd ültetsz színes köntösbe? Mutatjuk a végeredményt. Az összehasonlítás kedvéért az utólag színezett fotókat összepárosítottuk az eredetivel.

Fotós lencsevégen Fehér-kőn.

A frissen átadott Palotaszálló.

Az 1930-as években erősen jelenlévő revíziós eszmék megjelenése a lillafüredi alagút felett.

Ifjú pár a MÁV Igazgatósági épülete előtt.

Majd suhanunk tovább a Széchenyi utcán.

Egy újabb lovaskocsi, immáron a Táncsics téren, mögöttük a Vasgyári Fogyasztási Szövetkezet épülete.

Egy lóerőről kicsit többre váltunk a lillafüredi alagútnál.

Csoportkép a lillafüredi Szent István Cseppkőbarlang előtt.

A Diósgyőri vár 1932-ben.

Épp a kisvonaton ülünk Lillafüred felé, hogy hamarosan megérkezzünk a Palotaszállóhoz.

És már ott is vagyunk. Az évszám 1933.

Természetesen más közlekedési eszközt is választhatunk a Bükk szívébe, itt éppen kocsiba pattantak a tisztelt hölgyek és urak

Itt pedig a Hámori-tónál lévő útjelző tábla, amivel nem tudunk betelni.

A vár a még meglévő fürdővel 1938-ban.

És egy kicsit közelebbről.

Az Avasi templom 1935-ből.

Itt pedig az Avastetőn pózol a hölgy.

Divatdiktátorok az Erzsébet téren.

Itt pedig Forrest Gump miskolci ikertestvére a Selyemréten.

Csoportkép a Tiszai pályaudvaron.

Illetve annak másik oldalán.

Eredeti fotók forrása: Fortepan.